2012.12.26
Oroszország légiereje a 2009-ben megkezdett szállítástól számítva eddig 42 Jak-130-as sugárhajtású kiképzőgépet vett át a megrendelt 55-ből. A légierő vezetése a kedvező tapasztalatok alapján most további példányok megrendelését fontolgatja. Az erről szóló szerződés előkészítése már folyamatban van, ezt várhatólag a következő évben alá is fogják írni. Továbbá az is eldöntöttnek tűnik, hogy a Jak-130-al egy új bemutatókötelék is felállításra fog kerülni.
Magaslégköri kutatásokra egy újabb Mjasziscsev M–55 típusú (NATO-kódnév Mystic) repülőgépet kívánnak képessé tenni az alacsonyabban végzett időjárás-előrejelzési feladatra alkalmassá vált és nemrégiben átadott Jakovlev Jak-42D mellett. Az Orosz Természeti Erőforrások Minisztériumának fennhatósága alá kerülő gépet az 1980-as években gyártott öt M-55-ös még meglévő egyetlen repülésre képessé tehető példányából alakítanák át. Az öt megépített M-55-ös gépből egy strukturális tesztekre lett használva, kettő balesetet szenvedett, míg, a negyediknek elkészült és később átépített példány volt az, amelyik az 1990-es évek elején és közepén a légkör felső rétegében repülve mérte fel az ózonréteg állapotát. Most a harmadik kerülne átalakításra, mivel a negyedik sárkányszerkezetében már nem sok repült idő van.
Természetesen a harci gépek terén is előrelépés történt Oroszországban, ahol a Szuhoj Szu-35-ből idén 12 példány került átadásra, - ebből 10 a tervezett dátum előtt - a következő évben 12, míg 2015-re az utolsó 14 gép kerül majd leszállításra Moszkva részére a megrendelt 48-ból.
Ami a forgószárnyasokat illeti azokból több mint 100 darab felújított, vagy új gyártású példány került ebben az évben az orosz haderőhöz, ezekből 14 Kamov Ka-52-es harci helikopter volt.
A 13 szolgálatban álló Tu-160-as szuperszonikus stratégiai bombázó közül kettő esett át a modernizáláson, ezek állítólag már újra hadrendbe álltak. A következő generációs PAK-DA bombázó tervezett első repülése 2019-re várható, míg szolgálatba 2025-ben lép.
Mindezeken felül a Mil Mi-17-es helikopter egy sarkvidéki környezetre továbbfejlesztett változatát is szeretnék megalkotni az országban. Ezt a variánst az Ulan-Ude-i repülőgépgyár fejleszti majd ki, jellemzői az erősebb hajtómű, a megnövelt teljesítményű elektromos rendszer, a kibővített jegesedés elleni védelem és a futóművekre szerelt sítalp lesz. Moszkva tervei szerint az elkövetkező két évben két, az északi sarkvidék időjárási körülményeire felkészített gépesített dandárt fognak felállítani, több a szovjet érában létesített, majd elhagyott repülőteret vesznek újra használatba és egy állandó haditengerészeti támaszpontot is felépítenek az ország északi régiójában. Mindezt az itt sejtett hatalmas kiaknázatlan természeti erőforrások teszik indokolttá.
A földgolyó túloldalán viszont már az Antarktiszon létesített Marabio bázison található meg két argentin Mi-171E. A gépek december 20-án érkeztek meg az Antarktiszra, ahol kutató-mentő feladatokat fognak végrehajtani.
2013 utolsó hat hónapjában jelentős képességnövekedés volt tetten érhető az amerikai haditengerészet jövőbeli hordozófedélzeti személyzet nélküli harci gépének követelményrendszerében. Egészen pontosan a flotta vezetése szeretné, ha a nagyobb fegyverterhelés mellett/helyett több felderítésre, megfigyelésre és hírszerzésre alkalmas rendszert tudna a gép hordozni, több ideig, mint ahogy azt eddig sejteni lehetett. A majdani gép megalkotásán dolgozó Lockheed Martin, Boeing, Northrop Grumman és a General Atomics számára tehát fel lesz adva a lecke, hiszen elvárás a 14 órás levegőben maradás képessége légi üzemanyag-felvétel nélkül. Éppen ezért nem lenne meglepő, ha a gép az F-35-ös Pratt & Whitney F135 hajtóművével lenne ellátva, vagy ha két kisebb teljesítményű hajtóművet kapna, hiszen tömege 31-36 tonna körül fog alakulni, míg mérete akár a jelenleg is alkalmazott Boeing F/A-18E/F Super Hornet gépekét is meghaladhatja.
Brazíliában december 19-én végrehajtotta első repülését az első helyben korszerűsített HA-1 Fennec helikopter. Ugyanis a Helibras (Helicópteros do Brasil) korszerűsíti a brazil hadsereg állományába tartozó 36 AS350 Ecureuil helikoptert (ebből 19 a HA-1 Fennec) 92 millió dollárért. Az egy sugárhajtóművel ellátott könnyű helikopterek több mint két évtizede léptek szolgálatba és napjainkra már csak 33 repülőképes. A jelenleg repképtelen fennmaradó három példányt egy nagyjavítással egybekötött korszerűsítés után szintén szolgálatra alkalmassá teszik. Az AS350-eket érintő munkálatok 2018-ig folynak majd és a modernizálás eredményeként további huszonöt évig repülhetnek a Mókuskák a dél-amerikai országban.
A pilótafülkébe három nagyméretű folyadékkristályos kijelző kerül a Sagem Avionics Inc. jóvoltából, míg a fedélzeti számítógépet egy brazil vállalat az Aeroeletrônica készíti el (mely az Elbit Systems leányvállalata) a két cég 2010 novemberében megkötött egyezsége szerint. A digitális repülőelektronika, a számítógépek, és az új Sagem AP85 robotpilóta jelentősen megkönnyítik majd az AS350-es pilóták dolgát, akik védelméről a padlóba, az új energiaelnyelő ülések háttámlájába, valamint a törzs oldalára szerelt kompozit páncélzat gondoskodik. A most elkészült példány a következő év áprilisában kerül majd átadásra hadsereg részére, a Helibras üzemében jelenleg további három Mókuska modernizálása folyik.
NETARZENÁL GALÉRIA
English Electric Canberra Mk.20.
Lockheed Martin F-35B Lightning II.
General Dynamics F-111C Aardvark: 1., 2., 3.
Az izraeli TANIN tengeralattjáró felszíni menetben: 1., 2.
McDonnell Douglas F-4M Phantom FGR.2.
North American TF-100F Super Sabre.