2015. jan 24.

2015.01.24

írta: Netarzenál
2015.01.24

Izraelben új rádiólokátorokkal látják el a Boeing F-15I vadászbombázókat. A hírek szerint az APG-70-ek a Raytheon APG-82(V)1 váltja majd le a Sasok orrában.

További Izraellel kapcsolatos hír, hogy a héten már kezdetét vette az első pilótanövendék oktatása az Aermacchi M-346 Lavi sugárhajtású kiképzőgépen. A Hatzerim légibázison ezzel egy négy évtizedes A-4 Skyhawk uralmat törtek meg, már ami a pilótaképzést illeti. Az első repülést természetesen több hetes felkészülés előzte meg, amit a realisztikus szimulátoron végzett feladatok tettek életszerűbbé.

Egy francia napilap, a La Tribune számolt be arról, hogy Egyiptom jelentős fegyverbeszerzésre készül Párizstól. A lap megbízhatónak mondott információi szerint két FREMM-osztályú fregatt mellett, 20 Rafale vadászbombázót tartalmazna a közel hat milliárd eurós fegyverbeszerzési megállapodás. A DCNS a hajókért 1,8 milliárd, míg a repülőgépeket gyártó Dassault 3,6 milliárd euróval lenne gazdagabb, de a mindkét üzletben érdekelt MBDA is jól járna.

Malajziában a még szolgálatban álló Sea King helikopterek további modernizálásáról született döntés. A helyiek által csak S61A-4 Nuri-nak hívott Sikorsky forgószárnyasok egy része már éjjellátó szemüvegekkel kompatibilis, színes kijelzőkkel ellátott pilótafülkét kapott, de a jövőben új farok- és főrotorlapátok, valamint reduktorok is felszerelésre kerülnének. Ezeket digitális adatátviteli rendszer, önvédelmi eszközök és páncélozás egészítené ki. Az 1967 és 1978 között 38 darabos mennyiségben rendszeresített, a 2012-ben tervezett kivonását alaposan túlélő típus 29 példánya jelenleg 3 századnál repül 2 VIP feladatokra használt AS-61N1-el közösen. Ezekből várhatólag 26 kerülhet modernizálásra, mivel a beszerzett 12 Eurocopter EC 725-ös kevésnek bizonyul a feladatok ellátására.

Január 15-én a 200000. landolást is végrehajtották a USS THEODORE ROOSEVELT (CVN 71) NIMITZ-osztályú repülőgép-hordozó fedélzetén.

Ez évnyarától Japánba kerül a USS CHANCELLORSVILLE (CG 62) TICONDEROGA-osztályú cirkáló. A hajóosztály egyik legmodernebb, jelenleg még San Diego-i anyakikötővel rendelkező egysége a folyamatosan az ázsiai országban állomásozó előretolt flottakötelékbe lesz besorolva.  

Novemberben egy sikeres kémelhárító akciót hajtottak végre az Egyesült Államokban. Az egyiptomi származású Musztafa Ahmed Awad mérnökként dolgozott az új USS GERALD R. FORD (CVN 78) repülőgép-hordozó építésénél. A 2007-ben egy amerikai nőt feleségül vevő és így amerikai állampolgárságot szerző mérnők készpénzért adott át titkos dokumentumokat az egyiptomi hírszerzésnek a készülő egységről. Awad úgy tudta, hogy az általa megszerzett információk Kína, Oroszország, vagy Irán számára is továbbadásra kerülhetnek. Lebukása mellett az is hidegzuhanyként érhette, hogy az egyiptomi hírszerzés helyett valójában az FBI-nak dolgozott, akik ezzel a csapdával tették próbára hűségét új hazája iránt.

Felszállási tilalom alatt állnak a kolumbiai légierő Kfir C.10-es vadászbombázói. A típussal december 31-én történt egy baleset, akkor kis magasságban állt le az egyik gép hajtóműve, amiből a pilóta biztonságosan katapultált. A baleset kivizsgálása már kizárta madárral való ütközés lehetőségét. Most az izraeli IAI Lahav által átépített J79-GE J1EQD hajtóműveket vizsgálják át. Ezek az F-104G és az F-4E és F gépekből ismert változatok 8120 kg-os maximális tólóereje helyett már 8500 kg-os tolóerővel rendelkeznek. A kolumbiaiak szeretnék amerikai szakértők segítségét is igénybe venni a hajtóművek ellenőrzése során.

Helyben a CIAC repülőgépgyár segítségével hajtják végre a T-27 Tucano kiképzőgépek modernizálását és üzemidő-hosszabbítását Kolumbiában. A Caman projekt 14 gépet érint, ennek során digitális kijelzőkkel váltják fel a pilótafülke analóg műszereit, valamint nagyjavításra kerül a sárkányszerkezet is. Ennek köszönhetően az 1980 és 1990 között gyártott gépek üzemideje további 20 évvel lesz hosszabb.

Brazíliában megkezdték a harmadik SCORPENE 2000 osztályú dízel-elektromos tengeralattjáró építését is. A TONELERO (S 42) első acéllemezének vágása egy 2020-ban befejeződő építési folyamat első lépése volt. Testvérhajói közül a RIACHUELO (S 40) 2018-ban, a HUMAITÁ (S 41) 2019-ben, az ANGOSTURA (S 43) 2022-ben készül el.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

LTV TA-7C Corsair II.

Saab AJ37 Viggen.

General Dynamics F-111E Aardvark.

Dassault Mirage IIIE.

Boeing AH-64D Apache Longbow.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Lockheed Martin F-16C Fighting Falcon.

Sikorsky CH-53A Yasur 2025.

McDonnell Douglas F-4M Phantom FGR.2.

Grumman F-14A Tomcat.

Dassault Mirage IIIRS.

LTV Aerospace A-7D Corsair II.

Aerospatiale SA-330S1 Puma.

Szólj hozzá

APG-82(V)1 Aermacchi M-346 Lavi S61A-4 Nuri CHANCELLORSVILLE FORD Kfir J79-GE J1EQD TONELERO RIACHUELO HUMAITÁ ANGOSTURA T-27 Tucano FREMM-osztály Rafale TICONDEROGA-osztály