2015.06.27
Ukrajnában bemutatták a helyileg korszerűsített BTR-80-as lövészpáncélost. A jármű védelmét rácsos előtétpáncélzattal erősítették meg, 14,5 milliméteres és 7,62 milliméteres géppuskákból álló fegyverzetét egy távirányítású toronyba szerelték. Továbbá korszerű infravörös képalkotó kamerák biztosítják a jármű körüli terület szemmel tartását, de az új célzó rendszerben is ilyen találhatók meg. A kommunikációról digitális lehallgatásbiztos rádiók gondoskodnak.
Németországban június 23-án a Rheinmetall és Krauss-Maffei Wegmann ünnepélyes keretek között átadta a Bundeswehr részére az első Puma gyalogsági harcjárművet. Ezt 2020-ig további 349 fogja még követni. A német hadsereg Münsterben található kiképzési központjában már hozzá is kezdtek az első, majdani oktatói állomány átképzéséhez, akik a kiképzőközpontba érkezőkkel 3 hónap alatt ismertetik majd meg az új harceszköz alkalmazásának és üzemeltetésének követelményeit.
Oroszország is a páncélostechnikával szerepel eheti összefoglalónkban, itt az ejtőernyősök modernizált Sprut-SDM1 páncélvadászát állították reflektorfénybe. A 2S25 Sprut-SD-t látták el a BMD-4M futóművével és motorjával, továbbá korszerű infravörös célfelderítő és célzó rendszerrel. A torony tetejére egy távirányított állványon a 7,62 milliméteres géppuska nyert elhelyezést. Egyes orosz források szerint az új Sprut-SDM1 termelését 2018 elején lehetne elkezdeni.
A következő héten talán kiderülhet mennyire volt igaz az a Svédországból származó információ, mely szerint nem lesz elegendő a két új A26-osztályú tengeralattjáró legyártásához az előirányzott pénzügyi forrás. Az építést-fejlesztést végző Saab Kockums jelenleg tárgyal a Védelmi Beszerzési Hivatal embereivel ez ügyben.
Irak légiereje június 24-én elvesztette az első F-16-os vadászbombázóját. A kétüléses, D Block 52-es, mely első repülését 2014. május 2-án hajtotta végre, Arizonában csapódott a földbe egy éjszakai kiképzőrepülés során. Fedélzetén egy fő, Rasid Mohamed Sadiq dandártábornok tartózkodott, ő életét veszítette a balesetben.
Az afgán légierő átvette a negyedik és egyben utolsó Lockheed Martin C-130H Hercules szállító repülőgépét Kabulban június 20-án. Az amerikai gépek a 600 millió dollár elköltése után kudarcba fulladt 16 Alenia Aermacchi G222/C-27A szállítógépek pótlására érkeztek az országba. Szakértők szerint a Herkulesek önálló üzemeltetésére az afgánok nagyjából három év múlva lehetnek képesek.
Indonéziában felállításra került a haditengerészet azon repülőszázada, mely a 11 új AS565 Panther tengeralattjárók elleni harcra felkészített forgószárnyast fogja üzemeltetni. A szonárral és torpedókkal ellátott helikopterek 2017-re érkeznek meg teljes létszámban az ázsiai országba.
A térségben a Fülöp-szigetek hadereje is megerősítésén munkálkodik. Most egy lehetőséget vizsgálnak meg, ami segítségével a tengeri járőrgépek újra megjelenhetnének a haderő kötelékében. Az elképzelés szerint Japánból szereznének be, a Kawasaki P-1-es tengeri járőrgépek hadrendbe állításával feleslegessé váló Lockheed Martin P-3C Orion gépekből négy példányt, még 2022 előtt. A japán gépeket a Kawasaki Heavy Industries gyártotta le az 1980-as években, ezekből még 70 darab van jelenleg is szolgálatban.
Ausztrália 14 AGM-88B és 16 AGM-88E HARM radargyilkos rakétát kíván beszerezni az Egyesült Államokból. A több mint 10 gyakorlóváltozatot, logisztikai támogatást és kiképzési eszközt is magába foglaló üzlet értéke 69 millió dollár lesz.
Nagyobb mérvű kiadással járhat két további Airbus A330-as MRTT tanker – helyi megjelöléssel KC-30A – beszerzése a már átadott öt mellé. A gyártó és az ausztrál kormány meg nem erősített hírek szerint már megkezdték az egyeztetéseket ebben az ügyben.
Végrehajtotta az első, szárazföldön felállított „síugrósáncról” történő felszállását a BF-04-es F-35B Lightning II-es június 19-én. Az eseményre az amerikai haditengerészet Patuxent River-i tesztközpontjában került sor. Ezt egy hónapos tesztsorozat során még számos fogja követni. További fejlemény, hogy június 12-én két Raytheon Paveway IV-es irányított bombát dobtak le a BF-03-ról. Ez a belső fegyverkamrából végzett eltávolodási kísérlet első részét képezte.
Peru június 19-én átvette a második (lajstrom: FAP-349) Alenia C-27J Spartan szállítógépét is. A két gépet 2013-ban rendelték meg 121,9 millió dollárért az Antonov An-32B-k pótlására. Két további példányt a következő esztendőben vásároltak meg 123 millió dollárért. Ezek 2016 elején, illetve második felében kerülnek átadásra.
NETARZENÁL GALÉRIA
Alenia Aermacchi T-346A Master.
McDonnell Douglas CF-188A Hornet.
McDonnell Douglas F-15C Eagle.
Westland WAH-64D Longbow Apache AH.1.