2019. sze 28.

2019.09.28

írta: Netarzenál
2019.09.28

Az Embraer ezen a héten megerősítette, hogy jelenleg tárgyalásokat folytat Magyarországgal KC-390 teherszállító/légi utántöltő repülőgépek eladásáról. A megállapodás bejelentését Jair Bolsonaro brazil elnök magyarországi látogatásának idejére várják, ez év végére. Az Embraer azt is elmondta, hogy egy üzemet is létesíthet Magyarországon a KC-390 repülőgépek gyártására. Az év elején Orbán Viktor magyar miniszterelnök Jair Bolsonaro brazil elnökkel találkozott brazíliai látogatása során. A találkozón megvizsgálták a két ország közötti nemzetközi, gazdasági és politikai együttműködés lehetőségeit. 2019 májusában Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Budapesten találkozott, Ernesto Araújo brazil külügyminiszterrel. Már akkor megvitatták a KC-390 teherszállító/légi utántöltő repülőgépek megvásárlási lehetőségeit a Magyar Légierő számára.

Szeptember 24-én volt 20 éves jubileuma a C-27J Spartan katonai szállítógép első repülésének. Az azóta eltel időszakban a típust 15 ország rendelte meg (Olaszország, Görögország, Bulgária, Litvánia, Románia, Marokkó, USA, Mexikó, Ausztrália, Csád, Peru, Szlovákia, Kenya és Zambia). A legyártott darabszám jelenleg 85-nél tart, de a gyártó szerint még bőven van esély további megrendelések elnyerésére is. A már kidolgozott korszerűsítés mellett talán azért is, mivel a C-27J már a tavalyi évben bebizonyította, hogy képes tűzoltó repülőgépként is funkcionálni, némi átalakítást követően.  

Megkapta utolsó Eurofighter Typhoon vadászbombázóját a Brit Királyi Légierő a héten. A BAE Systems Watron-ban lévő üzemében már csak külföldi megrendelések okán folyik a típus gyártása. Jelenleg éppen a katari beszerzésre készülő példányok építése folyik. Az elsőt 2022-ben fogják majd átadni. Természetesen a brit Eurofighter Typhoon vadászbombázók esetében élettartamuk végégi folyamatos korszerűsítés van betervezve, így a gyártónál még számos esetben megfordulnak majd, az időszakos munkálatokon felül.

Szeptember 23-án megtörtént az első leszállás Nagy-Britannia legújabb repülőgép-hordozójának fedélzetén. Az első leszállás kevesebb, mint 24 órával azután történt, hogy a hajó megépítésé követően először nyílt vizekre hajózott. A QUEEN ELIZABETH-osztályú HMS PRINCE OF WALES-re a Brit Királyi Haditengerészet egyik AW101 Merlin Mk.2-es helikoptere szállt le. A Dolphin 14 hívójellel ellátott ZH856 lajstromjelű 14 tonnás forgószárnyas hatszor landolt és szállt fel, mivel különféle problémákat és vészhelyzeteket gyakoroltak a Skócia keleti partjai közelében hajózó 65000 tonnás vízkiszorítású PRINCE OF WALES-en.

Átvette első 155 milliméteres K9 Thunder önjáró tarackágyúit és K10-es lőszerszállító járműveit a Norvég Hadsereg a múlt héten. A dél-koreai Hanwha Land Systems által gyártott páncélosokat 2017-ben rendelték meg. A 383 millió dolláros árért 24 darab tarackot és 6 lőszerszállítót vehet át a skandináv állam. Norvégia lett a második észak-európai állam Finnország után, amely megvásárolta a dél-koreai K9 155 milliméteres önjáró tarackot. Jussi Niinistö finn védelmi miniszter 2017. februárban 48 dél-koreai K9-es tüzérségi eszköz megvásárlásáról írt alá szerződést, 146 millió euró (155 millió dollár) értékben. A K9-es lőtávolsága 40 kilométer, 48 lövedék szállítására képes, míg a lőszerutánpótlásról gondoskodó K10-es 104 lövedék és kivető töltet szállítására és átadására képes. Az újratöltési folyamat teljesen automatizált, ehhez a személyzetnek nem kell elhagyni egyik járművet sem.

Mistral légvédelmi rakétákat vásárol Spanyolország a spanyol flotta számára.  A legkorszerűbb Mistral 3-as rakétákat a Simbad RC indítóállványokról lehet majd a célpontok ellen bevetni. Az 1,5 millió eurós szerződés okán az egyik megemlített hajó a JUAN CARLOS I. partraszállást támogató helikopterhordozó volt.

Szeptember 1. és 20. között került megrendezésre a többnemzetiségű Cobra Warrior Exercise 2019 hadgyakorlat a nagy-britanniai Waddington légibázison, mint fő támaszponton. A körülbelül 50 különféle típusú repülőgép amerikai, brit, német, izraeli és olasz felségjelzést viselt. A hét izraeli F-15-ös gépet egy KC-707 légi utántöltő és egy C-130J Hercules teherszállító repülőgép kísérte el Izrael első olyan hadgyakorlatára, amit brit területen rendeztek meg.

Július első felében a francia légierő két kétüléses Dassault Rafale B harci gépet küldött az Egyesült Arab Emírségekben található Al Dhafra-ba. A legújabb F-3R-as felszereltségi szintet képviselő gépek július 1-jétől 17-ig a Francia Légierő Tesztelő és Kiértékelő Központjának (Centre des Expérimentations Aériennes Militaires, CEAM) a felügyelet alatt álltak. A próbákat lefolytatók között megtalálhatók voltak még a haditengerészet hasonló alakulatának tagjai, valamint a DGA, a Thales és a Dassault Aviation szakemberi is. Ugyanis a meleg égövi próbákat hajtották végre velük a kitelepülés folyamán. A 30 felszállás során lefolytatott vizsgálatok három fő területre összpontosítottak: a Talios lézeres célmegjelölő konténerre, a fedélzeti rádiólokátor terepkövető üzemmódjának hatékonyságára sivatagi és homokos környezetben, valamint a Rafale pilótafülkéjének hővédelmére.

Thaiföld számára az Egyesült Államok Külügyminisztériuma jóváhagyta nyolc Boeing AH-6i Little Bird könnyű helikopter, valamint a hozzájuk kapcsolódó fegyverek és felszerelések eladását. A 400 millió dollárra becsült beszerzés az ázsiai állam 2001-es baleset óta már csak 7 darabból álló öreg (átlagos életkor 37,8 év) Bell AH-1F Cobra helikopter flottájának pótlását szolgálja. Ezek a forgószárnyasok 1991-ben léptek szolgálatba. A felfegyverezhető típushoz első körben rendeltek ugyanis 50 darab AGM-114R Hellfire és 200 APKWS irányított rakétát is. A csöves fegyverzetet a 7,62 milliméteres lövedékek kilövésére alkalmas M134 Minigun (10 darab), valamint a 12,7 milliméteres lövedékek kilövésére alkalmas GAU-19/B (4 darab) Gatling géppuskát jelentik. Az utóbbi években jelentős forgószárnyas beszerzések történtek Thaiföldön. 2009-ben négy Sikorsky UH-60 Black Hawk-ot, 2011-ben nyolc francia gyártású AS550 Fennec helikoptert, majd 2013 és 2014 között 6 darab Eurocopter UH-72 Lakota gépet vásároltak meg.

Igen közel van India következő Dassault Rafale megrendelése helyi források szerint. Úgy hírlik a második szerződés aláírására 2020 elején kerül majd sor. Ebben, akárcsak az elsőben, 36 példány lesz megtalálható. Az Indiai Légierő (IAF) nemrégiben megkapta első Rafale repülőgépét Franciaországtól. A hivatalos átadásra október 8-án kerül sor, amikor Rajnath Singh honvédelmi miniszter ellátogat Franciaországba. Az első repülőgépek várhatóan 2020 májusában érkeznek majd meg Indiába. Szintén 2020 lesz az a dátum, amikor a francia gépekhez igencsak korszerű fegyverzet is megrendelésre fog kerülni. Légi célok ellen a 150 kilométeres hatótávolságú MBDA Meteor, míg földi célok ellen a több mint 3000 darabban már megépített és kilenc ország által már megrendelt, 300 kilométeres hatótávolságú SCALP csapásmérő robotrepülőgép kerülhet majd beszerzésre.

Dél-Koreában 2021 első felére el fog készülni a KF-X (Korean Fighter – eXperimental) vadászbombázó első prototípusa, melynek építését a Korea Aerospace Industries (KAI) 2018 februárjától már végzi. A teljes fejlesztés, melyet Szöul végez Indonéziával együttműködve, pedig 2026-ra fejeződik be. A 2016-ban fejleszteni kezdett típus első repülését 2022-re várják. A hat prototípus elkészülte után a sorozatgyártást 2026-tól indítanák be és a jelenlegi 168 darabos mennyiséget (120 dél-koreai és 48 indonéziai példány) 2032-re el is készítenék. A piackutatás szerint azonban az exportra kerülőkkel együtt akár 350 darab is legyártásra kerülhet majd a KF-X-ből.

Kínában az október elsején megrendezésre kerülő katonai parádén fog a nagyközönség előtt bemutatkozni az immáron rendszeresítésre került NORINCO VT5, más néven Type 15, vagy ZTQ-15 harckocsi. A 2016-ban bemutatott páncélosról ez évig úgy hírlett, csak exportra fogják gyártani, de mint kiderült, a kínai hadsereg is rendszeresítette a 105 milliméteres löveggel ellátott Type 15-öt. Tömege 33-36 tonna, mivel páncélzatának egy része a kisebb talajnyomás érdekében eltávolítható. Így a 27-30 tonna/lóerős teljesítménymutatóval rendelkező harckocsi hegyvidéki, vagy mocsaras területen is alkalmazható nehezebb társaival szemben, azonos tűzerőt és mozgékonyságot biztosítva. A típust el fogják látni aktív páncélzattal, ami a páncélos felé tartó lövedékek és rakéták megsemmisítésén kívül képes lesz a lézerbesugárzás észlelésére és az ellentevékenység elkezdésére füstgránátok kilövésével.

Szeptember 24-én Tajvanon bemutatták a helyi fejlesztésű AIDC (Aerospace Industrial Development Corporation) XAT-5 (korábban Blue Magpie) AJT (Advanced Jet Trainer) sugárhajtású kiképzőgép A1-es jelzésű prototípusát. A Nemzetvédelmi Minisztérium a sugárhajtású AIDC T-5 repülőgépet Yung Ying-nek (Bátor sas) nevezte el. A két Honeywell/ITE F124-200TW sugárhajtóművel ellátott gép első repülését 2020 júniusára tervezik. A Tajvani Légierő a 2023-ra tervezett gyártás elindulásától kezdődően 66 darab T-5-öt szerez be majd 2026-2028-ig az AT-3-as sugárhajtású kiképző/könnyű támadógépek helyett. Az AT-5-ös felfegyverzett változattal a Northrop F-5E/F Tiger-et fogják lecserélni. A hírek szerint az XAT-5 Blue Magpie szerkezeti elemeinek 80%-a eltér a Ching Kuo-tól, méretileg kissé nagyobb annál, több üzemanyagot lehet elhelyezni a belső tartályaiban, valamint a géptörzsnél nagymennyiségű kompozitot használnak. A gép eddigi neve Blue Magpie, vagyis Kék Szarka volt. Ez a madárfaj őshonos Tajvanon és tulajdonsága, mely alapján egy katonai repülőgép viselte a nevét az, hogy igen a vehemense képes a fészkét védeni. Az F-CK-1 Ching Kuo vadászbombázó kétüléses változatára hasonlító gép fejlesztésére 2 milliárd dollárt szánnak, a szomszédos Kínától egyre jobban elszigetelődő szigetországban. A T-5 Yung Ying-ből 4 prototípust fog megépíteni a gyártó, ezek közül kettő repülőképes példány a légi, a másik kettő a földi tesztelésekre lesz felhasználva.

Ausztrália egy újabb Boeing P-8A Poseidon tengeri járőrgépet vett át a héten. A 12 megrendelt példányból így már 11 van Canberra fennhatósága alatt. Az utolsó gép 2020 januárjának végéig került majd átadásra.

Megkezdte a Sikorsky HH-60W harci kutató-mentő helikopterek alacsony ütemű sorozatgyártását a Lockheed Martin. A típus első repülésére ez év május 17-én került sor, azóta összesen 4 elkészült géppel folytatták le a légi tesztelések egy részét, ami eddig már több mint 150 repült órát jelent. A 96 HH-60G Pave Hawk leváltása időszerű lenne, az HH-60W-kel hiszen a gépek repült idejük vége felé járnak, ennek minden hátulütőjével együtt. A 2017-es pénzügyi évben például a hadrafoghatóságuk 68% körül mozogott, az elvárt 75% helyett. A HH-60W első felszállását erre nem is olyan régen még 2019 februárjára, kicsit régebben pedig 2018 elejére tervezték. De a HH-60W számos hibával küzdött, így ezek orvoslása laposan eltolta a sorozatgyártás tervezett időpontjának elindítását. A legnagyobb gond az üzemanyagtartállyal volt, aminek gyártási minősége, tömege, lövés utáni önzáródási képessége nem volt megfelelő a katonák által támasztott igények szerint.

További problémaként még megemlítésre kerültek a Link 16 adatátviteli rendszer, a radarbesugárzást jelző rendszer, az önvédelmi fegyverek rögzítési pontjai, valamint a páncélzat. A HH-60W számos területen jelent majd előrelépést, ugyanis nem csak egy másik HH-60G-ről van szó. Elég csak megemlíteni a majd kétszeres űrtartalmúra növekedett, kb. 3000 literes üzemanyag-rendszerét, vagy a Tactical Mission Kit (TMK) nevet viselő rendszer együttest, amiben megtalálhatók radarbesugárzás-jelzők és egyéb védelmi rendszerek is.  A Sikorsky HH-60W-ből az elkövetkező években 113 darab állhat majd hadrendbe az amerikai légierőnél. Jelenleg öt majdani forgószárnyas található meg a gyártás különféle szakaszaiban a Sikorsky Stratford-i üzemében.

Az amerikai légierő fontolóra veszi a Rockwell B-1B Lancer stratégia nehézbombázó flotta méretének további csökkentését, költségmegtakarítás céljából. Az elmúlt közel 18 évben a Közel-Keleten és Afganisztánban szinte folyamatosan bevetéseket teljesítő típus hadrendben maradt példányainak üzemképességének biztosítása hatalmas gazdasági kiadásokkal jár. A terv szerint a szerkezetileg leginkább igénybevett példányoktól válnának meg, alkatrészeiket felhasználnák a továbbra is szolgálatba maradó B-1B-khez.

Az amerikai hadsereg Stryker lövészpáncélosain 2022-től kerül majd rendszeresítésre a CROWS-J távirányítású fegyverállvány. A CROWS-J egy a Kongsberg által gyártott M153 CROWS II távirányítású fegyverállvány, amelyet úgy módosítottak, hogy indítható legyen róla a 3000 méteres hatótávolságú FGM-148 Javelin irányított rakéta. A Javelin mellett a CROWS J-en megmaradt a 12,7 milliméteres M2-es nehézgéppuska, vagy M240 7,62 milliméteres géppuska, illetve az MK19 40 milliméteres gránátvető felszerelhetőségének lehetősége is.

Peruban vizsgálják a Lockheed C-130 Hercules teherszállító repülőgépek beszerzési lehetőségét. Használt példányokban gondolkodnak, amelyeket éppenséggel Spanyolországtól vásárolnának meg. Itt 2020 végig számolnak a típussal, hiszen az Airbus A400M Atlas egyre nagyobb darabszámban van jelen a légierő kötelékében. Az Atlas-t repülő 31. ezred jelenleg 5 géppel rendelkezik, de az év végéig még két A400M megérkezése van beütemezve. Peru számára tehát a feleslegessé váló, de jó műszaki állapotban lévő és a közelmúltban korszerűsítésen is átesett 10 C-130H-ból nyílhat lehetőség a válogatásra.

Brazília idén egy újabb Airbus SC-105 Amazonas kutató-mentő repülőgéppel lesz gazdagabb. A hamarosan átadásra kerülő FAB 6551-es lajstromú gép helyi jelölése valójában a C295-öst takarja. Az orrkúp alá beszerelt EL/M-2022A(V)3 radar akár 360 kilométeres távolságból is képes a vízfelszín felderítésére, míg a műholdas kommunikációs rendszer a mentőfeladatok irányításában játszhat kulcsfontosságú szerepet. Az orr alá elforgathatóan beépített infravörös kamera képe szintén a kutatásban jelent majd segítséget a személyzet számára, de szintén ilyen céllal kerültek a géptörzs oldalára felszerelésre, az erre a változatra jellemző a buborékablakok is. A pilótafülke bal oldalán nyert elhelyezést a légi üzemanyag-felvételt lehetővé tevő fogadócső. A C295-ből 2016-ig tíz szállító S-105A Amazonas jelzéssel már szolgálatban volt az országban, valamint kettő SC-105A is, azonban ezek oldalán még nincsenek felszerelve buborékablakok. Brazília 2015-ben további 3 Amazonas-t rendelt meg, azonban ezek átadása 2015 és 2017 helyett csak 2017 és 2019 valósulhatott meg.

Eladásra kínálták fel Brazíliában a flotta kötelékéből kivonásra került repülőgép-hordozót, a SAO PAULO-t (A 12). A francia építésű egység évtizedekig (1963-2000), mint FOCH járta a tengereket, de Dél-Amerikában a 2000-től kezdődő és 2017 februárjáig tartó igen rövid szolgálati időt követően kivonása mellett döntöttek, mivel kiderült, az elvárt képességek eléréséhez túl sokat kellene költeni az idős hajóra. Ez idő alatt sem volt valami acélos a teljesítménye, sokat volt kikötőben meghibásodás miatt a 32000 tonnás vízkiszorítású, 256 méter hosszú egység. Brazil szolgálatban mindössze 206 napot töltött nyílt vízen, 85034 kilométert hajózva és 566 repülőgép indítását elvégezve. A CLEMENCEAU-osztály második egységeként megépült, mindössze 12 millió dollárért megvásárolt hordozót 2015 júniusa és 2019 között tervezték alávetni egy alapos korszerűsítésnek és átépítésnek.

Ezek során a cső és vezetékrendszerét teljesen lecserélték volna, javították volna a legénység elhelyezési körülményeit, korszerűsödött volna a meghajtó és energiatermelő rendszere. Továbbá két katapultja segítségével akár 20,5 tonnás repülőgépek indítására is alkalmassá vált volna, de a két liftje is 20 tonna feletti teherbírásúra kerül volna átalakításra. Korszerűsíteni tervezték továbbá a teljes elektronikai rendszerét, az optikai leszállító rendszerét, a légkondicionáló és szennyvíztisztító rendszerét is. Ezen módosításoknak köszönhetően 2039-ig maradhatott volna szolgálatban. Brazíliában a haditengerészet 2025-re tervezte beszerezni 24 új merevszárnyú harci repülőgépét. A lebontásra szánt hajótestet 1,2 millió dollárért értékesítenék.

A nem éppen legkedvezőbb gazdasági helyzet ellenére folyik azonban egy légi indítású hajók elleni robotrepülőgép fejlesztése Brazíliában. Az Avibras által fejlesztett MICLA-BR (Míssil de Cruzeiro de Longo Alcance) 2018 és 2027 között kerülne megalkotásra, 300 kilométeres hatótávolsággal. Irányítását kombinált inerciális/műholdas rendszer végezné, végfázisban infravörös, vagy szintetikus apertúrájú fedélzeti rádiólokátor által pontosítva. A fegyverből készülne konténeres indítású változat is, melyet az Astros 2020 járművek indítanák a jelenleg is használt MTC-300 (AV-TM 300) rakétáik helyett.

Csak most, szeptemberben kezdődtek el az elsőnek elkészült S-BR (módosított SCORPENE-osztály) tengeralattjáró tengeri próbái. A RIACHUELO (S40) 2018. december 14-én került vízre. A tengeri kísérletek 2020 első félévéig tartanak, míg a tengeralattjáró szolgálatba állítása 2020 októberére várható. A tengeri próbák során F21-es torpedó mellett Exocet SM39 Block 2 Mod 2 hajóelleni rakéta is elindításra kerül. A négy egységesre tervezett hajóosztály többi tagja a HUMAITA (S41), a TONELERO (S42) és az ANGOSTURA (S43) 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben kerül majd le a hajógyári sólyáról tervezett közegébe.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Mitsubishi SH-60K

Dassault Rafale B

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Eurofighter Typhoon EF2000(T)

Bell/Boeing CV-22B Osprey

British Aerospace Hawk Mk.109

Sikorsky VH-3D Sea King

Airbus A400M

McDonnell Douglas F-4E-2020 Terminator

Iljusin IL-38 May

Boeing KC-135R Stratotanker

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas F/A-18C Hornet

Szuhoj Szu-22M4 Fitter-K

Boeing RC-135V Rivet Joint

AMX International AMX ACOL

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Mil Mi-28N Havoc

Grumman A-6E Intruder

Avro 698 Vulcan B.2

Dassault Mirage 2000-5F

Republic F-105G Thunderchief

Bombardier/Raytheon Sentinel R.1

Boeing F-15E Strike Eagle

Agusta-Westland AW-101

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Szuhoj Szu-25SzM Frogfoot

Lockheed S-3A Viking

Guizhou JL-9

North American F-100D Super Sabre

Kamov Ka-52 Alligator

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Xian H-6K

Szólj hozzá

Embraer Meteor Bell Boeing AW101 KF-X K9 Thunder AIDC KC-390 MBDA Dassault NORINCO Eurofighter Typhoon Hanwha Land Systems F-15 Merlin Mk.2 C-27J Spartan AH-1F Cobra Poseidon P-8A VT5 Type 15 C-130J Hercules HMS PRINCE OF WALES K10 Mistral 3 Simbad RC JUAN CARLOS I. KC-707 Rafale B AH-6i Little Bird SCALP ZTQ-15 Aerospace Industrial Development Corporation XAT-5 Blue Magpie AJT Yung Ying