2020. sze 19.

2020.09.19

írta: Netarzenál
2020.09.19

Hazánk elsőként csatlakozott a Németország által életre hívott Többnemzetiségű Légi Szállító Egységhez, az MNAU-hoz. Az MNAU létrehozására a Németországi Szövetségi Köztársaság Védelmi Minisztériuma 2017-ben tett javaslatot. Elképzelésük szerint az egység tizenhárom Airbus A400M Atlas tehergépet használna. A csatlakozó országok a német tulajdonban maradó gépek repült idejét bérelhetnék ki, továbbá légi-és földi személyzetet is küldhetnek az alakulatba. Az MNAU gépei az alsó-szászországi Wunstorfban állomásoznak, majd később a bajorországi Lechfeldbe települnek át.

Még ebben a hónapban hazatérhet az első két nagyjavított Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgép Bulgáriába. A szovjet érában tervezett gépeket a fehérorosz 558-as repülőgép-javító üzem vette kezelésbe A Szu-25-ök 1988-ban jelentek meg Bulgáriában és a csúcsidőszakban összesen 35 példányt lehetett megtalálni a légierő állományában. A túlélőnek tekinthető 14 bolgár gépből nem mind került a további hadrendbe tarthatóságot garantáló munkafolyamatba. Az ezekben érintett 8 példányból (hat együléses és kettő kétüléses) az első 2019. augusztus 28-án indult útnak az 558. repülőgép javító üzem felé, egy Iljusin Il-76-os szállítógépben, részlegesen szétszerelve. A nyolc repülőgépen elvégzendő munkák 85,5 millió dolláros kiadással járnak. Kormányzati szinten van terv még további két repülőgép Belorussziába való kiküldésére, de azt csak a nyolc repülőgép nagyjavításának befejezése után mérlegeli a Bolgár Légierő, hogy további hat repülőgépét elküld-e Fehéroroszországba nagyjavításra. A tervek szerint az első két Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgép szeptember 23-án tér majd haza. Könnyedén felismerhetők lesznek a Belorussziát megjárt példányok, hiszen sötét, illetve világoszöld és barna digitális festésmintát kapnak.

A Saab megkapta német partnere, a Diehl Defence értesítését az RBS15 (Robotsystem 15) hajók ellenni robotrepülőgépek újabb példányainak a Német Haditengerészet részére történő szállításáról. A teljes megrendelés értéke hozzávetőlegesen 285 millió eurót tesz ki és az RBS15-ök leszállítását 2022 és 2026 között végzik. Ez a 85 darabos megrendelés a Saab és a Diehl Defense közötti keretmegállapodás része, amely lehetőséget ad további robotrepülőgépek megrendelésére is 2024 végéig. Az RBS15 Mk3 hajók elleni robotrepülőgépeket a K130-as BRAUNSCHWEIG-osztályú korvetteken alkalmazzák a német flottánál, már 2011 óta. A 2008 és 2013 között szolgálatba állt 1800 tonnás egységek (BRAUNSCHWEIG [F 260], MAGDEBURG [F 261], ERFURT [F 262], OLDENBURG [F 263], LUDWIGSHAFEN AM RHEIN [F 264]) mellé egy további érkezik majd meg 2022-ben, míg a másik négy 2025-ig áll majd hadrendbe.

Az újabb korvettek építését három cég végzi majd, így a 2 milliárd euró (2,4 milliárd dollár) értékű szerződésen a Lürssen Werft GmbH & Co. a ThyssenKrupp Marine Systems GmbH és a German Naval Yards Kiel GmbH osztozhat meg. A brémai Lürssen Werft GmbH & Co.-nál már építeni kezdett majdani korvett az EMDEN nevet fogja viselni. A Saab még 2018-ban kifejlesztette az RBS15-ös hajók és újabban már szárazföldi célpontok ellen is bevethető robotrepülőgépének legújabb variánsát. Az RBS15 Mk4 Gungnir az Mk3-as változathoz képes kisebb tömeggel rendelkezik, javított irányító és aktív radaros célfelderítő rendszert kapott és hatótávolsága is növekedett 300 kilométerre. A régebbi modellek hatótávolsága változattól függően maximum 200 kilométer, rendszeresítésre kerültek Algériában, Horvátországban, Finnországban, Németországban, Lengyelországban, Svédországban és Thaiföldön.

Berlinben a légierő fegyverzetéről is gondoskodnak, mivel a Eurofighter Typhooon vadászbombázók számára is rendeltek bombákat. A GBU-54-es kombinált irányítású LJDAM bombákhoz kellő 2290 irányító rendszert, valamint 910 bombatestet is vásárolhatnak majd az erre a célra rendelkezésre álló 213 millió euróért.

Szeptember 10-én történt meg utoljára légi üzemanyag felvétel a Luftwaffe A310 MRTT taker/szállító repülőgépeiből. A korszakzárónak tartható tankolást a Taktisches Luftwaffengeschwader 33 Tornado vadászgéppárja végezte. A jövőben a Luftwaffe repülőgépei az utód, az A330 MRTT-ből tankolhatnak majd. Az A310 MRTT gépek ezentúl csak a csapat- és betegszállítás szerepét fogják magukra venni. A törzsben négy további tartállyal ellátott négy A310 MRTT gépekkel 2008-tól folyt az üzemanyag átadás, amelyek során 13800 repült óra gyűlt össze, mintegy 39000 tonna üzemanyag került átszivattyúzásra a több mint 3000 összekapcsolódás alatt. Betegszállítóként egy A310 MRTT legfeljebb 6 súlyosan sérült és 38 könnyű, vagy közepesen sérült beteget képes elszállítani, míg a PAX, vagyis utasszállító változatban a belső tér úgy van kialakítva, mint egy normál turistaosztály. Így legfeljebb 214 utas fér el a beltérben.

Belgium Lockheed Martin F-16-ot vásárolt nemrégiben. Méghozzá mindössze egy darabot. A használt Fighting Falcon eddig a Holland Királyi Légierőnél volt használatban. A belgák által hadrendbe tartott 54 F-16AM/BM egy- és kétüléses gép mellé érkező példány nem fog repülni, mivel a fegyveres szakágban szolgáló katonák fegyverzetfüggesztési gyakorlására került megvásárlásra. A gépek közúton fogják október hónapban Belgiumba szállítani.

Nincs veszélyben a BAE Systems helye a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es vadászbombázó beszállítói láncolatában. Nemrégiben érkezett meg ugyanis az újabb megrendelés az 5. generációs repülőgépek 15. és 16. rendelési állománya részére az elektronikai hadviselési rendszereik gyártására és szállítására. A BAE Systems több mint 500 darab elektronikai hadviselési rendszert gyártott és szállított már az F-35-höz, mint kulcsfontosságú rendszerpartner.

Ez év októberétől veszi kezdetét a nemrégiben nevet váltó, így már Francia Légi és Űrerők tankerflottájából a Boeing C-135FR Stratotanker-ek kivonása. Az első gép majd 2020. október 7-én fejezi be működését. A 63-8475-ös gyártási számmal rendelkező példányt 1964-től használják. Ez a típus ettől az évtől jelent meg Franciaországban, és a beszerzett 12 gépet elsősorban a nukleáris csapásmérésre képes Dassault Mirage IVA repülési feladataik támogatására használták. Az idő előre haladtával a nukleáris csapásmérés feladatát a Mirage 2000N majd a Rafale B vette át. Egy C-135FR lezuhant 1972. június 30-án Polinéziában. Az 1980-as évek végén a megmaradt 11 Boeing C-135FR Stratotanker korszerű CFM56-os sugárhajtóműveket kapott. Majd 1997-től munkájukat három, az USAF-nál repült KC-135R beszerzésével segítette Párizs.  Az összes tankergépet az Istres-Le Tubé bázison települt ERV04.031 Sologne század repüli. A C-135FR a törzs alatti merev utántöltő csőre szerelt hajlékonytömlős-kosaras adapter mellett a szárnyak végére szerelt egy-egy FRLMk32B konténer segítségével képes az üzemanyag átadására. Utódja 15 darabos mennyiségben az Airbus A330 MRTT Phenix (Multi-Role Tanker Transport) lesz, ennek első példányát még 2018 szeptemberében adta át a gyártó.

Ezen a héten a francia La Tribune arról számolt be, hogy Egyiptom az Umkhonto légvédelmi rakéták helyett az VL-MICA-t fogja rendszeresíteni az új MEKO A-200-as fregattjain. A VL-MICA nem ismeretlen az egyiptomiak számára, hiszen a GOWIND-osztályú fregattjaikon már hadrendben áll. A rakétákból még 2017-ben rendeltek meg 100 darabot. Kairó 96 Denel Dynamics Umkhonto légvédelmi rakéta megvásárlását tervezte egy nagyjából 4,5 milliárd dolláros üzlet keretén belül az új MEKO A-200-as fregattjai számára. Ezeket a ThyssenKrupp Marine Systems (TKMS) építi meg. A Denel azt is remélte, hogy az Umkhonto rakéta 32 infravörös vezérelt változatát is eladja majd Egyiptom részére. Opcióként a szerződés további 32 darab rakétát is tartalmazott. Algéria szintén az Umkhonto légvédelmi rakétát rendelte meg az A-200-as fregattjai számára. A Denel Dynamics a teljes tönkremenetel felé tart, több fejlesztést vezető személy már távozott a cégtől, nagyjából 400 munkással együtt, elsősorban az elmaradt fizetések okán. A cég anyagi helyzete annyira siralmas, hogy egyetlen helyi kereskedelmi bank sem hajlandó garanciát vállalni érte. Ez jelentette az Egyiptomi üzlet végét is, hiszen egy esetleges visszafizetést a Denel Dynamics nem lett volna képes saját zsebből megvalósítani.

Átvette első Bell 505-ös helikopterét a Montenegrói Légierő szeptember 15-én. A volt jugoszláv tagköztársaság három forgószárnyast rendelt meg a Bell Textron Inc.-től, pilótaképzési feladatokra. Ezáltal váltak ennek a típusnak az első katonai üzemeltetőivé. Ennek a helikopternek a műszakai átvételére még júliusban kerítettek sort. A Bell három pilótának nyújtott képzést a Dél-Franciaországban. A Bell 505-öseket a Bell Textron Canada gyártotta a quebeci Mirabelben található létesítményében. A második helikoptert várhatóan 2021 januárjában szállítják majd le.

Saját kisméretű irányított bombáit akarja integrálni a Lockheed Martin F-16C/D vadászbombázóira Törökország. Az Aselsan által kifejlesztett fegyver a kinyíló szárnyaival képes 100 kilométert is megtenni. A 135 kilogrammos bomba hossza 180 centiméter, átmérője 17 centiméter. A jelenleg még csak 15 méteres körkörös szórás biztosítására képes inerciális/műholdas irányító rendszerre ellátott bomba 55 kilométeres távolságból leoldva még rendelkezik annyi mozgási energiával, hogy képes legyen 1 méter vastag beton áttörésére. A tervek szerint egy F-16-os a szárnyak közepi felfüggesztőn négy-négy ilyen bombát lesz képes hordozni.

Elkezdte tengeri próbajáratait a felújított UDALOJ-osztályú romoló a SAPOSNYIKOV MARSAL (543). A hajót 1983-ban kezdték el építeni Kalinyingrádban, 1986-ban állították hadrendbe a Csendes-óceáni Flottánál. 2010-ben jelentős szerepet játszott a szomáliai kalózok által elrabolt MOSZKOVSZKIJ UNYIVERSZITYET tartályhajó legénységének kiszabadításában. A rombolót a korszerűsítés során ellátták 2 darab 16 cellás 3S-14-1155 univerzális függőleges indítómodullal. Ezeket a hajóorrban a második AK-100 hajólöveg helyére építik be. Ezekből a 3M-54 Kalibr (NATO nevén SS-N-27 Sizzler) csapásmérő robotrepülőgépek indíthatók vízi, vagy a 3M-14 esetében szárazföldi célpontok ellen akár 2500 kilométeres távolságból is. De ugyanide elhelyezhetők a 91R1/RT2 tengeralattjárók elleni irányított rakéták is. A hajóhíd két oldalán alul elhelyezett URK-5 Rastrub-B (SS-N-14 Silex) tengeralattjárók elleni irányított rakéták indítói is leszerelésre kerültek a korszerűsítés során. Helyüket a 260 kilométeres hatótávolságú K-35U (NATO nevén SS-N-25 Switchblade) hajók elleni csapásmérő robotrepülőgépek foglalják el.

Mindezek mellett a hajtóműveket és egyéb mechanikai alkatrészeket felújították, vagy kicserélték, és az elektronikus rendszereket is korszerűsítették. Szintén kicserélték a hajtótest és a felépítmény arra érett darabjait, így mintegy 20%-ban új építésűnek tekinthető ez a romboló. A 2019-es év elején arról érkeztek hírek, hogy 2022-ig az Északi-és a Csendes-óceáni Flotta 5 UDALOJ-osztályú rombolóját fogják hasonlómódon átfegyverezni, a szükséges elektronikai korszerűsítés mellett. A rombolók ezeken felül további 30 évnyi szolgálati időt kapnak majd, így kihúzhatják a még tervezés alatt lévő következő rombolóosztály megjelenéséig. A SAPOSNYIKOV MARSAL korszerűsítése nem volt probléma mentes, mivel 2018 februárjában tűzeset volt a fedélzetén Vlagyivosztok kikötőjében.

Eddig még nem tisztázott körülmények között ért találat egy orosz T90-es harckocsit. A sérült páncélost a szeptember 15–26 között tartandó Kaukázus 2020 többnemzetiségű hadgyakorlaton fotózták le. A hírek szerint a T-90-et egy 9M113M Konkursz irányított páncéltörő rakéta találta el a torony alatti sárvédő, illetve a rajta lévő üzemanyag tartály környékén. A páncélzat átütésére nem került sor, de a becsapódás következében a harckocsi kezelői közül egy fő így is sérüléseket szenvedett.

Roppant érdekes tesztet hajtottak végre Törökországban a helyi fejlesztésű ZAHA (Zirhli Amfibi Hücum Araci = új harci kétéltű lánctalpas páncélozott jármű) kétéltű páncélozott járművel. A páncélost egy daruval egy medence fölé emelték, majd úgy ejtették bele, hogy még fel is borították. A fejjel lefelé való helyzetből a ZAHA sikeresen a rendeltetési helyzetnek megfelelőbe fordult, így demonstrálva a megfelelő tervezést. Az FNSS készítette ZAHA világpremierje az IDEF 2019-en volt. Az amerikai AAAV-7 kétéltű páncélozott járműre hasonlító elrendezésű ZAHA-ból eddig 27 darabra érkezett megrendelés a Török Haditengerészettől. Ezek közül 23 darab páncélozott szállító harcjármű lesz távirányítású fegyverállványon elhelyezett 12,7 milliméteres nehézgéppuskából és 40 milliméteres gránátvetőből álló fegyverzettel, 2 db parancsnoki variáns, míg a másik két példány műszaki változat lesz. A földön 70 kilométer per órás, míg a vízben 7 csomós sebesség elérésére képes, 21 katona partra szállítására alkalmas, 3 fős személyzetű (parancsnok, irányzó, vezető) ZAHA-ból az első 2021-ben kerül majd átadásra, míg az utolsó 2022-ben.

Törökország 2008 óta fejleszt egy elektromágneses ágyút, hasonlóan az USA-hoz és Kínához. A majdani hajókon és szárazföldön is alkalmazni kívánt fegyver létrehozását lépésenként valósítják meg. Elsőként egy 7 méteres csőhosszal rendelkező, 35 milliméteres lövedékek kilövésére képes fegyver, a Sahi-209 készült el. Ez a 1,5 kilogrammos lőszert 10 Megajoule erővel képe útjára indítani, ami így a Mach 6 hiperszonikus sebességet is képes elérni és 50 kilométeres távolságba is elrepül. További, 56 és 76 milliméteres lövedékek kilövésére képes változatokat is terveznek, 100 és 150 kilométeres lőtávolsággal.

Az Egyesült Arab Emírségek úgy döntött, 80 darab harckocsit ad át Jordánia részére. A francia AMX-56 Leclerc harckocsikat az Egyesült Arab Emírségek 1993-ban választotta ki beszerzésre, amely 1994-től el is kezdődött. Ezekből az évek folyamán 388 darabot szereztek be, 48 műszaki harckocsival együtt, amelyek szintén a Leclerc alvázán lettek kialakítva. Ez a 80 páncélos Jordánia számára lehetővé fogja tennie a 3. páncéloshadosztályhoz tartozó négy harckocsizó zászlóalj közül kettő átfegyverzését. Ezek az egységek olyan régebbi harckocsikkal vannak felszerelve, mint a Tariq (Centurion), az M60A1, az Al Khalid (Chieftain), vagy az Al Hussein (Challenger1). Az Egyesült Arab Emírségek 2011-ben döntött az AMX-56 Leclerc harckocsik korszerűsítéséről. Ekkor az AZUR (Action en Zone Urbaine) városi hadviselési készleteket vásárolták meg mind a 388 AMX-56 Leclerc harckocsi részére. A 2006-ban, az amerikai M1 Abrams-hez kifejlesztett hasonló célú TUSK (Tank Urban Survival Kit) után a világon másodikként megjelent AZUR az 55 tonnás páncélos oldalsó és hátsó része számára biztosít erősebb páncélvédettséget, valamint kamerák segítségével válik szemmel tarthatóvá a harckocsi környezete. Továbbá a toronyra egy távirányítású fegyverállvány is felszerelésre kerül egy 7,62 milliméteres géppuskával, valamint plusz ködgránátvetők is részét képezik az AZUR-nak, melyek oldalra és hátra képesek az álcázó füstfüggöny létrehozására. Becslések szerint az Egyesült Arab Emírségek 70 Leclerc harckocsit telepített Jemenbe, közülük 15-öt az AZUR-al is elláttak.

Lezuhant a Pakisztáni Légierő (PAF) JF-17 Thunder vadászbombázója szeptember 15-én kedden, az ország északi részén található Pandzsáb tartományban. A légierő közleménye szerint az eset egy kiképzőrepülésen történt. A pilóta a Martin-Baker PK16LE katapultülés segítségével el tudta hagynia a gépet, mely a földön sem okozott kárt. Pakisztánban, ebben az évben ez már az ötödik veszteséglistára került repülőgép volt. Ezekből csak ez az egy volt a közös kínai-pakisztáni gyártású JF-17-es, és ez volt az első gépveszteség is a típus történetében. Január 7-én egy leszálláshoz készülődő kétüléses Chengdu FT-7PG zuhant le, mindkét hajózó halálát okozva. Február 12-én egy kiképzőgép, majd még ugyanabban a hónapban közvetlenül a felszállást követően egy Dassault Mirage III került a veszteséglistára. Ezeket egy minden valószínűség madárral ütköző F-16A követte már március 11-én. A JF-17-es legfejlettebb Block III-as változatából állítólag két példány már tesztelnek Pakisztánba és a 2021-es, vagy a 2022-es évben hadrendbe is állítják majd ezt a variánst.

Banglades vásárolta meg a Brit Királyi Légierő feleslegessé vált öt Lockheed Martin C-130J Super Hercules (Hercules C.Mk 5) szállító repülőgépét. A rövid törzshosszú példányokat a brit Marshall Aerospace and Defense Group segít majd üzemben tartani, valamint átalakítják is őket az átadásuk előtt, így légi vészhelyzeti kiürítési (MEDEVAC) feladatokra is alkalmassá fognak válni. Banglades 2011-ben szerzett be az Egyesült Államokból szintén használt C-130B változatú gépekből 4 példányt, valamint a légi szállítási feladatokhoz igénybe vesznek még három Antonov An-32-est és három L-410UVP-200-as szállító repülőgépet is. A Super Hercules-ek megérkezésével két B variánst kivonnak a szolgálatból. Szeptember 17-én már a harmadik Lockheed Martin C-130J Super Hercules érkezett meg Bangladesbe.  Az első gép még 2019 augusztusában érkezett meg új hazájába.

India és Oroszország elfogadta a közös BrahMos projektjük tervének kibővítés. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy kollektív együttműködéssel egy további változatot hoznak majd létre. Azonban az eddig hajók, illetve szárazföldi célok megsemmisítésére képes BrahMos ezen variánsa már légi célok ellen lesz alkalmazható. Az elsősorban légtérfelderítő repülőgépek ellen megalkotni tervezett fegyver meghajtása nem, csak az irányítórendszere fog változni. Első indítását 2024-re várják a fejlesztők.

Thaiföld három úszó harckocsival erősíti meg tengerészgyalogságát. A Kínában tervezett és gyártott VN16-okról van szó, ez a ZTD-05 könnyű harckocsi exportváltozata, amelyek fő fegyverzetét egy 105 milliméteres löveg képezi. A négyfős legénységű páncélos (vezető, parancsnok, irányzó, töltő) a páncéltörő és repesz lőszereken felül képes az orosz 9M117-esekből származó kínai 105 milliméteres, csőből indítható páncéltörő rakétákat is alkalmazni. A ZBD-05 egy kétéltű jármű, amelyet a törzs hátsó részén két nagy vízsugár hajtóművel van ellátva. Ezek segítségével vízben legfeljebb 28 kilométer per óra sebességgel haladhat. A páncélosok vízi otthona már Thaiföld is a China Shipbuilding Industry Corporation (CSIC) által megépített 071E típusú partraszállító hajó lesz. Ebből egyet még 2019 szeptemberében rendelt meg Bangkok.

Kína először exportálhat ilyen 20000 tonnás vízkiszorítású, 210 méter hosszú, és 28 méter széles egységet, melyből hazai célokra eddig már hat darabot meg is építettek Type 071 jelzéssel (NATO-kód YUZHAO-osztály). A Thaiföld részére készülők esetében az E betűjelzés valószínűleg az Export-ot jelöli, és a hírek szerint több továbbfejlesztés is megtalálható lesz rajtuk, kínai társaikkal összehasonlítva. Thaiföld még több kínai fegyvert vásárolhat majd a közeljövőben, például légpárnás partraszállító járműveket és helikoptereket is, amik feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a jelenleg még nem tudni mennyiért megrendelt Type 071E típusú partraszállító hajó képességét teljes körűen ki tudják használni.

Dél-Koreában szeretnének hazai fejlesztésű erőforrást létrehozni a Hanwha Defense által gyártott K9 Thunder önjáró tarackok számára. A gyártás kezdetétől a német MTU Friedrichshafen által biztosított MTU MT 881 Ka-500 dízelmotort építik be a tüzérségi eszközökbe. Ez 1000 lóerős teljesítményt leadva hajtja, egy Allison X1100-5A3 automata sebességváltó 4 előre és 2 hátrameneti fokozatával a K9-et. Miután kidolgozták a részletes tervet, a tényleges kutatás és fejlesztés már jövőre kezdődik, és az elkövetkező öt évben 63 millió dollárt szánnak a motor megalkotására.

Végeztek az első japán Boeing KC-46A Pegasus légi utántöltő/szállító repülőgép festésével az USA-ban. Az Everett-i műhelyből szeptember 17-én kigördült példányt Tokió még 2017 decemberében rendelte meg, mint a típus első külföldi rendszeresítője. Egy évvel később már a második KC-46A Pegasus légi utántöltő/szállító repülőgépet is megrendelte Japán. A tavaly szeptemberben összeszerelni kezdett első japán KC-46A Pegasus a következő évben került majd átadásra.

Az erőátviteli rendszerben fellépett hiba miatt végzett kényszerleszállást egy amerikai Boeing AH-64 Apache harci helikopter Szíria északi részén. A 2020. szeptember 15-én reggel történt eseményt a személyzet és a gépük is sérülések nélkül megúszta. A meghibásodás nem volt összefüggésben ellenséges behatással. A hiba helyszíni elhárítása után az AH-64 és személyzete visszarepült az Észak-Szíriában lévő bázisukra. Mint már ismert, az Egyesült Államok hadserege több helikoptert telepített a területen egy előretolt bázisra, hogy támogatást nyújtsanak az Inherent Resolve művelet részeként működő koalíciós szárazföldi csapatoknak. Ezek közül különféle UH-60 Blackhawk (mind az UH-60M, mind a HH-60M MEDEVAC variánsok) és az AH-64 Apache helikopterek is megtalálható.

Változást hoz majd a Lockheed Martin F-35C Lightning II-es vadászbombázó megjelenése az Amerikai Haditengerészet hordozófedélzeti repülőezredeinek összetételében. Itt továbbra is 44 repülőgép lesz megtalálható, de az eddig várt 10 darab F-35C és 34 F/A-18E/F Block III-as Super Hornet (20 E, és 14 F) helyett az egy F-35C századot 16 gép fogja alkotni. Az F/A-18E/F Block III-okból 28 darab lesz a hordozón, 3 századba szervezve 10, 10 és 8 géppel. Ezeket fogja támogatni öt-hét EA-18G Growler elektronikai zavarógép, öt E-2D Advanced Hawkeye radargép, hat-tíz MH-60 Seahawk helikopter, három CMV-22B Osprey és öt-kilenc MQ-9 Stingray pilóta nélküli repülőgép légi utántöltő repülőgép. Ezt a változtatást az 2020-as években fokozatosan fogják bevezetni a hordozófedélzeti repülőezredeknél.

Az Amerikai Hadsereg szeptember 11-én hajtotta végre a korszerűsített UH-60V Black Hawk helikopterének első repülését Corpus Christi-ben. Az eredetileg UH-60L gépet a Northrop Grumman digitális pilótafülke csomagjának segítségével hozták fel erre a szintre. Ez az UH-60L helikopterek analóg mérőeszközeit egy olyan integrált rendszerrel helyettesíti, amely az Egyesült Államok hadseregének egyik legfejlettebb repüléstechnikai rendszerét kínálja. Az UH-60V frissítés magában foglalja a helikopter szerkezetének további 10 éves élettartamra szóló meghosszabbítását is. Az Amerikai Hadsereg több mint 700 UH-60L modernizálását tervezi a V csomag segítségével.

Hamarosan az Európában állomásozó amerikai gépek között is megjelenik majd a Lockheed Martin F-35-ös típusa. A Lightning II-et elsőként az USAF 495. százada fogja repülni a Nagy-Britanniai Lakenheath légibázison. Később a 48. Repülőezred egy másik százada is megkapja majd F-35-ös gépeit. A 495. század nemrégiben lett újra aktiválva, hiszen 1991-ben szűnt meg, amikor az addig repült F-111F Aardvark vadászbombázók áttelepítésre kerültek az Egyesült Államokba. Az első F-35A Lakenheath-re a jövő év végén érkezik majd meg.

Még 2020. szeptember 12-én az Egyesült Államokban található Seymour Johnson légitámaszponton települt 916. Légi Utántöltő Ezred tulajdonában lévő Boeing KC-46A Pegasus tartálygépek mennyisége megduplázódott, két újabb gép megérkezésének köszönhetően. Az új típus 2020. június 12-én jelent meg a bázison. Az ugyancsak itt települő F-15E Strike Eagle vadászbombázókat repülő századok közül a 336. volt az első, amelyiknek gépei immáron nem kiképzés céljából vételezett üzemanyagot a KC-46A-ból, még 2020. szeptember 3-án. Kapcsolódó hír a KC-46A-hoz, hogy a gyártó bejelentése szerint megszüntették az üzemanyag szivárgást. Eddig az Amerikai Légierő harmincnyolc KC-46-ot vett át, a két legújabbat szeptember elején.

Az Amerikai Haditengerészet augusztus 3-án 34 millió dolláros szerződést kötött a Northrop Grumman Aerospace Systems (NGAS) céggel az E-2D Hawkeye radargépek pilótafülke műszerezettségének korszerűsítéséről. A Hawkeye Cockpit Technical Refresh (HECTR) során a pilótafülkébe még HUD kijelző is beépítésre fog kerülni. Érdekes kettőség, hogy amíg évtizedek óta fejlesztették az Hawkeye-ok különféle rendszereit, addig a pilótafülke nagyjából változatlan maradt. Várhatólag az E-2D Hawkeye radargépek 2027-től kapják majd meg az új műszerfalukat.

Leszállította első F110-GE-129A sugárhajtóművet a GE Aviation a Boeing F-15EX programhoz. Az első rendelési állomány 19 darab gázturbinát foglal magába.  Az első F-15EX a következő évben fog elkészülni, míg az első ilyen gépekkel felszerelt század 2023-ban lép majd szolgálatba. Jelenleg 144 F-15EX-re van érvényes szerződés, de ez a darabszám a jövőben akár 200 darabra is növekedhet majd.

Szintén szeptember 17-én érkezett meg egy használt Hercules Kolumbiába. Az Amerikai Légierőtől leszerelt C-130H verziókból Kolumbia három példányt vásárolt meg még 2017-ben.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

MBB Bo-105P

Douglas KA-3B Skywarrior

Sepecat Jaguar A

Xian JH-7A Flying Leopard

Lockheed C-5M Super Galaxy

Airbus A400M Atlas

Shaanxi KJ-500

Boeing P-8A Poseidon

Westland Sea King HC.4

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Szuhoj Szu-30SzM Flanker

Boeing B-52H Stratofortress

Shaanxi Y-9

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Fairchild A-10A Thunderbolt II

Dassault Mirage 2000-5Di

McDonnell Douglas F-4F Phantom II

Xian H-6K

Gloster Meteor NF.14

Lockheed Tristar KC.1

MiG-21biszD

Boeing RC-135U Combat Sent

Berijev A-50 Mainstay

Chengdu J-10B

Lockheed T-33A Shooting Star

Szólj hozzá

Szuhoj Lockheed Martin A400M Atlas Boeing korvett GBU-54 T-90 A330 MRTT Leclerc MEKO A-200 Aselsan K130 BRAUNSCHWEIG-osztály FNSS Umkhonto F-35 Lightning II Saab ZAHA Airbus A310 MRTT Szu-25 Eurofighter Konkursz RBS15 Mk4 Gungnir F-16 Fighting Falcon Diehl Defence RBS15 Robotsystem 15 Typhooon LJDAM RBS15 Mk3 C-135FR Stratotanker VL-MICA Bell 505 UDALOJ-osztály romoló SAPOSNYIKOV MARSAL (543) 9M113M AMX-56 Tariq