2021.02.06
Nem tűnik túl rózsaszínűnek Ausztria légierejének rövidtávú jövőképe. A Saab 105 sugárhajtású oktató/könnyű harci repülőgépek kivonásával immáron a készültségi szolgálatot csakis a Eurofighter Typhoon-ok biztosíthatják szomszédunkban. A hírek szerint a Zeltweg-i bázison állomásozó alakulatnál 17 Eurofighter Typhoon pilóta található meg, ez a létszám alacsonyak mondható, az ideális létszám valahol 23 fő körül lenne. Közülük öten hamarosan nyugdíjba fognak vonulni, míg a pótlásukra megfelelően kiképzett pilótát öt év alatt tudnak kiépezni. Mivel a Saab 105-ös repülőgépek időbeli pótlásról nem gondoskodtak, így már nem rendelkeznek sugárhajtású oktató repülőgéppel, ezért ezen pilóták képzési idejéből 3 évet külföldön kell majd eltölteni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az osztrák Eurofighter Typhoon-ok a korai Tranche 1-es szériába tartoznak, üzemeltetésük így egyre drágább. A megfelelő hadrafoghatóság biztosítása érdekében a 15 Eurofighter közül kettőt már egy ideje nem repülnek, alkatrészforrásként használják. Az üzemeltetési költségeket így sem sikerült az elvárt szintre csökkenteni, így a típustól várt évi 1500 repült időt nem sikerült teljesíteni.
Visszatért Afganisztánból az utolsó CH-53G szállítóhelikopter is Németországba. A típus 18 éven át volt megtalálható a távoli országban. Az időszakonként cserélt példányok légi szállítását Antonov An-124-es gépekkel oldották meg. Az utolsó 5 darab távoztával a német kontingens légi szállító képességét már csak az NHIndrusties NH90 TTH helikopterek biztosítják. A Bundeswehr-ben 1972 óta jelen lévő CH-53G szállítóhelikopterek jelenleg a Laupheim és a Holzdorf támaszpontokon repülnek. Eddig megközelítőleg ötmillió kilométert tettek meg a levegőben, ez a repülési távolság földgömbünk 125-szörös körülrepülésének felel meg. Mindez persze érezteti hatását, hiszen a CH-53G-k hadrafoghatósága folyamatosan igen alacsony szinten van, üzemben tartásuk egyre nehezebb. Az utódmodell beszerzése a magas költségek miatt késik.
Végrehajtotta első repülését a 16. Hollandia részére megépített Lockheed Martin F-35A Lightning II-es. Ez a vadászbombázó 2021. január 26-án szállt fel első alkalommal Olaszországban.
Megérkezett a brit RAF ötödik Boeing Poseidon MRA Mk.1-es (Maritime, Reconnaissance, Attack) tengeri járőrgépe február 2-án. A ZP805-ös lajstromot és a Fulmar nevet viselő gép és társai majdani otthona Lossiemouth-ba van, és ez a gép, akárcsak a tavalyi év novemberében megérkezett ZP804-es Spirit of Reykjavik, valamint az október 14-én landolt ZP803-as példány (ez Terence Bulloch nevét viseli) is ide érkezet meg. Az első RAF Poseidon, a ZP801-es Pride of Moray nevet viselő gép 2020. február 4-én érkezett meg. A ZP805 február 1-én indult el Boeing Field-ből de még aznap átszelte az Atlanti-óceánt, több mint 8 óra hossza alatt. A RAF közleménye tudatta, ez volt az első alkalom, amikor egy Poseidon MRA Mk.1-es pihenő nélkül, egyből a gyári repülőtérről átrepült Angliába. A ZP804 például 2020. november 2-án indult el Boeing Field-ből, de aznap még nem hagyta el az Egyesült Államok területét, ugyanis az éjszakát az Amerikai Haditengerészet Patuxent River-i bázisán töltötte és csak november 3-án szelte át az Atlanti-óceánt. A London által megrendelt kilenc Poseidon 2021 végéig meg fog érkezni Nagy-Britanniába.
Az új létesítményeken az első két Boeing Poseidon MRA Mk.1 érkezésekor Lossiemouth-ban még javában folyt a munka, így került az első két Poseidon Kinloss repülőterére, amit egyébként régebben a Nimrod MR.2 tengeri járőrgépek tudhattak otthonuknak. A RAF a 2020-as év végére már három átvett Poseidon MRA Mk.1-el rendelkezett, ahogy azt tervezték. A Boeing P-8A Poseidon repülőgépeket elsőként a 120. század fogja üzemeltetni a szigetországban, a másik alegység, amelyik repülni fogja a típust a 201. század lesz. London 9 darabos Poseidon beszerzését 2016-ban sikerült tető alá hozni, az utolsó gép 2021 novemberéig került majd átadásra. Érdekesség, hogy a Rejkjavik szelleme gépnév és a 120. repülőszázad újra összefonódik. Ugyanis 1942. szeptember 4-én hét darab tengeri járőrfeladatokra módosított B-24 Liberator landolt az izlandi főváros repülőterén. Ezzel a mozzanattal kezdetét vette a német tengeralattjárók elleni hadművelet az Atlanti-óceán északi részén is. Ez a hét repülőgép a 120. repülőszázad állományába tartozott.
A Poseidon MRA Mk.1 megrendelésből brit cégek is alaposan részesültek. A brit gyártók speciális alrendszereket, összetevőket biztosítanak a P-8A számára, például a Marshall Aerospace & Defense Group készíti a kiegészítő üzemanyagtartályokat, a Martin Baker a személyzet üléseit állítja elő, a GE készíti a fegyverfelfüggesztőket és a GKN Aerospace szállítja a pilótafülke szélvédőit. A brit megrendelésre elkészült első példány, a ZP801-es lajstromjelt kapta és 2019. október 29-én adták át a megrendelőnek a gyártó Seattle-ben lévő üzemében, nagyjából három és fél hónappal első repülése után. Első alkalommal 2019. július 12-én repült, amikor felszállt a Boeing Renton-i gyárból, és átrepült a Seattle-i Boeing Field-re.
Január 29-én Párizs 12 darab Dassault Aviation Rafale vadászbombázót rendelt meg. Ezek a gépek a Görögországnak eladásra kerülő példányok pótlására szolgálnak majd. A tucatnyi Rafale 2027 és 2030 között kerül majd átadásra. A Francia Légi-és Űrhaderőnél (Arme de l'Air et de l'Espace = AAE) jelenleg összesen 225 darab harci repülőgép áll szolgálatban, ezekből 117 a különféle Mirage 2000-es változatú, míg 108 a Rafale. Utóbbiak darabszáma 2025-re eléri a 129-et.
Olaszországban továbbra is folyik a Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázók képességének felmérése. 2021. január 28-án két F-35A és egy F-35B a szardíniai Decimomannu légibázisról felszállva egyidejűleg oldott le GBU-12-es lézervezérlésű bombákat. A harci rész nélküli bombák esetében ez volt az első oldás olasz F-35B-ről.
Új torpedót állított hadrendbe az Orosz Haditengerészet. Az elektromos meghajtású, vezetékes irányítású fegyverről nem sok adat nyilvános. A fegyverrel 2020-ban fejezték be az állami teszteket. Feltételezések alapján, vagy az UTE-1-esről, vagy a TE-2-esről lehet szó. Előbbi a 1980-ban szolgálatba lépett szovjet USzET-80 elektromos torpedók utódja. Hatótávolsága 57 kilométer, maximális sebessége 50 csomó. A gyártó honlapja alapján a TE-2-es jelzésű torpedó átmérője a megszokott 533 milliméter, hossza 7885 milliméter, tömege 2360 kilogramm, ebből a harci rész 250 kilogramm, és maximális sebessége 45 csomó. A maximális hatótávolság alacsonyabb sebességgel 25 kilométer. A gyártó szerint a TE-2 akár tizennyolc hónapig tárolható egy tengeralattjáró fedélzetén, akár állványokon, vagy akár egy vetőcsőben is, feltéve, hogy nincs elárasztva vízzel. Mindez magas szintű biztonságot jelent.
Új gázturbina prototípusát tesztelik Oroszországban. A könnyűhelikopterek erőforrásának szánt VK-650V-t a Franciaországból beszerzett Safran Arrius 2G1 gázturbinák pótlására alkották meg. A 650 lóerős VK-650V-t a Kamov Ka-226T és az Ansat-U könnyű helikopterekben tervezik alkalmazni. Ennél a hajóműnél több korszerű gyártási megoldást is alkalmaznak, ilyen például a 3D nyomtatás. Ennek segítségével az új gázturbina alkatrészeinek csaknem 12%-a készült el. Várhatólag a VK-650V gyártása 2023-ban már megindulhat.
Kisméretű drónok elleni légvédelmi rakéta tervezésével foglalkoznak Oroszországban. A rakéta kialakítását már eldöntötték, valamint az is, hogy ezt a Tor-M2 légvédelmi rendszer fogja majd alkalmazni a jövőben. A továbbfejlesztett rádiólokátor képessé fog válni az ilyen légi célok felderítésére és nyomon követésére. Jelenleg Tor-M2 16 darab függőlegesen indított rakétával van ellátva, amelyek 10 kilométeres távolságig és 12 kilométeres magasságig jelentenek veszélyt a repülő eszközökre.
Törökországban elindították a légierőnél megtalálható Lockheed Martin F-16 Block 30 típusú repülőgépek üzemidő-hosszabbítási programját. Ennek során a repülőgépek sárkányszerkezetének élettartamát az eredeti 8000 óráról 12000-re szeretnék növelni. Ezt a saját iparra támaszkodva szeretnék megvalósítani. Ez a program világosan jelzi Törökország azon szándékát, hogy a legrégebbi F-16-osokat továbbra is szolgálatban szeretné tartani. A Block 30-okból 39 darab együléses C-t és 9 kétüléses D-t szerzett be Törökország 1989 decemberének végéig. A típus helyi gyártását végző Turkish Aerospace Industries a jelenleg török felségjelet viselő 158 darab együléses C és 87 darab kétüléses D változat közül legalább 160 darab élettartamának meghosszabbítását várja Ankarából. A cégnél készült első F-16C felszállására 1987. október 20-án került sor.
Új változatát mutatta be a Spice bombacsaládnak az izraeli Rafael Advanced Defense Systems. A Spice 250ER (Extended Range) névre keresztelt új változat hatótávolságának növelését egy kisméretű gázturbinával oldották meg. A 150 kilométeres hatótávolságú, 113 kilogrammos fegyverből, melynek harci része 75 kilogrammos, egy többzáras felfüggesztőn négy darab helyezhető el. Az izraeli Rafael Advanced Defense Systems reményei szerint a kisebb mint 3 méteres körkörös szórással rendelkező Spice 250ER-t jó eséllyel el tudják majd adni Indiában is, ahol a nagyobb Sipce 2000-et már rendszeresítették, sőt 2019-ben be is vetették harci körülmények között.
Még a tavalyi évben teljessé vált Angolában a Hongdu K-8W (Karakorum-8) sugárhajtású kiképző repülőgépek alkotta flotta. 2019 első hónapjaiban a kínai médiában tűnt fel, egy még láthatóan gyártás alatt álló K-8 Karakorum sugárhajtású kiképzőgép Angola felségjelét viselve. Addig még nem jelentették be, hogy az afrikai állam megvásárolta volna a típust, mely a földrész több országában is (Zambia, Zimbabwe, Tanzánia, Szudán, Ghána, Egyiptom és Namíbia) talált már megrendelőre. A fegyverzet (23 milliméteres gépágyú és PL-5E / PL-7 légiharc-rakéták) szállítására is képes 4475 kilogrammos legnagyobb felszállótömegű K-8 csúcssebessége 800 kilométer per óra, és a leggyakrabban egy ukrán AI-25TLK kétáramú sugárhajtómű, vagy ennek kínai WS-11 jelzést viselő másolata hajtja 1680 kilogrammnyi tolóerőt szolgáltatva.
Néhány exportra került példányba a TFE731-2A jelzésű erőforrás került, némileg csekélyebb 1600 kilogrammos tolóerővel. A K-8-t Kínában a China Nanchang Aircraft Manufacturing Corporation tervezte, de a gyártást a Hongdu Aviation Industry Corporation végzi, illetve Pakisztánban a Pakistan Aeronautical Complex is gyártja. Angola addigi fő fegyverbeszállítója Oroszország volt, azonban az utóbbi pár évben sorra jelennek meg a kínai gyártású hadfelszerelések (Norinco WZ551 páncélozott szállító harcjárművek és 105 milliméteres löveggel felszerelt WMA301-es páncélvadászok) az országban, így ezt figyelembe véve nem is lett olyan meglepő az igen olcsó K-8-as beszerzése sem. Mint az később kiderült Angola 2018-ban rendelte meg a K-8W 12 példányát, amelyek a pilótafülkéi továbbfejlesztett műszerfalat és HUD-ot kaptak. Ezekből az első hat még 2020 első félévében leszállításra került. A második hat példányt december 14-én adták át. 2020 végéig a típussal 1770 órát töltöttek a levegőben 1265 felszállással.
Mostanában valami gond lehet az iráni TAREGH-osztályú tengeralattjárókkal. Ezek a szovjet érában tervezett KILO-osztályú tengeralattjárók Project 877EKM jelzésű változatai. Ezekből a TAREGH mellett még a NUH és a JUUES állt hadrendbe az 1992 és az 1996 közötti időszakban. Az első két egységet 1988-ban rendelték meg még a Szovjetuniótól. Az időszakos javításokat saját maguk végzik még évek óta, bár az orosz segítségnyújtást nem lehet teljesen kizárni. 2012-ben épp a TAREGH szerepelt az iráni médiában, mint saját gyártású külső gumiburkolattal, hajócsavarral, hajtómű alkatrészekkel és radarral ellátott tengeralattjáró. Műholdképek tanúsága szerint az egyik TAREGH-osztályú tengeralattjáró már 2019 óta szárazdokkban van Bandar-e Abbas-ban. Egy másik hónapok óta szintén szolgálaton kívül tartózkodik. Nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen oknál fogva nem képes a hajózásra. Az elmúlt év decemberének közepén a harmadik TAREGH-osztályú tengeralattjáró is szárazdokkba került, szintén Bandar-e Abbas-ban. Január 31-ig a helyzet nem változott, így a Perzsa-öbölbe december 21-én behajózó amerikai USS GEORGIA (SSGN 729) robotrepülőgépeket hordozó tengeralattjáró a rá legnagyobb veszélyt jelentő iráni tengeralattjárók nélkül mozoghat az öböl vizében.
Indiában a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) elkészült az utolsó két Szuhoj Szu-30MKI Flanker-H vadászbombázóval, az eddig megrendelt 272-ből. Ebből a tetemes mennyiségből a gyártás 2004-ben történő elindítása óta 222 darab készült helyben. Az utolsó vadászbombázók jelentősen nagyobb harcértéket képviselnek, hiszen már képesek a BrahMos csapásmérő robotrepülőgép hordozására is. Ezt a képességet 40 darab Szu-30MKI-n tervezik megvalósítani. Tavaly nyár óta folynak egyeztetések további 12 darab Szu-30MKI legyártásáról az orosz féllel, de Moszkva túl magas árat szabott meg ezekért a gépekért, így a véglegesítésre még várni kell. Meg kell jegyezni, hogy ezek a vadászbombázók az eddig veszteséglistára került példányok pótlására kerülnének megvásárlásra. Ugyancsak tárgyalások folynak a már legyártott Szu-30MKI-k jövőbeli korszerűsítési lehetőségéről is.
Ez év márciusának végéig fog repülni az első olyan, a fedélzeti rendszereiben alaposan korszerűsített indiai SEPECAT Jaguar vadászbombázó, melynek orrában immáron a sorozatgyártású izraeli ELM-2052 AESA antennával ellátott radar lesz megtalálható. Az ehhez szükséges új orrkúp szintén hazai gyártmány, az első darabot még 2010 áprilisában adták át. A következő lépést az immáron hazai gyártású rádiólokátor beépítése fogja jelenteni. Ez a radar 64 cél egyidejű követését teszi lehetővé, hatótávolsága 80 kilométer. Évek óta szeretnék minél tovább üzemben tartani a SEPECAT Jaguár vadászbombázókat Indiában. A francia-brit fejlesztésű repülőgépek Indiában szolgálatba lépő példányainak gyártását túlnyomó részben a helyi Hindustan Aeronautics Limited (HAL) végezte el és szintén ők voltak a felelősek a Darin (Display Attack & Ranging Inertial Navigation) modernizációs programért is. Ez már jó pár éve a 3. szintjére érkezett, így a Darin III-as jelzést viselő Jaguar-ok új generátorokat kaptak, így a fedélzeti elektronika átalakítása előtt is megnyílt az út.
Ezt ki is használták, ugyanis a Jaguar-ok új fedélzeti számítógépet, repülési műszereket, új HUD-ot – az LCA Tejas-al megegyező típust - a műszerfalra két többfunkciós kijelzőt, digitális videófelvevőt, új fedélzeti adatrögzítőt és műholdas, valamint inerciális navigációs rendszert, radar besugárzásjelzőt és rádióelektronikai ellentevékenységi rendszert kaptak. Szintén új a robotpilóta és a hajók elleni feladatra szánt Thompson-CSF Agave radarral ellátott IM változatok után az IS variánsok orrába is fedélzeti rádiólokátor, az AESA antennával rendelkező ELM-2052 kerül beépítésre. Természetesen ezek a modernizálások maguk után vonják egyrészt a bevethető fegyverzet bővítését is, valamint a gép üres tömegének növekedését is. Ez utóbbira az új hajtóművek beépítése, a Honeywell Aerospace F125IN sugárhajtóművek lettek a gyógyír. A Honeywell a nagyszámú hajtómű miatt (majd 300 darab) egy helyi üzemet is létesítene a zökkenőmentes kiszolgálás végett. A 2030-ig szolgálatban maradó modernizált Jaguar vadászbombázó képességeivel elégedettek az indiai légierőnél.
Csakhogy a szükséges alkatrészek forrása lassan elapadónak bizonyul az annak idején 190 darabos mennyiségbe rendszeresített, napjainkban azonban már csak 118 meglévő példány (ebből 26 kétüléses harci-gyakorló variáns) számára. Éppen ezért a légierő vezetése a 2018-as év végéig Franciaországból, Nagy-Britanniából és Ománból próbálta meg felvásárolni a szolgálatból már kivonásra került Jaguár vadászbombázókat. Párizs, gyaníthatóan a Dassault Rafale vadászbombázók rendszeresítése okán és továbbiak megrendelésében reménykedve, térítésmentesen felajánlott 31 repülőgépet. Ománból két repülőgépet, valamint nyolc Rolls-Royce Adour hajtómű és egy több mint 3500 darabosra rúgó alkatrészmennyiség megszerzésére nyílt lehetőség. London két kétüléses harci-gyakorló repülőgépet, valamint 619 darab pótalkatrészt kínált fel India számára.
Jó hír érkezett a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) HJT-36 Sitara (Csillag) sugárhajtású középfokú kiképzőgéphez kapcsolódóan. A típuson alkalmazott orosz Szaturn AL-55I sugárhajtómű élettartamát sikerült 1200 óra növelni. Próbapadon akár 5000 órát is teljesített nem egy példánya, de még jobban megmutatja a továbbfejlesztés sikerességét, hogy akár 4500 ciklust is gond nélkül kibírtak, vagyis alapgázról a legnagyobb teljesítményre, majd innen visszavéve újra az alapgázra sem okozott gondot az átdolgozott konstrukciónak. Az 1760 kilogrammos tolóerővel rendelkező Szaturn AL-55I sugárhajtóműre most a továbbfejlesztés sikerességét igazoló próbák várnak, majd ezek lezárultával indulhat el a sorozatgyártás. A roppant hosszú fejlesztési idejű HJT-36 Sitara nem túl fényesen ragyogó csillaga 2015 nyarán áldozott le, amikor is megelégelték a fejlesztés sikertelenségét és a folyamatosan módosított határidőket.
Az egyre romló műszaki állapotú 81 HJT-16 Kiran Mk.1 és Mk.2 sugárhajtású kiképzőgépek pótlására a légierő vezetése 73 HJT-36 Sitara beszerzését határozta el még 2006-ban. Az alacsony ütemű sorozatgyártásban készülő első 12 gép átadására eredetileg 2010-ben került volna sor, azonban a program több okból is csúszást szenvedett el, az egyik ezek közül az egyik prototípus 2011-ben történt lezuhanása volt, a 2007-es és a 2008-as hasonló okból bekövetkezett gépveszteség után. Az eredetileg francia SNECMA Turbomeca Larzac 04-H-20 hajtóművel ellátott prototípus első repülésére még 2003-ban került sor. Aztán eldőlt, hogy a sorozatgyártásra kerülő példányokba már az orosz Szaturn AL-55I sugárhajtóműve fog kerülni. A légierő vezetését 2012 nyarán már kezdte aggasztani, hogy a szükséges 200 Sitara nem lesz időben kész, így a pilótaképzésben gondok adódhatnak. Mindenesetre azt az évet még kivárták, hátha sikerül egy rendszeresítésre megfelelő gépet megalkotni. Ezzel párhuzamosan 2012 elején pletykaszinten arról szóltak a hírek, hogy a 12 előszéria és a 73 sorozatgyártású gépet magába foglaló megrendelés törlésre kerülhet a fejlesztés elhúzódása miatt. A 2013-as évben minden eddiginél többet, 183 felszállást hajtottak végre a típussal, míg ez a szám 2014 februárjára már elérte a 800-at, így a tengerszinthez közeli repülőterekről végzett próbák lassan befejeződtek, akárcsak a nagy repülési magasságban, az éjszakai körülmények között, valamint a fegyverzettel és pót-üzemanyag tartályokkal végzett repülések is.
Majd 2014 végére kiderült, jelentős átalakítás várhat a Sitara-ra. A gép hibáinak tanulmányozására felkért BAE Systems szakemberiből álló vizsgálóbizottság véleménye szerint a középfokú pilótaképzésre tervezett gépnek egyrészt túl nagy volt a tömege, másrészt az átesési sebessége is túl magas, 208 kilométer per óra, ami gondot okozhat a leszállás során az kiképzés alatt álló növendékeknek. A szerintük ideálisnak tekinthető 170 kilométer per óra körüli átesési sebesség eléréshez alapos változtatásra volt szükség a farokrésznél, ami akár egy évvel még tovább késleltetheti a típus fejlesztését. Az igencsak visszafogott eredményességű géppel a HAL szélcsatorna kísérleteket végzett és ezek alapján átépítette az LSP4 repülőgépet. Ezzel már a gyártó szerint minden az elvártak szerint alakult a 2019 áprilisában végrehajtott szárnyalás során, bár még volt mit javítaniuk a gépen. Indiában jelenleg 310 különféle repülőgépen folyik a pilótaképzés, ez hatalmasnak tűnő darabszám azonban elmarad az szükségesnek tartott 432 darabtól, így lehet még esélye a HJT-36 Sitara-nak.
Egészen elképesztő verseny van kialakulóban Indiában, az újabb 114 darab vadászbombázó megrendelésének elnyerése érdekében. A Lockheed Martin közleménye szerint, ha Új-Delhiben a F-21 jelzéssel ellátott F-16-os variáns rendelik meg, akkor ezekbe a gépekbe a Martin-Baker Mk18-as katapultüléseit szerelik be, a típus eddig változatain alkalmazott Collins Aerospace ACES II-es helyett. A még fejlesztési stádiumban lévő AMCA (Advanced Medium Combat Aircraft) és a TEDBF (Twin Engine Deck Based Fighter) számára is az Mk18-as, illetve az Mk16-os katapultüléseket szemelték ki. Az Mk16-ot egyébként már megrendelték a Tejas Mk1-es változathoz és a gyárt reményei szerint a továbbfejlesztett Mk1A is ezzel fog rendelkezni.
Hosszú távú bérléssel valósulhat meg Indiában a légierő tartálygépeinek problémája. A 6 darabos mennyiségben a 78. Repülőszázadnál szolgálatban álló Iljusin Il-78MKI Midas tankergépek hadrafoghatósága nem megfelelő. Éppen ezért tervben van egy 80 millió dolláros korszerűsítési program. A gyártóval évekkel ezelőtt körvonalazott szerződés értelmében az új hajtóművekkel és fedélzeti rendszerekkel történő ellátásuk mellett élettartam-hosszabbításon is át fognak esni a tankerek, hogy jelentősen, akár további 15 évvel is megnöveljék a repülőgépek üzemidejét. További lépések ebbe az irányba eddig nem történtek. Egy másik szálat nézve, India már 2006 óta próbálja szerződéssel véglegesíteni az Airbus A330 MRTT beszerzését, azonban a gépek áráról szóló tárgyalások eredménytelensége okán ez eddig nem valósult meg, tendergyőzelem ide, vagy oda. Ugyanakkor Oroszország készen áll arra, hogy az új fejlesztésű Il-78M-90A légi utántöltő repülőgépeket adjon el India részére. Ebbe a 2019 első felébe kialakult képbe nyomakodott bele a bérlés lehetősége. Így lehetővé válna az éppen korszerűsítés miatt távol lévő példányok pótlása, illetve a darabszám emelése is. Új-Delhi mind az Airbus-t, mind a Boeing-ot felkereste a bérlés ötletével. Az Airbus esetében már közösen vizsgálnak egy 10 éves időszakot felölelő bérlési lehetőséget. Első lépésben három gépet kölcsönöznének, majd, ha a tapasztalatok kedvezőek velük, akár további három is megérkezhet majd.
A Hindustan Aeronautics Limited (HAL) átadta az első Cheetal helikoptert az Indiai Légierőnek. Ez a gép nem más, mint a jól ismert Aérospatiale Alouette II (magyarul pacsirta) könnyű helikopter legújabb változata. Közvetlen elődje az Indiában jól ismert Cheetah, amely magashegyi körülmények között már évek óta bizonyít. A Cheetal helikopter esetében a 2002-ben elindított továbbfejlesztést a megbízhatóság növelése, valamint a karbantartási igény csökkentése irányába indították el. Természetesen szerették volna a magashegyi körülmények közötti alkalmazhatóságot is fenntartani. Éppen ezért a már számítógépes vezérlőrendszerrel ellátott Turbomeca TM 333–2M2-es gázturbina került felszerelésre a helikopterre. Ennek az erőforrásnak a régebbi változatát is ismerik már az országban, hiszen megtalálhatók voltak az Alouette II leszármazott Cheetah, de a nagyobb Alouette III-as, vagyis a HAL Chetak, illetve a HAL Dhruv helikoptereken is. Jelenleg 10 darab Cheetal helikopterre szóló rendelése van a gyártónak a légierőtől.
Malajziában lassan a célegyenesbe ér a három éve meghirdetett beszerzés, melynek keretén belül egy pilótaképzésre és harci feladatokra egyaránt alkalmazható sugárhajtóműves repülőgépet szeretnének rendszeresíteni. A három év múlva elkezdődő rendszeresítés két lépésben történne meg, mindkettőben 18-18 gépet vásárolnának meg. A jelenleg ebben a feladatkörben alkalmazott BAE Systems Hawk Mk108 és Mk208 és Aermacchi MB339 gépek fele az élettartamának feléhez közeledik és 10 éven belül el kell kezdeni a lecserélésüket. Az új típusnak a lehető legjobban együtt kell majd tudni működni a már meglévő Boeing F/A-18D Hornet és Szuhoj Szu-30MKM típusokkal, továbbá légi, földi és vízfelszíni célok ellen is alkalmazhatónak kell lennie harci feladatokban. Szintén előnyt jelent majd a kiválasztásnál, ha ezen felsorolt feladatok közötti váltás a lehető legkönnyebben lesz megvalósítható az adott típuson.
Kínában a 2021-es év januárjában újra megfigyelték a hazai fejlesztésű KJ-600-as hordozófedélzeti légtérellenőrző repülőgépet repülés közben. Még 2018 januárjában lehetett arról hivatalos forrásokból értesülni, hogy a KJ-600-as jelzésű típus első példányát elkezdték építeni a Xian Aircraft Corporation üzemében. Az amerikai Northrop Grumman E-2 Hawkeye légtérfelderítőre külső megjelenésében és elrendezésében igencsak hasonlító, 25-30 tonnás felszállótömegű KJ-600-as AESA antennájú rádiólokátorral lesz ellátva. Az üzemeltetése természetesen csak a katapulttal rendelkező hordozóról lesz megvalósítható, így a harmadiknak hadrendbe álló és már a Sanghajban épülőfélben lévő Type 003-as egységen debütálhat majd a KJ-600-as. A képek alapján úgy tűnt (bár a fotók minősége is sok kívánnivalót hagytak maguk után), a KJ-600-ast még az 5100 lóerős WJ-6C turbopropelleres gázturbinákkal látták el és csak a jövőben fogja megkapni a fejletettebb WJ-10-eket. Egyesek tudni vélik, hogy a KJ-600-as létrehozása előtt a kínai szakemberek betekintést nyerhettek az oroszok meg nem valósult Jakovlev Jak-44E hordozófedélzeti radargépének terveibe és onnan számos megoldást átvettek a saját gépük létrehozása során. A KJ-600 becsült hatótávolsága 2800 kilométer, sebessége 550 kilométer per óra, és képes lesz észlelni a 480 kilométernél messzebb lévő légi célpontokat, és ezekből egyszerre akár 250-et is nyomon követhet.
Vízre bocsátották a harmadik Type 075-ös (YUSHEN-osztályú) partraszállást támogató helikopterhordozót Kínában. Az első Type 075-öt 2019. szeptember 25-én bocsátották vízre, míg testvérhajója 2020. április 22-én követte. Ez mindössze egy nappal a Kínai Néphadsereg Haditengerészetének megalakulásának 71. évfordulója előtt történt. A kínai Type 075-ök méreteik megfelelnek a legnagyobb ilyen típusú hajókénak, hiszen vízkiszorításuk 40000 tonna, teljes repülőfedélzetük 250 méter hosszú, szélessége pedig 30 méter. A 30 darab helikopter szállítására képes egységek rendelkeznek elárasztható dokkfedélzettel és két légpárnás partraszállító járművel is. Összesen hat Type 075-ös megépítéséről szólt eddig a kínai haditengerészet terve.
Január 29-én megérkezett a Fülöp-szigetekre az első Lockheed C-130H Hercules, amelyet használtan szereztek be az Egyesült Államokból. A már évek óta meglévő öt Lockheed C-130-as átlagéletkora már több mint 40 év. Egy 130B, valamint két-két H és T alkotta állományt két használt, de felújított H-val erősítették meg egy 2019-es döntés értelmében. Az amerikai segélyprogram terhére történő beszerzés első gyümölcse még 2020 júliusában landolt volna új hazájában, míg a másik is megérkezett volna a 2020-as év vége előtt. Ezt a tervet a koronavírus járvány alaposan felrúgta. Így csak most érkezett meg az első gép, mely 2016. június 13-án került kivonásra az USAF kötelékéből, bár akkor még MC-130W variáns volt.
Evés közben jön meg az étvágy a Fülöp-szigeteken is, hiszen csak két hónappal azután, hogy 2020. december 10-én az első hat Sikorsky/PZL Mielec S-70i Black Hawk helikoptert átvették a megrendelt 16-ból, máris újabb megrendelésen gondolkodnak. Az ország vezetőjétől már megérkezett a jóváhagyás a beszerzésre, így a szerződést akár már a 2022-es évben alá is írhatják. Manila terveiben az összes, vagyis mind a 28 darab Bell UH-1H és UH-1D Huey leváltása szerepel. Jelenleg ezekből csak 11 repülőképes. A távlati tervekben még több Black Hawk helikopter sejlik fel, így összesen akár 71 ilyen forgószárnyas is viselheti majd az ország felségjelét.
A kanadai Top Aces vállalkozáshoz 2021. január 29-én megérkeztek az első ex-izraeli F-16-ok. A korai A/B verziókból a légi ellenség szerepét lejátszó cég 29 darabot vásárolt meg. Az első négy darabot leszerelt szárnyakkal és függőleges vezérsíkokkal egy Antonov An-124-es teherszállító repülőgép jutatta el az izraeli Tel Aviv-i Ben Gurion repülőtérről az arizonai Mesába. Az 1970-es évek végétől 2016-ig Izraelben üzemeltetett gépeket egy alapos korszerűsítés után tervezik majd alkalmazásba venni.
Az elmúlt évek során a világhálóra felkerült fotók és filmfelvételek szerint a 2008-ban nyugdíjazott Lockheed F-117A Nighthawk vadászbombázók elég jól elvannak, akár a levegőben is. A több példányban még repülő típus élőhalott státusza a jövőben továbbra is fenn fog állni. Ugyanis 2021 januárja óta az F-117A Nighthawk vadászbombázók ismét vételezhetnek a levegőben üzemanyagot Boeing KC-135 Stratotanker repülőgépekből.
Végrehajtotta első repülését a Boeing F-15EX vadászbombázója (AF 20-0001). Érdekesség, hogy ekkor mindkét pilótán a JHMCS II-es sisakkijelző volt megfigyelhető. Az USAF megrendelésére létrehozott variáns első két példánya a tervek szerint még ez év első negyedévében átadásra fog kerülni. A gép a St. Louis-i Lambert nemzetközi repülőtérről felszállva, egy 90 perces próbarepülést teljesített, mielőtt visszaért a repülőtérre. Az F-15EX egy kicsit módosított változata annak a továbbfejlesztett F-15-nek, amelyet Katar vásárolt meg. A nagyjából 80-125 millió dolláros darabárú gép hasonló kiadást jelent majd, mint az F-35-ös, melynek egyre csökkenő ára már versenyképes lenne az F-15EX-el is, jelenleg 80 millió dollár közelében van egy Lightning II-es darabára. Ami viszont megtakarítást fog eredményezni, az az F-15EX egy repült órájára eső összeg, ami igazán megfizethető lesz, ugyanis az F-35-ös hasonló mutatójánál 35% -al alacsonyabb. A legújabb Eagle körülbelül 27 ezer dollárt igényel majd óránként a repülésre, ami jóval a 45 ezer dollár alatt van, ami az F-35A repüléséhez szükséges. A gépek orr-részébe a Raytheon APG-82V1 AESA antennás fedélzeti rádiólokátor fog beszerelésre kerülni.
A megtakarítás további előnye a földi személyzet képzéséhez köthető, ők a továbbfejlesztett Sas-t hamarabb meg és ki fogják ismerni, mint egy teljesen új típust. Várhatólag 6 hónap alatt elvégezhető az átképzés, ez messze kevesebb, mint az F-35-ös esetében meglévő 18 hónap. A meglévő alkatrészek mintegy 70%-a felhasználható lesz az F-15EX-en, akárcsak a karbantartáshoz szükséges felszerelés 90%-a. Végül, az aktuális információk szerint az F-15EX-nek 20000 órás élettartama lesz, amellyel évtizedekig szolgálhat, míg az F-15C/D változatok a 2020-as években végleg elérik a már megnövelt élettartamuk végét. Jelenleg 144 F-15EX-re van érvényes szerződés, de ez a darabszám a jövőben akár 200 darabra is növekedhet majd. Az elkövetkező években ezek segítségével alaposan megfiatalíthatják az orosz és kínai légierőhöz képes egyre csak korosodó gépállományát. A Boeing F-15EX Advanced Eagle vadászbombázókba szánt F110-GE-129 utánégetős gázturbinák gyártását a General Electric 2020 közepén kezdte el, az elsőt szeptemberben már át is adták. Ugyanezek a sugárhajtóművek emelik a magasba az F-15E Strike Eagle család F-15K, F-15QA, F-15SA és F-15SG exportra került változatait is. Az első adag erőforrásért 101,3 millió dollárt tehet zsebre a gyártó, akinek ezeket 2022. november 30-ig el kell készítenie.
Úgy tűnik, messze van még a General Atomics Aeronautical Systems MQ-9 Reaper pilóta nélküli repülőgép nyugdíjazása is. A gyártó az elmúlt évben több sikeres tesztet is végrehajtott a típussal, melyek azt demonstrálták, bőven van még továbbfejlesztési lehetőség a típust illetőleg. Augusztus 3-án a REAP (Rosetta Echo Advanced Payloads) konténerrel folyó próbák kezdődtek el. Az lehetővé teszi a távirányítás megvalósítását az eddigi műholdas rendszer mellett a Link 16-os adatátviteli rendszerrel, de az amerikai rendvédelmi erők digitális P25 távközlési rendszerével, sőt akár a mobilhálózatokat is használhatják erre a célra. Szeptemberben már a REAP az USAF által kifejlesztett ABMS (Advanced Battle Management System) harcvezetési rendszerrel is kapcsolatba tudott lépni. Némileg jobban előtérbe került a médiába az a próba, melynek során az USAF MQ-9-es gépe egy AIM-9X Block II-es légiharc-rakétával lőtte a cirkálórakétát utánzó BQM-167 légi célt.
Szeptember második felében az MQ-1 és MQ-9 gépek már a kisméretű SparrowHawk drónnal működtek együtt sikerrel. A SparrowHawk alkalmas elektronikai hadviselésre, valamint csaliként is felhasználható a légvédelmi rendszerek ellen. Október 28-án már az MQ-9 Reaper fedélzetére szerelt önvédelmi rendszereket (Raytheon AN/ALR-69A, Leonardo DRS AN/AAQ-45 DAIRCM, BAE Systems ALE-47, Terma AN/ALQ-213) tesztelték légvédelmet szimuláló környezetben. Ez képes a gép védelmét teljesen automatikus üzemmódban is biztosítani, a csalik kidobásához, vagy a rádióelektronikai zavarás megkezdéséhez nem szükséges a kezelők beavatkozása. Novemberben a Reaper MQ-9B SeaGuardian névre keresztelt tengeri változatának tesztprogramja zajlott. Ennek során több szonárbóját is ledobott a gép és sikerrel követte a felszín alatti célpontot három órán keresztül. Végül a MQ-9B SeaGuardian bemutatta együttműködési képességét a P-8A Poseidon tengeri járőr repülőgéppel. Itt azonban már megmutatkoztak a határai is, vagyis a kis hasznos teher.
Brazíliába bejelentették, két Airbus A330-as repülőgépet fognak vásárolni a légierő részére. A koronavírus okozta járvány miatt szükségessé váló szállítási feladatok ellátása okán beszerzésre kerülő gépekre egy 92 millió dolláros összeg került elkülönítésre. A dél-amerikai ország légierejében nem új keletű polgári repülőgépek légi szállítási képességének kihasználása, hiszen legutóbb egy Boeing 767-31AER kerüli bérlésre ilyen célra. Ez a 36 hónapos időszak 2019 júliusában fejeződött be. Egy másik 767-es bérlési lehetősége is felmerült, de a magas költségek, valamint a korrupció gyanúja ezt lehetetlenné tették. Bár 2019 májusában a Brit Királyi Légierő (RAF) KC.2 Voyager (A330 MRTT) repülőgépe bemutatásra került Brazíliában, pénzügyi okok miatt kicsinek tűnik az esély ilyen többfeladatú repülőgépek beszerzésére. Gyaníthatóan a civil légiközlekedésben már használt példányok jöhetnek majd szóba.
NETARZENÁL GALÉRIA
McDonnell Douglas F/A-18C Hornet
General Dynamics F-16AM Fighting Falcon
McDonnell Douglas KC-10A Extender
