2021. jún 22.

Újabb késés az Indiában épített repülőgép-hordozó esetében

írta: Netarzenál
Újabb késés az Indiában épített repülőgép-hordozó esetében

Most is, akárcsak a tavalyi év májusában, a koronavírus miatt további kését kénytelenek elkönyvelni a hazai építésű INS VIKRANT (IAC-1) repülőgép-hordozó esetében.

Az egységgel idén már a tengeri próbákra készültek 2021 nyarának elején, de a személyzet tagjai és a beszállítók szakemberi közül többen is karanténba kerültek a koronavírus miatt. A New Indian Express szerint a tengeri próbákat szeptemberre ütemezték át, miután a monszun időszak véget ért. A VIKRANT hajtóműveinek kikötőben végzett tesztelése 2020 februárjában fejeződött be, míg az összes kikötőben végzett próbát tavaly november 30-án fejezték be. A próbákat a 2019-es év decemberétől végezték és ezek során mind a négy gázturbinával, és a nyolc dízel-generátorral is sikerült teljesíteni az elvárásokat. Meg kell említeni, hogy a négy General Electric LM2500 + gázturbina több mint 80 megawatt (110 000 LE) teljesítmény leadására képes.

Az INS VIKRANT (IAC-1) repülőgép-hordozó 2021 júniusában, még mindig a kikötőben (Wikipedia)

Az állami tulajdonú Cochin Hajógyárban épülő 40000 tonnás, 262 méter hosszú, 60 méter széles egység az eredeti tervekhez képest már a 2020-ig is több éves késében volt. Tervezését 1999-ben kezdték meg, míg az építését 2009 februárja óta végzik. Becslések szerint a teljesen felszerelt VIKRANT majd 5 milliárd dollárba fog kerülni, míg a fegyverzet és a tervezett 30 darab légi jármű (20 MiG-29K/KUB és Tejas Mark 2 mellett 10 Kamov Ka-31 helikopter) nélküli ára csak 2 milliárd dollár. 2020. február elején még nem rendelték meg a VIKRANT fedélzetére szánt repülőgépeket az oroszoktól, de más országtól sem, így az első időkben valószínűleg a már meglévő MiG-29K/KUB példányok fognak megjelenni a hajón. Érdekes adat, hogy 2003-ban még csak 500 millió dolláros kiadással számoltak esetében fegyverek és repülőgépek, valamint helikopterek nélkül. A következő indiai hordozó, a 65000 tonnás IAC-2-es INS VISHAL már katapulttal fog rendelkezni, a VIKRANT (IAC-1) síugró sáncával szemben.

 

Szólj hozzá

INS VIKRANT (IAC-1) India General Electric LM2500