2021. júl 18.

Sikeres együttműködés az F-35-ös és a Patriot között

írta: Netarzenál
Sikeres együttműködés az F-35-ös és a Patriot között

Méghozzá nem is akármilyen együttműködési képességet demonstráltak, immáron egy éleslövészet során a tengerentúlon.

Az elképzelés szerint a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es vadászbombázó a fejlett érzékelőit használva felderíti a légi célokat, majd ezek helyzetét egy adatátviteli rendszer segítségével eljuttatják a MIM-104 Patriot légvédelmi rendszerhez is. A légi cél megsemmisítését így ez utóbbi végezheti. Az első együttműködési próba még 2019-ben lezajlott, sikert hozva. Azóta a tovább csiszolt, a Northrop Grumman által kifejlesztett IBCS (Integrated Air and Missile Defense Battle Command System) integrált lég-és űrvédelmi harcvezetési rendszer új-mexikói White Sands lőtéren bizonyította képességét.

Indul a Patriot PAC-3-as légvédelmi rakéta (defensedaily.com)

Az IBCS-t természetesen képessé tették máshonnan érkező céladatok fogadására és hasznosítására is. A 2021 július közepén végrehajtott lövészet során két célgép került elindításra. Az egyik rádióelektronikai zavarást végezve próbálta meg helyzetet nehezíteni, míg a másik alacsonyrepülésben hajtotta végre a feladatot. A PAC-3-as Patriot rendszer azonban vette az adatokat a magasan repülő F-35-ről és rakétájával célba talált. Ez a képesség, ha átültetésre kerül a mindennapokba, jelentősen ki fogja bővíteni a Patriot légvédelmi rendszerek képességét.

Szólj hozzá

Northrop Grumman Lockheed Martin F-35 Lightning II IBCS Integrated Air and Missile Defense Battle Command System MIM-104 Patriot PAC-3