2012. ápr 06.

2012.04.06

írta: Netarzenál
2012.04.06

Egy 7,8 millió dolláros megrendelést kapott a General Dynamics Armament and Technical Products a Haditengerészet Repüléstechnikai Parancsnokságától. A flotta ugyanis 20 darab Boeing F/A-18 Super Hornet számára rendelt meg M61A2 Gatling gépágyúkat.

Fehéroroszországban egy sor különféle méretű függőleges fel- és leszállására képes UAV fejlesztése folyik, derült ki a VPK Belarus magazin egyik cikkéből. A kis, közép és nagy kategóriába sorolható gépek közül az egyik legelőrehaladottabb fejlesztési stádiumban a Grif-1 nevet viselő UAV található. Ennek hatótávolsága 100 km lesz és 30 kg hasznos terhelhetőséggel fog rendelkezni. Az optikai megfigyelőrendszerek mellett felszerelhető lesz radarral, de akár rádióelektronikai hírszerzésre szolgáló eszközökkel is.

Tárgyalásokat folytat a Török Légierő a Turkish Aerospace Industries (TAI) vezetőivel egy 10 darabra szóló UAV megrendelésről. A légierő a 2010 végén első repülését végrehajtó Anka pilóta nélküli repülőgép beszerzésének lehetősége felől érdeklődik. A gyártó nyilatkozatában kifejtette, a géppel folytatott tesztek jól haladnak és az első példányok a szerződés aláírásától számított két éven belül átadásra kerülhetnek. Az 1500 kg-os Anka 250 kg-os hasznos teherrel 9100 méteres magasságba emelkedhet és ott 24 órán át lesz képes tartózkodni. Az Anka minden időjárási körülmények közötti megfigyelési képességét biztosító szintetikus apertúrájú radarját, a fejlesztést végző Aselsan az elkövetkező hónapokban fogja egy repülő tesztplatformként használt Grumman S-2T Tracker fedélzetére szerelve kipróbálni.

Elkészült az utolsó előtti, 16. kanadai CC-130J teherszállító repülőgép a Lockheed Martin mariettai gyárában. A Kanadai Királyi Légierő 17. és egyben utolsó CC-130J gépe május elején kerül majd átadásra.

NETARZENÁL GALÉRIA

Horvát Partia AMV-k: 1., 2., 3., 4., 5.

EMB 145I AEW&C.

Rockwell B-1B.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

MiG-29 Fulcrum.

Szólj hozzá

uav martin tai turkish anka lockheed gatling industries aerospace m61a2 grif 1 cc 130j