2012. jún 19.

2012.06.19

írta: Netarzenál
2012.06.19

Magas hőmérsékletű poros viszonyok közötti tesztjeit végzik a britek a General Dynamics Land Systems Force Protection Europe által gyártott Foxhound aknavédelemmel ellátott járműveknek Afganisztánba. A jármú fejlesztésénél messzemenően figyelembe vették az afganisztáni tapasztalatokat, így valószínűleg a Helmand tartományba egy C-17 Globemaster III-as fedélzetén a RAF Brize Norton-i bázisáról megérkezett Foxhound-ok sikerrel veszik a próbát és még ebben az évben hadrendbe fognak állni. A Foxhound aknavédelemmel ellátott járművekből Nagy-Britannia 270 millió fontért 300 darabot rendelt meg. A Foxhound legnagyobb sebessége 113 km/h, motorját mindössze fél óra ki lehet cserélni.

Június 13-án végrehajtotta első éjszakai repülését az F-35C Lightning II-es. A CF-2-es pilótaülésében a tengerészgyalogság tesztpilótája, Matt Taylor alezredes foglalt helyet ezen alkalomkor és hajtotta végre sikeresen a repülést a haditengerészet Patuxent River-i bázisáról felszállva.

Marokkó 200 darab M1A1 Abrams harckocsit kíván beszerezni tartalék alkatrészekkel, képzéssel és logisztikai támogatással együtt mintegy 1,015 milliárd dollár értékben. A harckocsikhoz 200 darab M2-es 12,7 mm-es nehézgéppuskát és 400 darab M240-es 7,62 mm-es géppuskát, valamint összesen 12049842 darab 120 mm-es lőszert vásárolnának.

Meg nem erősített hírek szerint Indiában már azon gondolkodnak, hogy felhagynak azzal a szándékukkal, miszerint az LCA Tejas vadászbombázókba a GTRE GTX-35VS Kaveri hajtóműveket építsék be.  A hírek szerint a légierő tolóerőre vonatkozó követelményeit már nem tudja teljesíteni a hazai építésű Kaveri, melynek fejlesztése két évtizede kezdődött és ez idő alatt alapos csúszást volt kénytelen elkönyvelni. A hajtómű minél előbbi megvalósítása érdekében a Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezet (DRDO) immáron három éve folytat tárgyalásokat a francia Snecma-val a közös fejlesztésről, azonban eddig erről szerződést nem sikerült aláírni.

Bár a Tejas talán nélkülözni fogja a hazai gyártású hajtóművet, de az még esélyes lehet a saját építésű AURA UAV levegőbe emelésére. Az már tény, hogy az LCA Tejas Mk.1-es változata az amerikai General Electric GE-404-IN20-as hajtóművével lesz ellátva, valamint a továbbfejlesztett, 2017-től szolgálatba lépő Mk.2-esek részére is megrendelésre került 99 GE-414-INS6 sugárhajtómű. Ez utóbbiak helyi gyártását is meg fogják valósítani a jövőben.

Nagy-Britanniában két újabb tengeralattjárók meghajtását biztosító atomreaktor került megrendelésre 1,1 milliárd font értékben. A két reaktor közül az egyik az utolsó, 7. ASTUTE-osztályú tengeralattjáróba, míg a másik a VANGAURD-osztály egységeit 2020 után váltó következő generációs ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáróba fog beépítésre kerülni. A reaktorokat a Rolls-Royce fogja elkészíteni és a fent említett összegből a reaktorokat építő üzem korszerűsítése is megvalósul.

Olaszországban is igen jelentősen, nagyjából 28%-al csökkentik a védelmi kiadásokat már ebben az évben. Így a haditengerészet és szárazföldi haderő biztosan kénytelen lesz megválni néhány hajótól és páncélozott járműtől. A flotta már jelezte, hogy 2016. júniusig 28 egység kerül majd kivonásra a jelenleg 82 hajót és 6 tengeralattjárót a soraiban tudó haditengerészettől. A 7 fregatt, 6-8 korvett, 4 iskolahajó, valamint számos tengeri vontató, 3 aknamentesítő és két őrhajó közül néhány véglegesen kivonásra fog kerülni élettartamának lejárta miatt, azonban több hajó is igen kedvező áron kerülhet majd ázsiai haditengerészetek állományába.

Jelenleg Fülöp-szigetek, neve merült fel mint lehetséges jövőbeli tulaj. A régebbi egységek kivonásával csak némileg csökkenne a flotta, ugyanis már ebben az évben átadásra fog kerülni az első FREMM-osztályú fregatt. A páncélosok terén Kolumbia és Peru került megemlítésre, itt Freccia és/vagy Centauro páncélosok beszerzése esetén nyílna lehetőség a feleslegessé vált M113-as páncélozott szállító harcjárművek, M109L önjáró tarackok, vagy Leopard 1-es harckocsik térítésmentesen történő átvételére.

Már a RAF színeiben tündököl az a két néhai BAe 146-200QC, mely a Lockheed C-130K-k ez év végén történő kivonása után mint BAe 146M személy és teherszállítók fogják segíteni az afganisztáni hadműveletek ellátását. A TNT Airways által használt gépek BAe 146M változatra történő átépítését a BAE Systems Regional Aircraft és a Hawker Beechcraft Services közösen végzi. A 10 tonnás szállítási képességű gépek önvédelmi rendszert és egy megnagyobbított, a törzs oldalán elhelyezett ajtót kapnak feladataik ellátásához. Várhatólag 2013 márciusában kerülnek majd átadásra a RAF részére.

Szombat este egy újabb, a vezetőség szerint azonban csak kis tűzeset történt a Portsmouth Naval Hajógyárban, mely a LOS ANGELES-osztályú USS MIAMI (SSN 755) tengeralattjáró tűzesete miatt majd egy hónapja kapott nagyobb publicitást. A szárazdokkban felcsapó lángokat most rövid idő alatt sikerült megfékezniük a gyár dolgozóinak, még a tűzoltók megérkezése előtt. A tűz keletkezésének oka nem ismert.

NETARZENÁL GALÉRIA

Foxhound-ok Afganisztánban: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.

BAe 146 a RAF színeiben.

T-129A gyártás közben: 1., 2.

Flankerek kötelékben.

LTV A-7E Corsair II.

Szólj hozzá

II Systems Lightning Land General Dynamics Force Protection Europe Foxhound F-35C CF-2 M1A1 Abrams LCA Tejas GTRE GTX-35VS Kaveri BAe 146M