2012. okt 18.

2012.10.18

írta: Netarzenál
2012.10.18

Guatemalában a Kongresszus jóváhagyta hat Embraer EMB-314 Super Tucano beszerzését. A brazil gépek az öreg Cessna A-37B Dragonfly sugárhajtásúakat fogják leváltani. Ezekből a hírek szerint jelenleg három repülőképes található az ország légierejében. Mind a két típust leginkább a kábítószer csempészet és termesztés elleni háborúban kerül bevetésre. Guatemala három földi telepítésű radarállomás és egy légtérellenőrző központ létesítéséről is döntött.

Átvette a második Saab 340 AEW gépet a Thai Királyi Légierő. A Surat Thani bázison történt átadás egyben azt is jelenti, hogy megkezdődik a Svédországgal 2008-ban kötött megállapodás második része.  Az elsőben két együléses JAS-39C, négy kétüléses JAS-39D Gripen, valamint egy Saab 340 AEW leszállítása szerepelt. A következő év végéig így már csak a hat JAS-39C átadása van hátra a szerződés teljesítéséből.

Elképzelhető, hogy hamarosan Bulgáriában elkezdődik egy vadászrepülőgép tender. Mivel az ország gazdasági helyzete nem éppen rózsás, ezért csak nyolc gép beszerzését tervezik megvalósítani és az átadás ideje is 2015-ben, vagy az után egy két évvel valósulna meg. A legutóbbi időkben Németország, Svédország, Egyesült Államok és Franciaország tett ajánlatot használt, illetve új gyártású harci gépek megvásárlására Szófiában.

Megváltoztatja a CV-22B Osprey billenőrotoros gépek pilótáinak képzését az amerikai légierő. A programból ugyanis négy éve kikerült a szoros kötelékben végzett landolási eljárások gyakorlása, ám mint azt a gépen sokat repült berepülőpilóták, az elmúlt idő és a június 13-i baleset is megerősítette ez hiba volt. A Légierő Különleges Műveleti Parancsnoksága alá tartozó személyzetek képzését a tengerészgyalogság VMMT-204 kiképzőszázadánál végzik. Itt négy évvel ezelőttig a légierő pilótái is repültek két- és háromgépes kötelékekben, de egy nem túl átgondolt döntés értelmében ezt kivették a tananyagból és inkább navigációs repüléseket, valamint kis magasságú terepkövető repüléseket iktattak be.

Bár ezek is fontosak, azonban a típus rendkívül érzékeny a másik billenőrotoros gép által keltett turbulenciára és ezek a légörvények balesethez, katasztrófához is vezethetnek. Ez történt idén nyáron is, amikor egyik Osprey nem kellő távolságot tartva keresztezte az előtte repülő gép útját. A gép balra billenését a pilóták valamelyest képesek voltak korrigálni, azonban a vele együtt járó magasságvesztést már nem, így a CV-22B fenyőknek ütközött, majd lezuhant.

A tavalyi év végén átvett két AS350 B2 Ecureuil helikopter után most az első két AS550 C3 Fennec is átadásra került az ecuadori Honvédelmi Minisztérium részére.  A Eurocopter dél-franciaországi Marignane-ben található üzemében évente két Turbomeca Arriel 2D hajtóművel ellátott forgószárnyas fog elkészülni a dél-amerikai ország számára.

Ebben a hónapban az amerikai hadsereg 1. lovashadosztályánál tesztelték a Bell OH-58D Kiowa Warrior felderítő helikopterek lehetséges váltótípusaként számon tartott Eurocpter AAS-72X+ (Armed Aerial Scout) forgószárnyast. A pilóták mellett a földi személyzet tagjai is megismerhették a gépet és az eddig információk szerint elégedettek voltak vele. A manőverező képességét és a könnyű irányíthatóságát dicsérő szavak közben az is megjegyzésre került, hogy mennyivel nagyobb biztonságot nyújt a két hajtóműves kialakítás.

A Holland Királyi Légierő (RNAF) számára 28 AIM-9X-2 Sidewinder Block II légiharc-rakéta, valamint jelentős mennyiségű alkatrész és képzési anyag megvásárlásának kérelmével fordult Washingtonhoz a Hágában ülésező holland kormány. Ez utóbbiak között 20 repülőgépre függeszthető CATM-9X-2-es is megtalálható, így a beszerzés értéke 60 millió dollár.

GBU-31 JDAM oldása F-35A-ról.

NETARZENÁL GALÉRIA

Tengeri szállítás közben a félkész HMAS CANBERRA: 1., 2.

Kalózok.

HAL Tejas.

Grumman S-2T Turbo Tracker.

Mil Mi-24P.

Atlas Cheetah D.

Szólj hozzá

340 Saab Sidewinder Super Embraer Tucano Eurocpter Osprey EMB-314 AEW CV-22B AS550 C3 Fennec AAS-72X+ AIM-9X-2