2012. okt 19.

2012.10.19

írta: Netarzenál
2012.10.19

Eddig megfelelőnek tűnnek az APKWS (Advanced Precision Kill Weapons System) irányított rakéták a BAE Systems tájékoztatója szerint. A fegyver ez év márciusa óta van jelen Afganisztánban és az AH-1W Cobra, valamint az UH-1Y Venom helikopterekről eddig majd 100 példány indítására került sor.  A találati arány 90% feletti, a találatot el nem érő rakéták nagyobbrészt a mozgó célpontok ellen indítottak közül kerültek ki. Ezek a szintén mozgásban lévő helikopterek célmegjelölője általi rossz iránymutatás miatt vesztek kárba. Január óta folyik a haditengerészet APKWS tesztprogramja is, itt a Sikorsky SH-60R/S helikopterek fegyverzetébe lesz megtalálható a precíziós fegyverré vált 70 mm-es rakéta 2014-re. A flotta vezetése elsősorban az öngyilkos küldetésekre használt kisméretű motorcsónakok megsemmisítésére használná fel az APKWS rakétákat.

Tegnaptól már vízen van a harmadik FREMM-osztályú fregatt is. A DCNS által 2009 októbere óta épített NORMANDIE nevet viselő egység mellett még további három fregatt van épülőben a Lorient-i hajógyárban (PROVENCE, LANGUEDOC, AUVERGEN).

Bagdadi sajtóforrások szerint Irakban komolyan fontóra vették az orosz fegyverbeszerzést.  A döntéshozók képzeletét leginkább a MiG-29-esek és a harci helikopterek mozgatták meg. Az országban nagyon fontosnak tartják a légierő megerősítését, hiszen a 2 x 18 darabos Lockheed Martin F-16-os megrendelés is szóba került a médiába, ugyanis Irak ismét megpróbálta felgyorsítani a gépek átadási ütemét. Az első Fighting Falcon várhatólag 2014 szeptemberében érkezik meg, míg az utolsó 2018-ban.

Indiában megszületett egy 1,5 milliárd dolláros fegyverbeszerzésről szóló jóváhagyás. Az ország hadereje számára így 100 darab légi indítású BrahMos szuperszonikus csapásmérő robotrepülőgép, valamint 10000 darab orosz gyártmányú Invar páncéltörő rakéta beszerzésére vált biztossá az anyagi fedezet. Az Invar a T-90-es Bhisma harckocsik lövegcsövéből indítható és képes a reaktív páncélzattal védett páncélosok megsemmisítésére is. A jövőben az Invar helyi gyártása is megvalósul, a Bharat Technologies 15000 darabot fog elkészíteni a 9M119 Refleks (AT-11 Sniper) lézeres félaktív irányítású rakétán alapuló fegyverből.

Október 12-én Isztambulban aláírásra került Törökország és Kazahsztán között az a megállapodás, melynek értelében a török Otokar Cobra könnyű 4x4-es páncélozott járművek gyártása elindulhat a volt szovjet tagköztársaságban.  A termelést egy közös vállalat a Kazakhstan Engineering fogja végezni a kazah hadsereg számára.

Még ebben a hónapban öt brazil mérnök utazik Svédországba, ahol a Saab Gripen gyártásának egyes részleteit fogják megismerni.  A mérnökök a brazil Akaer cég alkalmazottjai és ez a vállalt fogja végezni a JAS-39-esek több szerkezeti egységének az előállítását. Májusban a Saab 15%-os részesedést szerzett az Akaerben, mely elsőként a törzsközéprészt kezdi el majd gyártani. Az F-X2 verseny kimenetelétől függetlenül az Akaer a svéd vadászbombázó számára akár a szerkezeti elemek 80%-át is készítheti majd a jövőben.

NETARZENÁL GALÉRIA

Altay prototípus a tesztpályán.

MiG-31: 1., 2.

Hawker Hurricane Mk XIIa: 1., 2., 3., 4.

Dassault Rafale M.

Görög Embraer EMB-145H AEW&C.

EH-101 Merlin HM1.

Szólj hozzá

fregatt Sniper Cobra BrahMos FREMM-osztály APKWS MiG-29 Otokar NORMANDIE Invar 9M119 Refleks AT-11