2012. nov 21.

2012.11.21

írta: Netarzenál
2012.11.21

Tegnap az amerikai tengerészgyalogság egy ünnepség keretén belül hivatalosan is megalakította első F-35B gépekkel felszerelt századát. A Marine All Weather Fighter Attack Squadron 121, vagyis a VMFA(AW)-121, mely korábban az egyik F/A-18D század volt, jelenleg még csak nevében, de egy már mint egy minden időjárási körülmények között bevethető Lightning II-es vadászbombázó-század létezik a Yuma bázison. A Lockheed Martin három Lightning II-est is átadott a századnak, így már 16 rövid fel- és függőleges leszállásra képes variáns elkészültét lehet dokumentálni. Ezekből 13 példány a tesztprogramokban és pilótaképzésben vesz részt és ebben az évben még további 4 F-35B átadására lát esélyt a gyártó.

Ezen a napon az orosz légierőnek is gazdagodott a gépállománya, ugyanis újabb három Jak-130-as sugárhajtású kiképzőgépet vettek át a Boriszoglebszk városa mellett található, pilótaképzést végző repülőtéren. Ez már a második leszállított tétel a típusból, az elsőt alkotó hat Jak-130-as október 5 és 9 között került átadásra.

Indiában a Kerala államban található Trivandrum-ban már elindult a második olyan gyártósor is, amely az orosz-indiai BrahMos szuperszonikus csapásmérő robotrepülőgépek előállításával foglalkozik. Eddig csak a Hyderabad-i üzemben készült a fegyver, ez a gyár évente nagyjából 40 BrahMos előállítására volt képes.

Zambiában az elnök, Michael Sata a napokban bejelentette, gyors intézkedések szükségesek ahhoz, hogy az ország légiereje bevethetővé váljon és képes legyen az ország védelmére. Zambia tavaly vonta ki a szolgálatból hat SF-260TP Marchetti légcsavaros kiképzőgépét, azonban olyan régi típusokon is megtalálható a ZAF felségjele, mint a MiG-19-es vagy a MiG-21-es. Ez utóbbi gépekből 12-12 példány volt megtalálható a legutóbbi leltárban. Mindenképpen újnak tekinthető viszont az a 16 kínai K-8 Karakorum sugárhajtású kiképzőgép, amikből az utolsók ez év márciusában kerültek átadásra. 

Szállítókapacitás terén a kifutóban lévő An-26-osok és DHC-5D Buffalo-k helyett szintén kínai gépek érkeztek az országba 2006-tól kezdődően (öt Harbin Y-12 és két Xian MA60). Forgószárnyasok terén is hasonló kínai dominanciára lehet számítani, hiszen a hat UH-1H Iroquois helyett a nem hivatalos források a Harbin Z-9 beszerzését említik, amely a francia Eurocopter AS365 Dauphin licenc alapján épült változata. A Z-9-ből állítólag nyolc kerül megvásárlása, ezekből négy már átadásra is került. Harci gépek konkrét típusáról még nem szólnak a hírek, azonban látva az erős kínai jelenlétet nem lenne meglepő egy újabb, szintén abból az ázsiai országból származó típus megjelenése sem Zambiában.

A cseh védelmi minisztérium azt tervezi, hogy vásárol 30 darab új, aknavédelemmel ellátott páncélozott szállító járművet (MRAP). Ezekkel a külföldi feladatokat ellátó csapatok felszerelését tervezik erősíteni, azonban azt határozottan tagadták, hogy a járművek Afganisztánba kerülnének. Az MRAP-ek várhatólag 2014 és 2017 között kerülnek leszállításra.

Közös UAV projektben tervezi az együttműködést Svédország és Vietnam.  A kooperáció három lépésben valósulna meg az elképzelések szerint. Elsőkét svéd források bevonásával az ázsiai országban megteremtenék a szükséges gyártóbázist és elkészülne két Magic Eye 1 UAV. A következő fázisban a két fél repüléstechnikai és elektronikai kutatásokat végezne, majd a befejező szakaszban már a konkrét gyártás folyna.

NETARZENÁL GALÉRIA

Horvát Patria 30 mm-es gépágyúval: 1., 2., 3.

Mil Mi-2URP-G.

Görög F-16C Fighting Falcon.

F-35A nyitott fegyvertérrel.

Magyar Mil Mi-8T.

Tetszetős Panavia Tornado F.3.

Szólj hozzá

1 Magic UAV Buffalo Xian F-35B BrahMos Jak-130 K-8 Karakorum Eye VMFA(AW)-121 Harbin Z-9 DHC-5D Y-12 MA60