2013. már 20.

2013.03.20

írta: Netarzenál
2013.03.20

Nyolc darab 30 mm-es MK46 MOD 2-es gépágyút rendelt meg az amerikai haditengerészet a General Dynamics Land Systems Inc.-től. Ezeket egy LPD 17-es osztályú partraszállító hajó, valamint a három LCS fregatt, az 5., a 6. és a 7. fogja megkapni. A 2014-ben átadásra kerülő gépágyúkért 25,7 millió dollárt fizet ki a flotta.

Indonézia és Fehéroroszország szándéknyilatkozatban rögzítette, hogy közösen kívánnak létrehozni és gyártani, egy a páncélozott járműveken használható távirányítású fegyverállványt.

Törökországban közbeszerzés keretén belül szeretnének a flotta részére megvásárolni két ellátóhajót. Az egységekre 100 millió dollárt költenének és elvárás, hogy azok saját hajógyárban épüljenek meg. Április 2-ig a magántulajdonban lévő Dearsan, Desan, RMK, Sedef, Isztambul Tersanesi török hajógyáraktól beérkezhetnek az első ajánlatok, elképzelések. Közülük némi előnnyel indulhat a Sedef, hiszen már az 1990-es évek végén megépítettek két AKAR-osztályú egységet az AKAR (A 580) és a YARBAY KUDRET GUNGOR (A 595) nevet viselő hajókat.

A 145 méter hosszú, 22,8 méter széles és 8,4 méteres merüléssel rendelkező hajók egy darab 6500 lőerős dízelmotorral rendelkeznek, legénységük létszáma 175 fő, maximális sebességük 15 csomó. Mindezeken felül azonban fontosabb, hogy képesek 980 tonna fűtőolaj, 2700 tonna víz, 80 tonna olaj és 500 köbméter rakomány egyidejű szállítására.  A hajókon kialakított leszállóhely pedig egy közepes méretű helikopter fogadására is alkalmas. Meg kell még említeni, hogy a pakisztáni Karacsi Hajógyár szintén török tervek alapján látott hozzá a közelmúltban egy 15600 tonnás ellátóhajó megépítéséhez.

Végrehajtották az BrahMos szuperszonikus csapásmérő robotrepülőgép tengeralattjárók számára módosított változatával az első víz alatti indítási tesztet Indiában. Erre a mai napon, helyi idő szerint 14:10-kor került sor. Az indítást egy a Bengáli-öbölben elsüllyesztett platformról végezték.  A telemetrikus rendszerekkel felszerelt fegyver előírás szerint emelkedett ki a vízből és indult el az előre beprogramozott útvonalán, amit sikerrel teljesített.

Sikeresen befejezte a Balti-tengeren végzett, hajógyári próbaútjait a TALWAR-osztályba tartozó INS TARIKAND (F 50) fregatt. A Jantar Hajógyár által 2011 májusában vízre bocsátott egység február 5. és március 14. között 5 alkalommal hajózott ki a próbajáratokra. Az ez év nyarán átadásra kerülő egységre az elkövetkező hónapokban az állami tesztek sikeres teljesítése vár.

Leszállításra került a Raytheon által gyártott 8. AN/TPY-2-es rádiólokátor, mely az amerikai rakétavédelmi rendszer egyik fontos felderítő és észlelőelemének számít és THAAD rakétavédelmi rendszernél alkalmazzák. 

NETARZENÁL GALÉRIA

Argentin légvédelmi tüzérek földi célpontokra lőnek 40 mm-es Bofors L/60-as gépágyúkkal.

Ausztrál Hornet-ek.

Grumman EA-6B Prowler.

Shenyang J-31.

Iráni MiG-29-es.

Kötelékben.

Szólj hozzá

INS BrahMos Raytheon (A (F 50) TALWAR-osztály MK46 AKAR-osztály AKAR 580) YARBAY KUDRET GUNGOR 595) TARIKAND AN/TPY-2