2013. máj 10.

2013.05.10

írta: Netarzenál
2013.05.10

Törökországban egy újabb, nagy hatótávolságú, felfegyverezhető távirányítású repülőgép fejlesztéséről döntöttek. A SIHA projektben természetesen a TAI (Turkish Aerospace Industries) vállalja majd főszerepet. Munkájukat az Anka UAV fejlesztése során megszerzett tapasztalatok felhasználásával fogják végezni. Az 5000 kg-os felszállótömegű gép várhatólag 1000-1500 kg-nyi hasznos teher hordozására lesz képes, több mint 20 órán át fog a levegőben tartózkodni és a legnagyobb repülési magassága elérheti a 12000 métert is, sebessége 370 és 460 km/h között mozog majd. A gép prototípusa várhatólag négy éven belül a levegőbe fog emelkedni.

Május 6-án egy újabb F-35 Lightning II-es vadászbombázó érkezett meg a légi és földi személyzet képzését végző Eglin légibázisra. A 33. Fighter Wing most egy A verzióval gazdagodott, a gép az AF-25-os jelzést viseli. Ez példány az első, mely már a bővített képességekkel rendelkező Block 2A szoftvercsomaggal lett ellátva. A legnagyobb előrelépést talán az jelenti, hogy a gépen már hat darab található meg a Northrop Grumman AN/AAQ-37 DAS infravörös kamerákból, így a gép körüli teljes térség lefedésre került. Az eddig átadott példányokon csak három kamerát használhattak a pilóták a légi és földi célpontok felderítésére, azonosítására.

A repülőgép-vezetők dolgát tovább fogja könnyíteni a Northrop Grumman APG-81-es fedélzeti radar időjárást felderítő üzemmódja. A pilótaképzés terén jelenleg a földi célok elleni támadások oktatása némileg előrébb tart, hiszen a tananyagban már szerepel a GBU-12 lézerirányítású és a GBU-31 műholdas vezérlésű bombák bevetése is, míg a légiharcban az alapvető taktikai ismereteken felül csak az AIM-120 AMRAAM alkalmazása kerül oktatásra. Ugyanis még mindig 5,5 G-re van korlátozva a F-35-ös túlterhelhetősége manőverezés közben. Ebben a hónapban a haditengerészet számára képzést végző VFA-101-es század is gazdagabb lesz két F-35C variánssal az előrejelzések szerint.

Már 16 továbbfejlesztett M119A3-es 105 mm-es tarack található meg az amerikai hadsereg eszköztárában. A tökéletesített tüzérségi eszközök elsőként Fort Bragg-ben jelentek meg. Az M119A3-as újdonsága a GPS-támogatott helymeghatározó rendszer, ezzel jelentősen lerövidült a tüzelőállás elfoglalásához szükséges idő. A modernizálás előtti M119A2-es verziónál ehhez nagyjából 10 percre volt szükség, ami most már csak 2-3 percre redukálódott. A digitális tűzvezető rendszer további előnye, hogy a precíziós gránátokkal is lehetővé válik a csapatok tűztámogatása, messze nagyobb pontossággal, mint eddig. Az amerikai hadsereg mintegy 600 darab M119A2-est tervez modernizálni A3-as szintre, amit igen gazdaságosan valósítanak meg, hiszen az itt használt programok 90%-a megegyezik az M777-es 155 mm-es tarackoknál használtakkal.

NETARZENÁL GALÉRIA

Nagy sebességgel fordul a HMS DIAMOND.

Görög Sólymok.

Northrop YF-17A Cobra: 1., 2., 3.

Grumman F-14B Tomcat.

Dassault Mirage F1CR.

MiG-31.

Szólj hozzá

F-35 Lightning Northrop Grumman AN/AAQ-37 DAS TAI AF-25 APG-81 SIHA M119A3