2013. aug 21.

2013.08.21

írta: Netarzenál
2013.08.21

Megállapodás született Szudán és Oroszország között 24 Mi-24 Hind és 14 Mi-8 Hip helikopter eladásáról egy orosz lap információi szerint. A 150-200 millió dollárosra becsült üzletben nagyjavítás és némi korszerűsítés is szerepel.

A 2020-as évek után fenyegetések elhárítására próbálják meg képessé tenni a hadihajók fedélzetén alkalmazott és az amerikai Raytheon hadiipari vállalat által gyártott RIM-162 Evolved Sea Sparrow Missile (ESSM) légvédelmi rakéták Block 2-es verzióját. A félaktív radarirányítású fegyver ezen változata már aktív radaros önirányítással is el lenne látva. Az új változat teljes egészében kompatibilis lenne a régebbi változatok indítóival és nagyobb hatásfokon tudná megsemmisíteni a kisméretű motorcsónakokat, az alacsonyan szálló repülőgépeket, helikoptereket, csapásmérő robotrepülőgépeket, rakétákat. A Block 2-es verziót egy NATO együttműködésben fogják megalkotni, amiben az Egyesült Államok 40%-os részesedéssel bír. A több résztvevő nemzet (Ausztrália, Kanada, Dánia, Hollandia, Norvégia, Törökország) ez év október 11-ig jelezheti részvételi szándékát a programban.

Izraelben átszervezéssel készülődnek az első C-130J-30 Super Hercules, vagy helyi megnevezéssel Sámson gép megérkezésére. A Hercules régebbi, összesen 12 példányban szolgáló E és H verzióit a 103. és a 131. század repülte. A legújabb változat a 103. századhoz fog kerülni, így a 131-ek most már a teljes Hercules állomány felett rendelkeznek. Ez azonban nem fog így maradni sokáig, hiszen az E-k kivonásra, míg a H-k helyi korszerűsítésre fognak kerülni. Jeruzsálem eddig 3 C-130J-t rendelt meg, ezek közül az első a következő év tavaszán érkezik meg az országba, de tervezik még további három beszerzését is.

Tegnap végrehajtotta első repülését az első sorozatban gyártott Beechcraft AT-6 könnyű csapásmérő repülőgép. Ez a gép egyelőre még megrendelés nélkül, a cég saját költségeire készült el, de a vállalat vezetői reménykednek benne, hogy hamarosan, talán még az év vége előtt befut majd a típusra szóló első megrendelés is.  A legtöbb ilyen potenciális ügyfél felbukkanására Afrikában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten látnak esélyt.

Kínában a China Shipbuilding Industry Corporation bejelentette, hogy kifejlesztették a hadihajókon is alkalmazható legmodernebb meghajtási technológiát, a dízel- vagy a gázturbinával kombinált elektromos meghajtást. Ez a nyugati államok haditengerészetében napjainkban megjelenő meghajtási forma jelentős előrelépést hozhat a kínai hadihajózásban is. Bár a megfelelő minőségű gázturbinák előállítása még nem megy az országban, a dízelmotor által forgatott generátorral termelt árammal történő mozgatás jelentősen csökkentheti a hajók zaját és súlyát. Mindezek mellett növelheti a hatótávolságot is, ezen előnyök mind jól jönnek majd a kínai haditengerészetnek.

Kiemelték az augusztus elsején, a virginiai partvonaltól 56 km-re lezuhant F-16-os roncsát. Az amerikai haditengerészet a Légi Nemzeti Gárda 113. ezredéhez tartozó Fighting Falcon fedélzeti adatrögzítőit is megtalálta, így pontosabban kideríthető mi okozta azon a napon a kiképzőrepülésen lévő két F-16-os összeütközését. A másik gép szerencsésen landolt az Andrews támaszponton, míg pilótatársa katapultálásra és a mentőcsapatok megérkezéséig kényszerfürdőre kényszerült. A kutatócsapat augusztus 6-án látott munkához és 14-én találták meg a gépet, majd 6 km-re a baleset becsült helyszínétől, 32 méteres mélységben. A roncsok kiemelését augusztus 16-án kezdték meg.

Tegnap sikeres leszállást hajtott végre India egyik Lockheed Martin C-130J Super Hercules szállítógépe, az ország és a világ legmagasabban fekvő repülőterén. A tengerszinttől 5065 méteres magasságban, az Észak-Himalájában található Daulat Beg Oldie bázist az 1965-ös Pakisztánnal folytatott háború lezárása után 2008-ban egy Antonov An-32-es landolásával nyitották meg újra. A ritka levegőben a helikopterek és az An-32-ek terhelhetősége is csökken, ez természetesen vonatkozik a C-130J-re is, de mivel nagyobb a teherbírása, így jobban megfelel a szállítási feladatokra.

NETARZENÁL GALÉRIA

Leopard 2 a hóban.

Kanadai Lódarazsak.

Svájci egy- és kétüléses Mirage.

Géppárban.

Német Sea King felhozatal: 1., 2., 3.

Handley Page Victor K.2.

Szólj hozzá

Mi-24 Super Hip RIM-162 ESSM Hercules Beechcraft Hind C-130J-30 AT-6 Mi-8 Sámson