2013. okt 17.

2013.10.17

írta: Netarzenál
2013.10.17

A cseh légierő korszerűsíteni fogja a Mil Mi-171S szállítóhelikoptereit. A munkálatokat elsősorban az Egyesült Államok fogja finanszírozni, míg az átalakítást helyben végzik el. A forgószárnyasokra infravörös kamra és lézeres távolságmérő kerül felszerelésre, valamint meteorológiai radar és korszerűbb híradástechnika beépítése is megvalósul.

A helikopterek páncélzata is le lesz cseréve, a könnyebb, de azonos védettséget nyújtó kerámia és műanyag páncéllemezek kerülnek majd felszerelésre a pilótafülkén felül a tehertérbe is. Az első három Mil Mi-171S szállítóhelikopter 2014 végéig készül el, ezek után még további négy példányon fogják végrehajtani az átalakítást.

Erős marketingtevékenységbe kezdett a Piaggio a P180 Avanti II-es üzleti repülőgépen alapuló P.1HH Hammerhead UAV eladásának elősegítése céljából. A olaszok több európai államot is megkerestek (például Franciaországot, Németországot és az Egyesült Királyságot) a gép eladásának javaslatával. Véleményük szerint ez a megoldás messze olcsóbb és költséghatékonyabb, mint bármelyik másik. A P.1HH Hammerhead fejlesztése még folyik, idén tavasszal és nyáron, Szardínián a földi gurulási próbákat végezték el, míg ősszel már Szicíliába került átszállításra a gép, ahol a következő év elején hajtják majd végre az első felszállást.

A hírszerzési, megfigyelési és felderítési feladatokra egyaránt alkalmas P.1HH 16 órán át képes a levegőben maradni, legnagyobb repülési magassága eléri a 13700 métert, meghajtásáról két 950 lőerős Pratt&Whitney Canada PT6-66B gázturbina gondoskodik tolólégcsavarok segítségével. Az önálló fel-és leszállásra képes Hammerhead szárnyait áttervezték, így azok fesztávolsága nagyobb, 15,5 méteres az P180 Avanti II-es üzleti repülőgépéhez képest.

NETARZENÁL GALÉRIA

Hellén Zubr.

Pilatus PC-21.

Harbin Z-9WA.

Panavia Tornado IDS.

Transall C-160D.

Grumman EA-6B Prowler.

Szólj hozzá

Canada Pratt&Whitney Mil Mi-171S Piaggio P.1HH Hammerhead Avanti P180 PT6-66B