2014. már 22.

2014.03.22

írta: Netarzenál
2014.03.22

Ezen a héten a cseh Aero Vodochody útnak indította az első KC-390-es teherszállítóhoz készített törzshátsórészt Brazília felé. Az Embraer számára a 6,5 x 4,5 x 3,3 méteres, 4,5 tonnát nyomó részegységet (ami egyébként az eddigi legnagyobb méretű, amit valaha a Cseh Köztársaságban építettek) egy ukrán Antonov An-124-es Ruszlan segítségével juttatták el a távoli országba. A KC-390-es első példánya várhatólag még ebben az évben a levegőbe fog emelkedni.

Három héttel hivatalba lépése után az új olasz kormány miniszterelnöke, Matteo Renzi úgy döntött, hogy csökkenti a védelmi kiadásokat legalább 1 milliárd euróval az elkövetkező 3 évben, és ez a lépés érinteni fogja az F-35 vadászgépek beszerzését is. Jelenleg az F-35-ös program felülvizsgálata folyik Olaszországban, ahol a 131 darabos rendelési állományt már lecsökkentették 90-re. A parlamentben a Lightning II-et érintő viták során elhangzott, hogy a Eurofighter Typhoon programban való részvétel jobban megéri az országnak, mivel a 21 %-os részesedébe történő beruházás arányosan megtérül az állam és polgárai számára. Mindezek dacára a haditengerészet vezetése nem tett le az F-35B rendszeresítésének tervéről, elképzelésük szerint a pár év múlva már kiforrottnak tekinthető rövid fel- és helyben leszálló képességű variánsból később rendelnének, így olcsóbban juthatnának hozzá.

Szerdán végrehajtotta első repülését az AgustaWestland AW 101-es Merlin harci kutató-mentő feladatokra átépített változata a dél-angliai Yeovil-ban. A HH-101A jelzést és Caesar nevet viselő új családtag az olasz légierő megrendelésére épült meg. Ezt (ZR352) és a másodiknak elkészült példányt (ZR353) még ez év vége előtt át fogják adni a megrendelőnek. A HH-101A Caesar ötfőnyi személyzet mellett még 20 főnyi katona szállítására képes, de a három M134-es 7,62 mm-es Gatling géppuskával felfegyverezve, (bal és jobb oldali ajtókban, valamint a hátsó rámpán) hatfős legénységgel ellátva is képes 8 különlegesen kiképzett katona és felszerelésük szállítására. A plusz páncélzattal és integrált elektronikus hadviselési rendszerrel is felszerelt HH-101A Caesar az öregedő Sikorsky HH-3F Pelican helikoptereket váltja le.

Egyre valószínűbb, hogy az Egyesült Királyságban is rendszeresítésre fog kerülni az AH-64 Apache harci helikopterek legújabb változata az E. A 66 AgustaWestland-Boeing WAH-64D Apache Longbow AH.1 felszereltségét tekintve jelenleg még a Block I-es szintnek felel meg, de mivel az E változat egyre jobban elterjed a világon, így a briteknek is modernizálni kell harci forgószárnyasaikat, ha nem akarnak hasonló mértékű kiadások árán egy sokkal kevesebb tudó, de globális szinten kevesebb példányban szolgálatban álló gépet üzemben tartani.

Svédországban az elkövetkező hetekben megvizsgálják a védelmi kiadások emelésének a lehetőségét, teszik ez az oroszok krími beavatkozásának fényében. Stockholmban a balti térségben történő orosz katonai beavatkozástól tartanak a leginkább. Így elsősorban a légierő és a haditengerészet erőinek növelésére szeretnének koncentrálni. Itt kiemelt szerepet szánnak a Gotland-szigeten (ami 90 km-re fekszik az ország délkeleti partjainál, és 130 km-re a három kis balti államtól) állomásozó erőknek, akik a térséghez a legközelebb fekvő bázisokon állomásoznak. Március 4-én egy Gripen század már át is települt a szigetre.

Oroszországban hétfőn kigyulladt a már bontás alatt álló K-148 Krasznodár atom-tengeralattjáró. Az 1985-ben vízre tett és 1998-ig szolgálatban álló 949A Antej, vagy Oscar II-es hajóosztályba tartózó egységen a felcsapó lángokat gyorsan megfékezték a tűzoltók, a tűzben személyi sérülés nem történt.

Továbbá bemutatták egy új, levegőfüggetlen meghajtó rendszerrel ellátott hajóosztály terveit is Moszkvában. A KALINA-osztály fejlesztése 2017-re fejeződik be és az első egység 2018-ra már el is készül. Az új levegőfüggetlen meghajtó rendszert a LADA-osztály egyetlen megépült egységén, a SZENTPÉTERVÁR-on fogják tesztelni.

Használt amerikai helikopterek beszerzését tervezi Nigéria. Az afrikai országban a flotta számára keresnek még jelentős üzemidő-tartalékkal rendelkező forgószárnyasokat az amerikai tengerészgyalogság és haditengerészetnél kivonásra került gépei között. Egy küldöttség februárban már el is látogatott a tengerészgyalogság Cherry Point-i bázisára. A hírek szerint a nigériaiak a Boeing-Vertol CH-46 Sea Knight és a Kaman SH-2 Seasprite típusok iránt mutattak érdeklődést.

Afrikában és Dél-Amerikában kutat új vásárlók után a Korean Aerospace Industries. A dél-koreai gyártó az FA-50-es gépét próbálja meg eladni a térségben. A vevőkutatás során a Fülöp-szigeteki megrendeléssel kampányolnak, ugyanis az ázsiai állam 12 gépet vett 415,7 millió dollárért, így egy-egy FA-50-es 35 millió dolláros áron talált gazdára. Az igazán versenyképesnek tűnő ajánlattal elsősorban Peru, Chile és Botswana vezetését keresték meg. Az első gép a következő évben megérkezik a Fülöp-szigetekre, míg a 12 példányos rendelés 2017-re válik majd teljessé.

Jó helyzetben van Dél-Korea a Lockheed Martin szerint, mivel igen kedvező áron juthat hozzá az F-35-ös vadászbombázókhoz. A gyártó véleménye szerint ha Szöul mostanában aláírja majd a 40 gépről szóló megrendelését, akkor a Lightning II-ek 2017-2018 körül érkezhetnek meg, így áruk már jóval alacsonyabb lesz. A kalkulációk szerint hajtóművekkel együtt a gépek darabonkénti ára akkora már 80-85 millió dollár körül fog alakulni szimulátorral és logisztikai támogatással együtt.

Fülöp-szigetek M4-es gépkarabélyokat vásárol az Egyesült Államoktól. A 63000 darab fegyver 53,69 millió dollárért kerül beszerzésre.

Kanadában további néggyel növelték az élettartam-meghosszabbításon és elektronikai felújításon áteső CP-140 Auróra tengeri járőrgépek számát. Így már 14 Auróra szolgálhat 2030-ig új szárnyakkal, vízszintes vezérsíkokkal és törzshátsórésszel, Link 16-os adatátviteli rendszerrel, fejlett elektooptikákkal, műholdas kommunikáció képességével, és jobb önvédelmi rendszer. Az első modernizált Auróra 2012 áprilisában került átadásra, a második 2012 decemberében, míg a harmadik 2013 májusában. A 548 millió dollárt felemésztő korszerűsítés 2016-ig tart majd.

Már folyik a JDAM műholdas irányítású precíziós bombák irányítókészletével ellátott B61-12-es atombombák integrációja a Boeing F-15E Strike Eagle vadászbombázók fegyverzetébe. A következő évben megkezdik az integrációs munkálatokat a belga, holland és török F-16-os, valamint a német és az olasz Panavia Tornado vadászbombázókon is. Ezek 2017-2018-ra fejeződnek majd be. A B61-12-es atombombák európai megjelenését követő másik kiadás 154 millióba kerül, ez a tárolóbázisokat érinti.

Újabb sikeres lövészen bizonyította képességét a Lockheed Martin DAGR 70 mm-es irányított rakétája. Egy AH-64D Apache harci helikopter 16 rakétát indított 1,5 és 5,1 km-re lévő célpontok ellen rövid időközzel. Mindegyik félaktív lézerirányítású DAGR 1 méteren belül csapódott be.

Brazíliában hétfőn 13 VBTP-MR Guarani gyalogsági harcjárművet adnak át a 33. gépesített gyalogsági zászlóalj számára. A típus iránt egyre nagyobb érdeklődést mutat a szomszédos Argentína is. 2011 októberben egy katonai delegáció már ellátogatott a Guarani gyártását végző Sete Lagoas-i gyárba. Itt egyébként 2013-tól kezdődően évente körül belül 100 darab Guarani fog elkészülni 20 éven át, ugyanis Brazília 2044 darabot rendelt belőlük. Eddig több száz darab UT30-as távirányítású fegyverállványt rendeltek meg az Elbit Systems brazil leányvállalatától, az Aeroeletrônicatól 260 millió dollár értékben a páncélosok részére.

A 30 mm-es gépágyúval és 7,62 mm-es géppuskával ellátott UT30-as torony lehetőséget biztosít két Spike irányított páncéltörő rakéta indítására is, így a 6x6-os kerékképletű járművek komoly tűzerővel fognak rendelkezni. Brazília darabonként hozzávetőlegesen 2740000 dollárt fizet a licencben gyártott páncélosok darabjáért. A brazilok reményei szerint a Guarani kelendő lehet még Chile, Kolumbia és Ecuador számára is. Nem csak az exportesélyek, de hazai igények minél jobb kielégítése végett akár tíz különböző változata is elkészülhet a 6x6-os páncélosnak, köztük egy speciálisan a tengerészgyalogság számára módosított, a tengeri körülmények között jobb úszóképességgel rendelkezőé is. A VBTP-MR Guarani hossza 6,9 méter szélessége 2,7 méter magassága 2,3 méter tömege 18 tonna.  Legénysége 2 fő, szállítható személyek száma 9 fő, hatótávolsága 600 km, legnagyobb sebessége 90 km/h.

NETARZENÁL GALÉRIA

Kötelékben: 1., 2.

MiG-27.

Transzformersz.

PZL-Swidnik W-3WA Sokol.

Sugárfékkel.

AMX International AMX.

Boeing AV-8B(R) Harrier II+.

Douglas KA-3B Skywarrior.

Anno.

Tupoljev Tu-160: 1., 2.

NAMC YS-11EB: 1., 2.

NAMC YS-11EA.

Spanyol Tigrisek: 1., 2.

Olasz harci kutató-mentő Merlin.

Balkanyar.

Embraer EMB-145H.

Grumman A-6E Intruder.

Israel Aircraft Industries Kfir CE.

Antonov An-12BP.

EHI EH-101 Merlin HM1 (Mk111).

Lockheed F-117A Nighthawk.

PZL-Swidnik W-3A Sokol.

Szólj hozzá

M4 F-35 Guarani Caesar Aero Vodochody Auróra FA-50 DAGR KC-390 HH-101A WAH-64D K-148 Krasznodár KALINA-osztály CH-46 SH-2 CP-140 B61-12