2014. sze 21.

2014.09.21

írta: Netarzenál
2014.09.21

A Saab gyári adatai szerint egyre nagyobb tömegű az új Gripen, a JAS-39E/F. Persze ez lehet, hogy a gép egyre inkább testet öltésének és az ezzel együtt járó kisebb-nagyobb módosításoknak tudható be, de erről messze nem ír annyit a haditechnikával foglalkozó sajtó, mint az amerikai típusok esetében. Jöjjön tehát egy kis összegzés az elmúlt évek adataiból. 2007-ben az E üres súlyát 7120, míg a maximális felszállót 16500kg-ban határozták meg. Ehhez 3300 kg belső terekben elhelyezett üzemanyag és 5900kg-os külső terhelés tartozott. 2010 közepétől már 7500kg volt az együléses változat önsúlya, ami 2012-re további 100kg-al emelkedett. Egy évvel később a Svájc számára eladásra kínált Gripen E már 7800kg-ot nyomott, de maximális felszálló tömege ugyanaz maradt 16500kg. Ebben az évben, vagyis 2014-ben, már kerek 8 tonnát említettek a gyáriak a gép üres tömegeként, változatlan felszállósúly mellett. A szállítható üzemanyag tömege 100kg-al lett több, 3400kg, viszont, hogy mindezt kompenzálják a külső függeszthető teher tömege 5 tonnára csökkent az 5,9-ről.

Új kézi légvédelmi rakéta rendszeresítését kezdték meg Oroszországban. A 9K333 Verba harci része 1,5 kg, 4,5 km-es távolságig és 6500 méteres repülési magasságig jelent veszélyt a repülőeszközök minden fajtájára. Moszkva tervei szerint az Igla-Sz–t váltó Verba az összes fegyvernemnél rendszeresítésre fog kerülni az elkövetkező években. A fegyverrel 2011-ben végeztél el a csapatpróbákat, míg sorozatgyársása 2011 végétől kezdődött meg.

Szolgálatba állt a Fekete-tengeri Flottánál első VARSAVJANKA-osztályú (Projekt 636.3) dízel-elektromos tengeralattjáró, amely a NOVOROSSZIJSZK nevet kapta. A tengeralattjáró hossza 73 méter, szélessége 10, maximális merülési mélysége 350 méter, víz alatti sebessége 20 csomó. A NOVOROSSZIJSZK építése 2010 augusztusában kezdődött és korábban úgy nyilatkoztak, hogy a tengeralattjáró 2014-ben állhat rendszerbe. A hajóosztályból hat egység kerül majd a Fekete-tengeri Flotta állományába, az utolsó 2016-ban. A ROSZTOV-NA-DONU építése 2011 novembere óta zajlik, míg a SZTARIJ OSZKOL 2012 augusztusában kezdett testet ölteni.

Azerbajdzsán továbbra is érdeklődést mutat az orosz Kamov Ka-52 Alligator harci helikopter és BMPT-72 Terminator 2 harctámogató jármű iránt. Ez utóbbit a nagyobb mennyiségben meglévő T-72-es harckocsik átépítésével hoznák létre. Ez nem jelentené az azeri páncélos erők leépítését, mivel eddig több mint 100 T-90-es harckocsira adtak le megrendelést Bakuból.

Szeptember elején Szaúd-Arábia átvette első Boeing AH-64E Guardian harci helikoptereit. Az Apacs legmodernebb változatából három példány érkezett meg egy Antonov An-124 Ruszlán segítségével a Mesa-i üzemből. A hírek szerint Rijád 36 darabot szerez be az AH-64E Guardian harci helikopterekből.

Algériában még nem dőlt el, hogy milyen tehergépet vásárolnak a hadsereg részére. Három típust hoztak szóba az ország szállítási képességének növelése kapcsán. Ezek a Boeing C-17 Globemaster III, az Airbus A400M Atlas és a továbbfejlesztett Iljusin Il-76MD90. Az amerikai gyártó erre az évre várja a számára kedvező döntés bejelentését, mivel a C-17-es gyártósorán már csak a megrendelés nélküli gépek találhatók meg. Az utolsó példány várhatólag a következő év júniusában készül el.

Hiába a nagyarányú fejlesztés, van, ami nem nagyon akar változni Indiában. A 2,2 milliárd dolláros modernizálás alatt 49 darabos Dassault Mirage flotta negyede a földön tartózkodik huzamos időn keresztül, alkatrészek hiánya miatt. Némelyik példány már 2010 óta nem hasította a levegőt a pótalkatrészek csekély mennyisége okán. Mindeközben a 2000-5-ös szintre történő modernizálás halad, a HAL által elkészített két gép tesztrepülései befejeződtek, két hónapon belül átadásra fognak kerülni. A harmadik helyben korszerűsített Mirage hamarosan végrehajtja első repülését.

Novemberben kezdődhetnek meg a repülési tesztek Denel Dynamics A-Darter levegő-levegő rakétájával a Saab Gripen NG repülőgépen. Az infravörös önirányítású, rövid hatótávolságú rakéta rendszeresítésre került a dél-afrikai légierő Gripen C/D gépein. Az NG-n folytatott próbák viszont már a brazil export miatt szükségesek, hiszen az A-Darter légiharc-rakéta ott is beszerzésre és majdan gyártásba kerül.

Tajvanon 2015-től kezdik kivonni az 1960-as években rendszeresített MIM-23 Hawk légvédelmi rakétákat. A tervek szerint az utolsó Hawk üteg a 16-ból 2017-ben szerel le. Pótlásként a több mint 200 km-es hatótávolságú, helyi fejlesztésű és gyártású Tien Kung 3 kerül beszerzésre. Az utolsó nagyobb volumenű Hawk üzlet 2000-ben köttett meg az USA és Tajvan között, akkor 162 darab rakétát vásároltak meg 106 millió dollár értékben.

Teljesen megszokott dolog, hogy az Egyesült Államok haderejéből kivont haditechnikai eszközöket más államok beszerzik, és alkatrészenként, vagy egészben felhasználják védelmi képességeik növelésére, vagy szinten tartására. Most azonban szokatlan dolog történt, ugyanis pont fordítva játszódott le a fent említett eseménysorozat. Mivel Washingtonban döntöttek úgy, hogy Japánból vásárolnak, az ott már kivont Sikorsky MH-53E Sea Dragon helikopterekből és azok alkatrészeiből. Az amerikai haditengerészetnél még 2025-ig szolgálatban álló, aknamentesítésre használt forgószárnyasokból csak Japán rendelt az 1980-as években. Ezeket az elmúlt évben nyugdíjazták, feladatukat az európai eredetű MCH-101-es vette át. A nyolc Sea Dragon és a pótalkatrészek megvásárlását nehezíti az a tény, hogy a fukusimai katasztrófakor sugárszennyezetté váltak, így csak igen alapos előkészítés után kerülhetnek eladásra.

Az eddig tartott 2015. elejei dátum helyett áprilisig is késhet az új amerikai tankergép, a Boeing KC-46A Pegasus első felszállása. Az ok, a gép vezetékezése nem felelt meg a katonai szabványoknak. Ebben ugyanis az szerepel, hogy a tartalékrendszerek kábelkötegeit egymástól a lehető legtávolabb kell elhelyezni a repülőgépen, a túlélőképesség fokozása végett. Számszerűleg ez 350 kábelköteg újbóli elhelyezését kívánja meg az 1700-ból. Az első négy KC-46-ból az első már 96%-ban elkészült, a második nagyjából 75%-ban van készen, míg a harmadik és a negyedik 60%-ban van kész.

Harci tapasztalatok alapján erősítette meg páncélozását a CV-22 Osprey billenőrotoros gépeinek az AFSOC (a légierő különleges műveletekért felelős parancsnoksága). A decemberben Dél-Szudánban végrehajtott akció során vált nyilvánvalóvá, hogy tovább kell erősíteni a gépek védelmét. Ezért egy 400kg-os tömegnövekedést okozó, a személyzet és a szállított katonák védelmét növelő készletet rendeltek meg gépeik számára.

A Northrop Grumman kaliforniai Palmdale-ben található gyárából repült a haditengerészet Patuxent River-i tesztközpontjába a a Global Hawk módosításával létrejött Northrop Grumman MQ-4C Triton pilóta nélküli tengeri járőrgép szeptember 18-án. A személyzet nélküli légi jármű 6080 km-et tett meg 11 óra alatt, miközben keresztülrepülte az amerikai kontinenst.

Háromszorosára növelt hatótávolságú Griffin rakétával kezdett próbákat az amerikai Raytheon. A Hellfire irányított rakétacsalád hatótávolságát már több mint kétszeresen túlszárnyaló új variáns irányítását képalkotó infravörös kamera segíti a régebbi változatokon is használt félaktív lézeres önirányítás mellett. Természetesen a képalkotó infravörös kamera képét adatkapcsolaton keresztül továbbíthatják az irányítást végző személyhez. A most elkezdett tesztek egy évig tartanak majd.

Peru vásárolta meg a Holland Királyi Légierő két Fokker 50 szállítógépét. A korábban a 334. század által repült U-05-ös és U-06-os jelzésű gépet repülésre kész állapotban tartották a hollandok, így szeptember végén már útnak is indulhatnak Peru felé.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Sikorsky CH-53G.

MiG-29M2.

BAE Systems Hawk T.2.

Boeing EA-18G Growler.

Saab J35J Draken.

General Dynamics F-111E Aardvark.

Dassault-Dornier Alpha Jet 1B.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

A forgalom.

Agusta Westland Merlin HC.3.

McDonnell Douglas AV-8B Harrier II+.

Dassault Mirage F1B.

Hawker Siddeley Harrier T.4A.

Pocsolyába léptem…

Fairchild A-10A Thunderbolt II.

Szólj hozzá

Gripen JAS-39E/F 9K333 Verba VARSAVJANKA-osztályú NOVOROSSZIJSZK AH-64E KC-46A A-Darter MIM-23 MH-53E MQ-4C Triton CV-22