2015.02.28
A német Krauss-Maffei Wegmann (KMW) az IDEX 2015-ös kiállításon mutatta be a Boxer gyalogsági harcjármű új változatát. Ennek teste és egyéb rendszerei megegyeznek az eddig gyártottakkal, de a Puma gyalogsági harcjármű távirányítású tornyával látták el.
Olaszországban megrendelés érkezett a Piaggio Aerospace P.180 turbólégcsavaros repülőgépen alapuló P.1HH HammerHead pilóta nélküli repülőgépre. A rendszeresítést az ország légiereje határozta el február 26-án. Első lépésben három földi irányító központot és hat repülőgépet szereznek be. Ez a típus a tervek szerint a következő év elejétől egészíti majd ki a már meglévő öt General Atomics RQ-1 Predator és hat MQ-9 Reaper gépből álló pilóta nélküli repülőgépekből álló erőt. A P.1HH HammerHead első, teljes képességekkel felruházott prototípusa december 22-én hajtotta végre első repülését. A tesztrepülések a hamarosan elkészülő második prototípus bevonásával még a nyár közepéig-végéig fognak tartani, ez idő alatt fokozatosan valósul majd meg a kép teljes autonómiája.
Finnországban a különleges erők számára a FN SCAR-L gépkarabélyok beszerzése mellett döntöttek, az eddig is használt RK 95 TP gépkarabélyok mellé. Ezzel a lépéssel először kerül NATO szabványú lőszerrel működő kézifegyver az ország haderejében rendszeresítésre. A gépkarabélyok mellé FN40GL-L gránátvetőket is beszereznek. A 750000 eurós beszerzést 2014-ben indították el, akkor 200-300 gépkarabély és 50-75 gránátvető beszerzését tervezték. A különleges erők számára egy 5,56x45 mm-es lőszerrel működő golyószórótípus is kiválasztásra fog kerülni hamarosan. Jelenleg már csak az FN Minimi és a H&K MG4-ese van versenyben a megrendelés elnyerésért.
A BAE Systems átadta az első Norvégia számára továbbfejlesztett CV9030-as gyalogsági harcjárművet. A 144 páncélost érintő, 750 millió dolláros korszerűsítés során az utóbbi időkben szerzett háborús tapasztalatok felhasználásával megerősítik a páncélzatot és az aknák elleni védelmet, valamint a mozgékonyság növelése mellett új elektronikai összetevőket és távirányítású fegyverállványokat is felszerelnek. A projekt 2013-ban vette kezdetét és 2018-ig fog tartani. Az új variáns egyik legfőbb ismertetője a gumiból készült lánctalp. Ezt 2010 végétől próbálták ki harctéri körülmények között Afganisztánban, két lövészpáncéloson. A lánctalpakat közösen alkotta meg a kanadai Soucy International és a BAE Systems svéd leányvállalata. A 103 darab eddig is használt CV9030-as gyalogsági harcjármű korszerűsítésével egyidejűleg 41 új legyártására is sor kerül, így Norvégiában 144 darabCV9030-as áll majd szolgálatban.
Etiópia megkapta az Egyesült Államokban már kivonásra került Lockheed C-130E Hercules szállítógépet. A Puerto Rico-i Nemzeti Gárda 198. Szállítórepülő századától 2013 szeptemberében, összesen 22739 repült órával nyugdíjazásra kerülő gépet két, szintén egykori USAF-ban szolgált C-130B és két polgári célokra gyártott L100-30-as feladatainak megkönnyítése végett adták át.
Halászhajóba ütközött az indiai haditengerészet INS SINDHUGHOSH (S 55) Type 877 EKM KILO-osztályú (SINDHUGHOSH-osztály) tengeralattjárójának periszkópja. Az esetre február 20-án került sor India nyugati partjainak közelében. A tengeralattjáró éppen a különleges erők katonáinak fedélzetre vételét gyakorolta, amikor a koromsötétben összeütközött a halászhajóval. Az ütközést követően a SINDHUGHOSH a felszínre emelkedett és irányt vett a Mumbai hajógyár felé.
Három napon keresztül volt a Dél-Karolinai Légi Nemzeti Gárda vendége egy hét főből álló kolumbiai küldöttség. A hírek szerint a dél-amerikai ország légiereje az izraeli eredetű Kfir vadászbombázók helyett egy új típust keres, a lehetséges befutó az amerikai F-16-os lehet. A Kolumbiaiakat vendégül látó, és repülési lehetőséget is biztosító alakulat szintén ezzel a típussal van felszerelve.
A földi légvédelmi rendszerek számára kíván egy megnövelt hatótávolságú AMRAAM rakétát kifejleszteni az amerikai Raytheon Company. A jelenleg még AMRAAM-ER néven emlegetett rakéta a nagyobb hatótávolság mellett jobb manőverező-képességgel és nagyobb sebességgel is rendelkezik majd. Az AMRAAM-ER első repülési tesztjeire még az év vége előtt szeretnének sort keríteni.
NETARZENÁL GALÉRIA
McDonnell Douglas F-4F Phantom II.
Patrouille de France Magister.
North American F-100F Super Sabre.
General Dynamics F-111C Aardvark.