2016. nov 12.

2016.11.12

írta: Netarzenál
2016.11.12

Az ukrán Motor Szics, mely a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalata, engedélyezte több gázturbinájának Kínában történő gyártását. A Szecsuán tartományban létesített üzemben fognak elkészülni a D-136-os (Mil Mi-26) az MS-500V, az TV3-117VMA-SBM1V (Mil Mi-8/17) helikopterekben használatos gázturbinák. De a repülőgépek levegőbe emelésére szolgáló típusok közül is került gyártási jog a kínaiakhoz. A D436-148FM (An-148), a D-18T (An-124 és An-225), az AI-222 (Jak-130) és a D-27 (An-70) tartozik ebbe a kategóriába.

Meglepődésre adhat okot egy igen korlátozott ukrán páncélos beszerzés. Ugyanis egy megbízható páncélozott szállító harcjárművet kerestek már évek óta, de az ár/érték arány miatt hosszú ideig nem találták a megfelelő járművet. 2015 elején azonban sikerült révbe érni, ugyanis 75 PSZH-t szereztek be egy magáncégtől, darabját 50000 dollárért. A brit haderőben szolgált, már kivont AT-105 Saxon volt az ukránoknak megfelelő jármű. A Bedford M sorozatú teherautó alvázra épített, 4x4-es kerékképletű jármű egyszerűen javítható, megbízhatóságával, terepjáró képességével az ukránok elégedettek. Páncélzata 20 méteren túlról védelmet biztosít a B-32-es jelzésű 7,62x54 milliméteres páncéltörő lőszer ellen. A Saxon-ok közül nagyjából 30 darabot egészségügyi variánssá építettek át és előszeretettel használják ezeket a fegyveres konfliktus sújtotta területeken.

Csehországban keresni kezdték a 2K12M Kub-M közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszer utódját. A megrendelés elnyerésére öt nemzetközi vállalat, a Lockheed Martin, az MBDA, a Kongsberg, a Rafael és a Diehl nyújtott be ajánlatot. A szovjet eredetű, többször is modernizált Kub nyugdíjazását 2020-ra tervezik, a TATRA teherautókra szerelt új légvédelmi komplexumoknak addigra kellene hadrendbe állniuk. A beszerzésre 246 millió dollárt szánna a prágai vezetés.

Jó eséllyel német helikopterek fognak Maliban érkezni a következő évben, az országban az ENSZ csapatoknak immáron két éve támogatást nyújtó holland helikopterek pótlására. A négy AH-64D és három CH-47D helyére még megnevezésre nem került mennyiségű és típusú német forgószárnyast telepít át Berlin.

Izraelben a hadsereg további Rafael Trophy aktív páncélzat beszerzését szeretné végrehajtani. Tel-Aviv a Merkava Mk4-es harckocsik és a Namer nehéz páncélozott szállító harcjárművek számára vásárolna meg 100 darabot a már harci körülmények között is bizonyított Trophy aktív páncélzatból. A Namer nehéz páncélozott szállító harcjárművön az elmúlt időszakban fejeződött be a Trophy ingrációja és az azt követő tesztperiódus.

Immáron a Rafael Spike huzalvezérlésű irányított rakétát is bevethetik az izraeli Boeing AH-64D Apache harci helikopterek. A fegyverzet bővítését a 2014-es Operation Protective Edge hadművelet tapasztalata tette szükségessé. Ugyanis ekkor Washington rövid időre beszüntette az AGM-114 Hellfire irányított rakéták Izrael számára történő leszállítását. A Rafael Spike huzalvezérlésű irányított rakétát már több helikopter típuson is rendszeresítették, de eddig az AH-64-en még sehol sem integrálták.

Viszont a Rafael Spice 1000 precíziós irányítású bombák integrációja éppen most zajlik az izraeli légierő Lockheed Martin F-16C/D Barak vadászbombázóin. A kinyíló szárnyaknak köszönhetően 100 kilométeres hatótávolsággal rendelkező, 454 kilogrammos siklóbomba elsőként a 101. repülőszázad gépeiről lesz bevethető. A SPICE 1000-es precíziós bombákat a brazíliai SAAB JAS-39 E/F Gripen vadászbombázók fegyverzetébe is integrálni szeretnék.

Szudán hat FTC-2000 Mountain Eagle sugárhajtású, hangsebesség feletti kiképzőgépet rendelt Kínától. A Mach 1,5-es sebességre képes szovjet MiG-21-es leszármazott 2000 novemberében került bemutatásra és már tavaly a Párizsi Légiszalon ideje alatt terjengtek hírek arról, hogy egy meg nem nevezett afrikai ország rendelést adott a típusra. Most az került megemlítésre, hogy a fekete kontinensről további érdeklődök is jelentkeztek. Az FTC-2000-est Kínában a légierő és a haditengerészet is használja a pilótaképzés során.

Zambia tovább folytatná pár éve megkezdett nagy menetelését a Kínában gyártott haditechnikai eszközök beszerzése mentén. Az elmúlt években hét Z-9 helikopter, tizenhat K-8 sugárhajtású oktató, öt Y-12 és két MA60 szállító repülőgép került az afrikai ország légierejébe. Ezek mellé idén nyáron a 15. repülőszázadhoz már csatlakoztak az L-15-ös felfegyverezhető kiképző repülőgépek is, melyekből 2014-ben rendeltek meg hat darabot 100 millió dolláros áron. Most is folynak tárgyalások a felek között harci és egyéb feladatú repülőgépek beszerzése ügyében.

Több mint egy éve még csak 40-60 darabos megrendelést rebesgettek az indiai HAL Tejas Mk 1A jelölést viselő variánsára. Ezen a héten azonban az ország kormánya egy 83 darabra szóló megrendelést hagyott jóvá. A továbbfejlesztett Tejas Mk 2-es változat 2020 utáni megjelenésig eltelő időt egy új, átmenetinek tekinthető változat létrehozásával tervezik áthidalni. Ez a Tejas Mk 1A, aminek meghajtásáról az Mk 1-ben is használt General Electric F404-GE-IN20 hajtómű gondoskodik, orrában egy Elta AESA antennájú rádiólokátor kerül beépítésre. Fegyverterhelése, manőverező képessége növekedik, mivel üres tömegét legalább 1000 kilogrammal csökkentik. Ennek jelentős részét az egyszerűbb, kevésbé robusztus futómű megalkotásával szeretnék el érni.

Más beszerzésről is érkezett hír Indiából, ugyanis a tavalyi 22 darabos Boeing AH-64E Apache (ezek fele kapná meg a Northrop Grumman APG-78 Longbow rádiólokátort) szerződésben foglalt 11 darabos opciót érvényesítették, sőt még további 28 példányt is megvásárolnának. Az utolsó Apache leszállítása után így a légierőnél 33, míg a hadsereg alárendeltségében 28 példány lenne megtalálható. Kapcsolódó hír, hogy a Boeing-Tata indiai közös vállalatánál 2018-ban készül el az első AH-64-es sárkányszerkezet, melyből a jövőben több mint 200 legyártására mutatkozik lehetőség.

Gyaníthatóan a fegyverpiacon szeretne Kína nagyobb megrendeléseket bezsebelni, ezért hajlandónak mutatkozik korszerűbb repülőgépek és fedélzeti rendszereik exportjára. Egészen pontosan az AESA antennájú rádiólokátorral és más korszerű kínai avionikai és elektronikai rendszerrel ellátott J-10B vadászbombázóról és a JF-17 Thunder Block III-as verziójába szánt, szintén AESA antennájú KLJ-7A rádiólokátorról van szó. Így az amerikai fegyverzetet, felszerelést el nem érő államok számára nyújtanának olcsóbb alternatívát a francia és orosz rendszerekkel szemben.

A civil légi teherszállítás területére is betörni tervez a kínai repülőgépipar. Mégpedig a katonai célokra kifejlesztett Y-20 teherszállító repülőgép módosított változatával. Az Y-20-100-as modell megnövelt törzshossza lehetővé fogja tenni 28 szabvány szállítókonténer elhelyezését is. A gép 65 tonnás rakománnyal 8000 kilométert tehet meg üzemanyag utántöltése nélkül.

Dél-Koreában már a hatodik INCSÖN-osztályú fregatt került átadásra a haditengerészet számára. A 114 méter hosszú és 14 méter széles, 2300 tonnás, 120 fős legénységű GWANGJU (817) nevű egység augusztusban került vízre, építését, akárcsak másik két testvérhajójáét (GANGWON-815, és a CHUNGBUK-816) az STX végezte.

A tervezett kilencből már a nyolcadik KSS-2 osztályba tartozó tengeralattjáró is vízre került Dél-Koreában. A német Type 214-en alapuló, 1800 tonnás vízkiszorítással rendelkező LEE BEOM-SEOK nevű tengeralattjáró 65,3 méter hosszú, 6,3 méter széles. Az egységet, akárcsak másik két társát a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering építette meg, szemben az osztály első öt tengeralattjárójával, amik a Hyundai Heavy Industries gyárában készültek.

A levegőfüggetlen meghajtással rendelkező LEE BEOM-SEOK a Siemens üzemanyagcelláknak köszönhetően két hétig képes a felszín alatt maradni 40 főnyi személyzetével. Maximális sebessége lemerülve 20 (37 kilométer per óra), felszínen 12 csomó, (22 kilométer per óra) fegyverzetét 8 darab 533 milliméteres torpedócsőből indíthatja el. 2018-ig egy további Type 214-es tengeralattjárót tervez szolgálatba állítani Szöul. Ezek után már 3000 tonnás egységek fognak épülni, ezeken függőleges indítók is lesznek a nagy hatótávolságú fegyverzet részére és ebből az osztályból 2030-ig kilenc darabot fognak legyártani.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Boeing Vertol MH-47G Chinook.

Chengdu J-10B.

Lockheed F-104G Starfighter.

Aerospatiale AS-332L1 Super Puma.

McDonnell Douglas EF-18A+ Hornet.

Kawasaki C-1 FTB.

Sikorsky SH-3H Sea King.

Dassault Mirage 2000D.

Lockheed F-16AM Fighting Falcon.

Xian H-6K.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

NHI NH90TTH.

FTC-2000G.

McDonnell Douglas AV-8B Harrier II+

Szuhoj Szu-27P.

McDonnell Douglas F-4EJ Kai Phantom II.

JF-17 Thunder.

Grumman F-14A Tomcat.

Chengdu J-20.

Northrop RF-5A Freedom Fighter.

Saab TF35 Draken.

MiG-29SzMT.

Szólj hozzá

fregatt Namer JF-17 Thunder Rafael Trophy D-136 MS-500V TV3-117VMA-SBM1V D436-148FM D-18T az AI-222 D-27 AT-105 Saxon 2K12M Kub-M AH-64D CH-47D Merkava Mk4 Rafael Spike Spice 1000 FTC-2000 Mountain Eagle L-15 HAL Tejas Mk 1A Northrop Grumman APG-78 Longbow KLJ-7A J-10B Y-20-100 INCSÖN-osztály GWANGJU (817) GANGWON STX KSS-2 Type 214 LEE BEOM-SEOK