2017. jún 03.

2017.06.03

írta: Netarzenál
2017.06.03

Már vizsgálja a német haditengerészet, milyen géppel lesznek pótolhatók a lassan kivonásra éretté váló AgustaWestland Lynx Mk.88A helikopterek. A típust elsősorban fregattokról üzemeltetik, így egyértelmű, hogy az utódjának is hasonló körülmények között kell majd hasonló feladatokat ellátnia. A felszíni és felszín alatti célpontok elleni sikeres hadakozásra egyaránt alkalmas típus 2025-re illene megtalálni, ugyanis az 1980-as években rendszeresített Lynx-ek, melyek 2000 környékén estek át a modernizáláson, erre az időpontra elérik szolgálati idejük végét. Két típus szinte adja magát a rendszeresítésre igazán alkalmas kategóriába kerülésre, ezek pedig az NHIndustries NH90NFH, valamint az AW159 Wildcat. Az előbbi, igaz még csak tengeri kutató-mentő feladatokra, már beszerzésre került, de mérete lehet, hogy nem teszi lehetővé a hajók hangárjaiban történő elhelyezést. Míg a másik a Lynx utódjának tekinthető, hasonló méretekkel és némi első kézből származó tapasztalttal. Ugyanis a LÜBECK fregatt fedélzetéről már üzemelt tartósan a Wildcat, méghozzá a királyi haditengerészet színeiben.

A tavaly decemberi átadása óta, a típust érintő hajtómű problémák ellenére, az első spanyol Airbus A400M Atlas teherszállítógép elérte a 100. levegőben töltött óráját. A két hajtóművének (az 1-es és a 3-as) ez év első felében történt lecserélése ellenére, a Zaragoza légibázison települő 31. repülőezred gépe jelentős ugrást képvisel a Lockheed C-130H Hercueleshez képest. Elég csak megemlíteni a nagyobb utazósebességet, aminek segítségével Washingtonba mindössze 10 óra alatt jutott el az Atlas, teljes teherbírásának felét szállítva, míg ugyanezt az utat a Hercules két nap alatt teljesíthette volna csak. Ezen példa alapján még inkább szembeötlő lehet a két típus közötti különbség az alkalmazók szempontjából. Bár a Hercules esetében egy kiforrott típusról lehet beszélni, az Atlas-ról ugyanez még nem mondható el, jelenleg is számos olyan képessége hiányzik, amit a megrendelők joggal várhatnának el egy katonai tehergéptől a 2010-es években. A spanyolok még nem próbálhatták ki A400M-et kiépítetlen repülőtéren történő fel-és leszállások alkalmával, valamint az önvédelmi rendszere is foghíjas még, de a légi üzemanyag átadásának képessége sem valósult meg eddig.

Oroszországból származó hírek szerint március 25-én végrehajtotta első repülését a Kamov Ka-62-es helikopterének haditengerészeti feladatokra átalakított variánsa. A tervező cég elmondása szerint a flotta követelményeinek megfelelő forgószárnyasra eddig használt Ka-65-ös típusjelzés csak ideiglenes volt. A 3 fős személyzet mellett 12 személy szállítására képes helikopter a hajófedélzeti üzemeltetésnek megfelelően összehajtható rotorlapátokat és farokrészt kapott. A Kamov Ka-62-es sebessége 290 kilométer per óra, párnahatás nélkül 3200 méteren is képes lebegni, repülési csúcsmagassága 6100 méter, hatótávolsága 720 kilométer.

Libanon hadereje francia adománnyal vált erősebbé. Párizs ugyanis május 15-én VCAC Mephisto rakétás páncélvadászok első példányit adta át. A VAB (Véhicule de l'Avant Blindé) páncélozott szállító harcjárművön alapuló Mephisto rakétás páncélvadászt eleddig csak Franciaország rendszeresítette, mostantól viszont Libanon is felkerült erre a listára. A gall járműből 15 kerül majd a közel-keletre, ebből most 5 került átadásra, azonban ezek közül csak kettő esett át nemrégiben felújításon, a másik három pótalkatrészek bázisául fog majd szolgálni a többi Mephisto számára. A négy 4000 méteres hatótávolságú Euromissile HOT 2-es vezetékes irányítású páncéltörő rakéta indítására képes járművek mellé eddig 48 darab rakéta leszállítása biztos, de gyaníthatóan ezekből a későbbiekben továbbiak átadása is megvalósulhat.

Elkészült új irányított rakétájával az izraeli Rafael Advanced Defense Systems Ltd. A SPIKE LR II, a SPIKE rakétacsalád új, ötödik generációs változata, mely a sok újdonság mellett megőrizte elődei előnyeit. Indításához a régebbi berendezések is alkalmasak, legyen azok bárhol, bármilyen járműre telepítve. Az ifjonc 12,7 kilogrammos, vagyis elődjénél 10%-al könnyebb lett, köszönhetően a hűtést nem igénylő infravörös érzékelőnek. A SPIKE LR II kétféle harci résszel is ellátható, így páncélosok ellen alkalmazható rajta a 30%-al megnövelt páncélátütési képességű tandem harci rész is. A pusztítást tovább növelendő az új rakéta képes 70 fokot meghaladó becsapódási szög esetén is működni, így egy újabb lépést téve előre a páncélosok tetőpáncélzata elleni támadások tekintetében. A másik harci rész egy programozható repesz-romboló, mi szintén működésbe léphet becsapódáskor, de akár az után is. Kicsit nagyobb, 35%-os lett a SPIKE LR II hatótávolsága, így már 5,5 kilométerre lévő célpontok ellen is alkalmazható, de helikopterek esetében a 10 kilométeres hatótávolság is biztosított. Az izraeli haderőnél a SPIKE LR II a következő évben kerül rendszeresítésre.

Szingapúr hadserege rendszeresítette az izraeli Rafael Advanced Defense Systems Ltd. Spike SR (Short Range) irányított rakétáját. Az 50-től 1500 méterig alkalmazható fegyver tömege 9,8 kilogramm, hossza 970 milliméter. A rakétacsalád legkisebb tagját a svéd Saab Bofors Dynamics 84 milliméteres Carl Gustaf hátrasiklás nélküli lövegének leváltására szerezték be.

Május 31-én megérkezett az utolsó két KAI (Korea Aerospace Industries) FA-50PH is a Clark légibázisra. Fülöp-szigetek 2012-ben határozta el, hogy 2005 után, amikor is az F-5A Freedom Fighter kivonásra került, újra hangsebesség feletti repülésre képes típust állít hadrendbe. Hosszas keresgélés után a dél-koreai FA-50 mellett döntöttek, amit amerikai segítséggel fejlesztettek ki elsősorban kiképző feladatok vége hajtására. De a későbbiekben már kifejezetten harci változat is megalkotásra került, ez győzte le az USA által kivonásra került használt F-16C/D vadászbombázókat, elsősorban az alacsonyabb üzemeltetési költségeinek köszönhetően. A 2014 márciusában megkötött szerződés 12 FA-50PH-ra szólt, az első gépeket 2015 vége előtt átvehették.

Napjainkban szokásos anyagi természetű hátráltató tényezők ellenére csak megvalósul az USAF F-16-ainak radarcseréje. A kiválasztásra került rádiólokátor a Northrop Grumman APG-83 AESA antennával ellátott készüléke lett. Ezekből egy nagyobb mennyiségre, 72 darabra már született is megrendelés. A 243,9 millió dolláros munkálatokat a Wright-Patterson légibázison, illetve 8 rádiólokátor esetében Tulsa-ban végzik majd el. Az új radarral ellátott Fighting Falcon-ok 2018 decembere és 2019 januárjának vége között kerülnek majd átadásra.

Újra ellátták MM38 Exocet hajók ellen rakétákkal az argentin haditengerészet MEKO 140-es osztályú ROBINSON (P45) korvettjét. A harci tapasztalatok alapján igen szép karriert befutó fegyvereket üzemidejük lejárta miatt távolították el még 2014-ben. A szilárd hajtóanyagú rakétamotort hazai előállításúra cserélték. 2016. február 15. és 19. között tesztelték a helyileg korszerűsített MM38 Exocet hajók elleni rakétákat. A hat rakéta felhasználásával történt lövészet igen lesújtó eredményt hozott, három rakéta elvétette a célt, egy pedig a repülés korai szakaszán robbant fel. Kettő viszont talált és a vártnál gyorsabb elsüllyedésre késztette a célpontként szolgáló egykori olajtankert, így a szintén helyben korszerűsített SST-4 torpedót a SAN JUAN tengeralattjáró már nem tudta elindítani. A rakéták felülvizsgálatát és a hibák kijavítását követően újabb hat került felhasználásra egy próbalövészeten, immáron teljes sikerrel. Ennek köszönhetően a flotta egységeire visszakerülnek az átalakított MM38-ok.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Fiat G-91R3.

McDonnell Douglas RF-4E Phantom II.

Dassault Rafale C: 1., 2.

McDonnell Douglas KDC-10-30CF.

Kawasaki C-1.

Douglas A-4PTM Skyhawk.

Agusta A-129D Mangusta.

Lockheed Martin F-35A Lightning II.

Blackburn Buccaneer S.2B.

Lockheed F-104G Starfighter.

Dassault Mirage 2000-5Ei.

Grumman S-2T Turbo Tracker.

Agusta A-109E LUH.

Fairchild A-10A Thunderbolt II.

Antonov An-26.

Hawker Siddeley Nimrod MR.2.

Szólj hozzá

AgustaWestland AW159 Wildcat NH90NFH A400M Atlas korvett NHIndustries Rafael Northrop Grumman APG-83 Kamov Airbus KAI FA-50PH Lynx Mk.88A Ka-62 VCAC Mephisto VAB Euromissile HOT 2 SPIKE LR II Spike SR MM38 Exocet MEKO 140 ROBINSON (P45)