2018. nov 10.

2018.11.10

írta: Netarzenál
2018.11.10

Rövidesen a német tervezésű U-212-es és U-214-es osztályú tengeralattjárókban is meg fog jelenni a lítium-ionos akkumulátor. A fenti tengeralattjárókat tervező és nagyobb részüket meg is építő német hajógyár és az idén 100 éves fennállását ünneplő és az akkumulátorok gyártásában és fejlesztésében tevékenykedő Saft közösen alkotta meg az új villamosenergia-tároló egységet. A már prototípusként bizonyított akkumulátor, ahogy az elvárható, nagyobb kapacitású, hosszabb élettartammal rendelkezik és kevesebb gondozást igényel mint elődei. A tengeralattjárók víz alatti tevékenységi idejét megnövelő eszköz kialakításának köszönhetően a már elkészült egységekbe könnyedén beszerelhető lesz.

A francia Védelmi Beszerzési Hivatal, a DGA (Direction Générale de l'Armement) nemrégiben jóváhagyta a hazai Dassault Rafale vadászbombázóknak az F3-R szintre történő korszerűsítését. Az utolsó, vagyis negyedik francia rendelési tételbe tarozó 60 darab gépen kívül a többi (több mint 100 darab) a régebbi felszereltségű variánsként került le a gyártósorról, illetve a korszerűsítés során az F3-as szintet érte el. További kivételt képeznek az Egyiptom, India és Katar számára készült példányok, amik már szintén az F3-R verziót képviselik. Első körben 10 gépen hajtják majd végre a képességeiket igencsak megnövelő átalakítást, ezen gépek között egyaránt megtalálható lesznek majd a szárazföldi, illetve a haditengerészeti üzemre tervezett példányok. A Rafale F3-R gépek újdonsága, hogy fegyverzetükben már megjelenik a Meteor légiharc-rakéta, fedélzetükön javított SPECTRA önvédelmi rendszer, valamint 5/S üzemmódra képes új barát/ellenség azonosító is megtalálható. Ez utóbbi segítéségével a polgári és katonai gépek azonosítását nagyobb távolságból képes végrehajtani a gép pilótája, mint eddig.

Szintén a líbiai tapasztalatok alapján továbbfejlesztett földi célpontok támadására szolgáló radarüzemmódok kerülnek bevezetésre, amiknek kulcsa a Thales által gyártott AESA antennával ellátott RBE2-es (Radar a Balayage Electronique 2) radar lesz. Az üzembiztosabb, kevesebb karbantartást igénylő, elődjeit messze felülmúló képességekkel rendelkező rádiólokátoron kívül továbbfejlesztett DDM-NG rakétaindítást detektor, valamint a pilótafülke előtt új FSO (Front Sector Optronics) infravörös képalkotó kamera rendszer is megtalálható a Rafale F3-R gépeken. Természetesen az új radar nyújtotta előnyök minél nagyobb mérvű kihasználása érdekében megfelelő taktika is kidolgozásra került. A földi célpontok elleni támadásának végrehajtását a szintén új TALIOS célzókonténer segít majd.

A Thales Optronique új fejlesztésű célmegjelölő konténere jó ideig, mint PDL NG (Pod de Désignation Laser de Nouvelle Génération) szerepelt a hivatalos közleményekben. Az infravörös és hagyományos képet egyaránt HD minőségben készítő TALIOS célmegjelölővel 2016 októberétől kezdődtek a légi tesztek egy Rafale vadászbombázó alá függesztve. Meg kell jegyezni, hogy a légierő és a haditengerészet számára beszerzésre kerülő 45 célmegjelölő konténeréből 20-nak az árát már belekalkulálták a 2014 és 2019 közötti katonai költségvetésbe. A 450 millió eurós fejlesztés végére egy infravörös tartományban 1280 × 1024 pixeles felbontásra képes érzékelő mellett egy 640 × 560 pixeles felbontású nappali kamerával is ellátott konténer valósult meg, ami pontosabb GPS koordináták meghatározását teszi lehetővé, javítva ezzel az AASM Hammer rakéta-póthajtású bombák találati arányát, valamint kialakításából adódóan jobban ellenáll a repülőgép-hordozókon végzett leszállások okozta erőhatásoknak és csökkentett radarkeresztmetszettel is rendelkezik.

Természetesen az új képességek kiaknázásához új fegyverzet is dukál, ezt az európai Meteor mellett a MICA (Missile d'Interception Combat Aérien) légiharc-rakéták továbbfejlesztett változatai fogják képviselni. Franciaországban ugyanis már elindult a MICA légiharc-rakéták továbbfejlesztését célzó MICA NG (Missile d'Interception Combat Aérien Nouvelle Génération) program. Párizs tervei szerint a jelenleg is használt MICA rakéták 2030-ig kivonásra fognak kerülni és helyüket egy minden területen többet nyújtó variáns veszi majd át. A fejlesztési költségek jelentős részét az azt lefolytató cégek, az MBDA, a Safran, a Thales és a Roxel viselik. Az exportlehetőségek szélesítése érdekében a beszerzési árat megpróbálják minél alacsonyabban tartani a MICA NG-nél, mely ugyancsak kétféle irányítási móddal, vagyis infravörös és aktív radaros önirányítással fog majd elkészülni.

Az első MICA NG példányok átadását 2026-ra várják. Ezek megjelenésben, tömegben és a súlypont elhelyezkedésben megegyeznek majd elődeikkel, a minél könnyebb fejlesztés és integráció érdekében. Az infravörös érzékelő természetesen érzékenyebbre lesz cserélve és az aktív radaros variáns orrában is AESA antennával rendelkező rádiólokátor kerül majd beszerelésre. Ezeknek köszönhetően a kisméretű célpontok (UAV-k) elleni alkalmazhatóság is jelentősen növekedni fog. A kettős üzemmódú rakétamotor a hatótávolságot fogja megnövelni, továbbá a belső módosítások után a tárolási, ellenőrzési idő is növekedni fog. Jelen pillanatban Párizsból 567 darab MICA NG megrendelése mellé 300 darab régebbi MICA rakéta rakétamotorjának korszerűsítését is megrendelték már.

Cipruson felszállási tilalom alatt állnak a Mil Mi-24-es harci helikopterek. A Mi-35P exportverziókban egy meg nem nevezett alkatrész cseréje vált szükségessé. A repülés biztonságát is érintő gondot a lehető leghamarabb meg szeretnék oldani, hogy a 2002-től megjelent 12 gépből a napjainkra megmaradt 11 példány minél előbb a levegőbe emelkedhessen.

November első napjaiban két orosz légi eszköz első sorozatgyártású példányai is végrehajtották első repülésüket. November 3-án a Mil tervezőiroda Mi-38-as közepes szállítóhelikopterének Mi-38T jelzésű katonai felhasználásra gyártott példánya emelkedett a levegőbe. A számítógépes vezérlőrendszerrel felszerelt TV7-117V hajtómű 2500-3000 lóerős teljesítmény leadására képes, a Klimov által fejlesztett hajtóművekkel ellátott Mi-38T-ből két példány kerül majd átadásra a hadsereg részére, ezekből az első egészen biztosan 2019-ben.

Ezen hónap hetedik napján pedig az Iljusin Il-76 MD-90A, szintén katonai szállítófeladatok ellátására továbbfejlesztett variánsának sorozatgyártású példánya szállt fel első alkalommal. A biztos jövő előtt álló Iljusin Il-76-os teherszállító repülőgép modernizált változata az Il-76MD-90A, az Ukrajnával közösen fejlesztett Antonov An-70-es igen csak viharos történetének köszönhetően - mely végül a többszöri ideiglenes orosz visszavonulás után végképp lekerült a Moszkva által rendszeresíteni kívánt légi szállítóeszközök listájáról – kapott egy újabb esélyt.

Az osonó pályán győzelemre sikeresen törő örökifjú Iljusin lett az a gép, mely a megnövekedett szállítókapacitásával képes betölteni az idő vasfoga által rágott űrt. Ugyanis az immáron 52 tonnás szállítókapacitás mellett, a PS-90A-76 kétáramú sugárhajtóműveknek köszönhetően, 10%-al kevesebbet fogyaszt. Oroszországban a szállítórepülők parancsnoksága 150-200 darab új építésű Iljusin Il-76MD-90A szállítógép beszerzését szeretné végrehajtani. Ezek közül 39-et 2021 végéig szeretnének átvenni, köszönhetően egy 2,1 milliárd dolláros beszerzésnek, majd évente 21 darabbal növelnék a flotta példányszámát. Oroszországban a szállítórepülők parancsnoksága jelenleg 144 darab Il-76-ost tart szolgálatban, ezek közül több mint másfél tucat már megkapta a nagyobb erejű, de mégis kevesebbet fogyasztó PS-90A-76 kétáramú sugárhajtóművet.

Mivel az első egység lassan elkészül, kiforrottnak tűnik a Törökországban építésre kerülő, német U-214TN terv módosításával létrejövő REIS hajóosztály megjelenése. Az eredeti tervek módosítása során a tengeralattjárók hossza 2,05 méterrel növekedett, míg vízkiszorításuk 1850 tonnáról kicsivel 2000 tonna fölé (2040-2050) emelkedett. A hat egységből álló hajóosztály első egysége a PIRI REIS várhatólag, 2019-ben kerül majd vízre a Gölcük Hajógyárban, míg az utolsó tengeralattjáró 2026-ban. Az eredeti terveket a törökök öt helyen módosították a gyártó jóváhagyásával. A REIS-osztályú tengeralattjárók ISUS-90/72 harcvezetési rendszert, MK48 Mod 6AT és DM2A4 torpedókat, valamint a HARPOON Block I / II robotrepülőgépekkel fognak szolgálatba állni. A későbbiek folyamán tervezik a helyi fejlesztésű és gyártású AKYA torpedók, valamint a több mint 200 kilométeres hatótávolságú ATMACA robotrepülőgépek integrációját is.

A földgolyót körülölelő kacskaringós heti haditechnikai túra Indonéziát említő pontjához érkezve visszakanyarodunk a francia MICA rakétákhoz, ugyanis az ázsiai ország haditengerészetében szolgálatba állított két, a hollandiai Damen által tervezett és részben (a hajót alkotó 6 modulból mindössze 2 készült Európában) épített SIGMA 10514-es fregatt fedélzetére a légvédelmi változat kerül felszerelésre. A KRI RADEN EDDY MARTADINATA (331) és testvérhajója a KRI GUSTI NGURAH RAI (332) egyenként 12-12 rakétát magába foglaló függőleges indítórendszert kap majd, már a következő évben.

A dél-angliai Yeovil repülőteréről felszállva kezdetét vette az első, Fülöp-szigetek számára gyártott AgustaWestland AW-159 Lynx Wildcat haditengerészeti helikopter berepülése. Az ázsiai szigetország a sok éves haderősorvasztás után lépett a fejlesztés mezejére. Ennek egyik első kézzelfogható eredménye volt két AW-159-es megrendelése.

Ezen hónap közepéig meg fogja kapni első Airbus A330 MRTT légi utántöltő és szállító repülőgépét Dél-Korea légiereje. Szöul az európai gépből 4 példányt rendelt meg 2016 közepén, 1,25 milliárd dollár értékben. Tankergépre már 1993 óta vágyott az ország légierejének vezetése, azonban a beszerzést anyagi okok miatt bő egy évtizedig el kellett napolni. Az amerikai KC-46-os, illetve a szintén Boeing 767-en alapuló izraeli ellenfeleket a nagyobb, 110 tonnás átadható üzemanyag-mennyiséggel illetve a többfeladatúságával (utas és teherszállítás, valamint egészségügyi kiürítési képesség) utasította maga mögé az A330 MRTT. A várhatólag november 12-én megérkező első példányra egy hónapnyi próbaidőszak vár majd, ez idő alatt a dél-koreai felségjelzést viselő F-15K és a KF-16 vadászbombázók utántöltését is végre fogják hajtani. Amennyiben a tankergép által bizonyított képességek megfelelnek az elvárásoknak és nem szükséges módosításokat eszközölni, úgy a megrendelésben szereplő további három gép a 2019-es év végéig szintén átadásra fog kerülni.

Kínában számos fegyverfajta fejlesztése folyik, ezen a héten három újabb reményteljes, a rendszeresítés közelébe került eszköz kerül bemutatásra pár szóban. Az FM-2000-es légvédelmi rendszer 15 kilométeres távolságon belül jelent veszélyt a 10 méter és 10000 méter közötti magasságban tartózkodó légi eszközökre és tüzérségi lövedékekre is. A szintén FM-2000-es jelzésű rakéták függőlegesen kerültek elhelyezésre a 6x6-os kerékképletű járművön. A páncélozott felépítményű jármű megjelenésében igencsak hasonlít az orosz Tor-M2K rendszerhez.

Tengeralattjárók vetőcsövéből indítható a CM-780UN Sea Eagle csapásmérő robotrepülőgép. A hajók és szárazföldi célpontok ellen egyaránt bevethető fegyver hatótávolsága 350 kilométer, az indítási mélysége akár 60 méter is lehet.

Egyes hírek szerint már exportra is kerülhet az új CM-401 hajók elleni ballisztikus rakéta. A teherautóra telepített két, konténerben elhelyezett CM-401-es 290 kilométerre lévő hajók ellen vethető be. A Mach 6-os sebesség elérésére képes fegyver a végfázisban manőverek végrehajtására is képes, így nehezebben leküzdhető célpontot jelent a légvédelmi rendszerek számára.

Tajvanon szolgálatba állították a két, még 2016-ban megvásárolt ex-amerikai OLIVER HAZARD PERRY-osztályú fregattot. A tavaly év első felében a szigetországba érkező egykori USS TAYLOR (FFG 50) és USS GARY (FFG 51) 1984 és 2015 között hajózott a csillagos-sávos lobogó alatt. Ez a hajótípus nem teljesen ismeretlen a szigetország tengerészei számára, hiszen licenc alapján építve - némileg eltérő fegyverzettel - nyolc hasonló egység, mint CSENG KUNG-osztály már szolgálatba állt 1993 és 2004 között Tajvanon és jelenleg is aktívak. A két „új” fregatt neve történelmi személyeké lett, mégpedig: LIU MING-CSUAN (PFG-1115), aki Tajvan kormányzója volt a Csing dinasztia idején és CSIU FENG-CSIA (PFG 1112) aki ellenállást vezető személy volt a Csing dinasztiát követően Tajvant birtokló Japán ellen folytatott harcok idején. A 178 millió dollárért megvásárolt egységek némi korszerűsítést követően az előre tervezetthez pár hónapos késéssel váltak a szigetország haditengerészetének teljes jogú tagjává.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Agusta-Westland EH-101 Merlin Mk.512

Lockheed Martin F-22A Raptor

English Electric Lightning F.6

Dassault/Dornier Alpha Jet E

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Antonov An-12BK

Lockheed C-5A Galaxy

Aermacchi MB-339CD

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Aérospatiale SA 316B Alouette III

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Szuhoj Szu-27UB Flanker C

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas KC-10A Extender

British Aerospace Hawk Mk.120

McDonnell Douglas F-4E Phantom II

Dassault Mirage 2000D

Rockwell B-1B Lancer

Hongdu K-8E Karokorum

PZL-Swidnik W3RL Sokol

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Airbus A400M Atlas

British Aerospace Hawk 208

LTV Aerospace A-7E Corsair II

Shaanxi Y-9/KJ500

McDonnell Douglas F/A-18D Hornet

Westland Sea Lynx Mk.88A

Dassault Mirage F1M

Boeing C-17A Globemaster III

Eurofighter Typhoon EF2000

Szuhoj Szu-27P Flanker

Szólj hozzá

AgustaWestland Iljusin fregatt A330 MRTT OLIVER HAZARD PERRY-osztály TALIOS Mil CSENG KUNG-osztály Dassault Airbus MICA NG Mi-24 Damen U-212 U-214 Rafale F3-R RBE2 Mi-35P Il-76 MD-90A U-214TN PIRI REIS MK48 Mod 6AT DM2A4 HARPOON Block I / II AKYA ATMACA SIGMA 10514 KRI RADEN EDDY MARTADINATA (331) KRI GUSTI NGURAH RAI (332) AW-159 Lynx Wildcat FM-2000 CM-780UN Sea Eagle CM-401 USS TAYLOR (FFG 50) USS GARY (FFG 51) LIU MING-CSUAN (PFG-1115) CSIU FENG-CSIA (PFG 1112)