2019.04.20
Április 16-án hivatalosan is elkezdődött a pilótaképzés Lengyelországban a Leonardo M-346 Bielik sugárhajtású kiképzőgépekkel. Deblinben márciustól kezdték meg az első pilótacsoport képzését az új típuson. Akkor még csak tantermi foglalkozások és szimulátoros gyakorlások voltak napirenden. Az M-346 Bielik sugárhajtású kiképzőgépekkel oktatott első pilótacsoport várhatólag novemberben fejezi majd be a képzést.
Már elkészült az első brit megrendelésre épített Poseidon MRA Mk.1 (P-8A) tengeri járőrgép törzse. Ezt már a Boeing Renton-i üzemében lehet megtalálni, ahonnan pár hónapon belül érkezik majd a bejelentés a gyártás befejezéséről. Ez a példány első repülését a nyár folyamán végre fogja hajtani. Természetesen az első brit légi-és földi személyzetek képzése is folyik már.
Spanyolországban a kormány jóváhagyásának megszületésével kezdetét vette a légierő kiképzőgépeinek cseréje. Első lépésben gázturbinás légcsavaros típust keresnek, amely alkalmas a haladó képzésre. A CASA C-101-ek pótlására a Beechcraft T-6 Texan II, vagy a Pilatus PC-21 típust látná szívesen a légierő vezetése.
Múlt héten két újabb korszerűsített Tupoljev Tu-95-ös stratégiai bombázót szállítottak le az orosz légierő számára. A 19-es és a 24-es oldalszámú gépek a Berijev Taganrogban lévő üzemében estek át a munkálatokon, ahonnan a legújabb Tu-95MSzM változatokként kerültek ki. A 2040-ig hadrendben maradó típus ezen változata a szárnya alatti két-két felfüggesztési ponton képes a H-101-es csapásmérő robotrepülőgépekből nyolc darab hordozására. A 400 kilogrammos harci résszel rendelkező H-101-es 10 méteres találati pontosságát a GLONASSZ műholdas rendszert kiegészítve egy inerciális is segíti megvalósítani.
Erősödik Pakisztán légiereje is, de nem egy újabb adagnyi JF-17-es Thunder beszerzése okán. Évek óta folytak tárgyalások Egyiptommal, az ott már nem kellő Dassault Aviation Mirage 5-ös vadászbombázók megvásárlásáról. Meg nem erősített hírek szerint az egyeztetések lezárultak, így hamarosan sor kerülhet a deltaszárnyúak leszállítására Pakisztán részére. 30 darab gépből a hírek szerint a többség alkatrészként kerül majd hasznosításra, de lesz pár, amelyik új felségjellel ellátva repülni is fog. Az idős gépek igen korszerűnek mondhatók, hiszen 2008-ban egy modernizáció keretében Thales RC400-as rádiólokátorokat, közeledő rakétákra figyelmeztető rendszert kaptak és lehetőség van az éjszakai bevethetőségre is. Pakisztán jelenlegi Mirage flottája 90 Mirage III és 90 Mirage 5 repülőgépet foglal magában, ezek a ROSE (Retrofit Of Strike Element) korszerűsíti program során jelentős modernizáláson estek át. A Mirage-ok egyik fontos feladata a nukleáris robbanófejet hordozó robotrepülőgépekkel történő csapásmérés.
Éppen ezért fegyverzetükben jó pár éve már megtalálható a 350 km-es hatótávolságú Hatf-8 Ra'ad és a 750 km-es hatótávolságú Hatf-7 Babur robotrepülőgép légi indítású változata. A repülőgépekről bevethető Hatf-8 Ra'ad csapásmérő robotrepülőgép csökkentett észlelhetőségű, elsődleges célpontjai parancsnoki központok, raktárak, rakétaindító állások. Az 1100 kg-os indulótömegű, 4,85 méter hosszú Hatf-8 harci része szerelhető hagyományos vagy nukleáris robbanófejjel is. Navigációs rendszerében megtalálható a GPS és az infravörös képalkotó rendszer is, éppen ezért a körkörös szórása 3 méter körül van. Egyes hírek szerint a Ra'ad és a Babur megalkotásához legalább két, 1998-ban afganisztáni célpontok ellen indított, ám Pakisztáni területen a becsapódás után is viszonylag épségben maradt RGM/UGM-109 Tomahawk robotrepülőgép maradványait használták fel.
Repülőgép-hordozót ajánl India figyelmébe a brit BAE Systems. Az angol QUEEN ELIZABETH-osztályon alapuló terv vízkiszorítása 65000 tonna, ez pontosan megegyezik az indiaiak elképzelésével. A hordozó igény szerint megépíthető katapultos, vagy síugró sáncos kivitelben is, így a két eltérő indítási mód közül bármelyik kiválasztása nem fog jelentős fejlesztési-építési költséget jelenteni. A 2030 után szolgálatba álló új indiai hordozó jelenleg az IAC-2-es jelzést viseli és majdan az INS VISHAL nevet fogja megkapni. Építése megvalósítható lenne az országban. Szintén haza építésű az INS VIKRANT (IAC-1), amelynek a legújabb hírek szolgálatba állításának időpontja 2020 lesz. Az állami tulajdonú Cochin Hajógyárban épülő síugró sáncos indítási módszert alkalmazó, 44000 tonnás vízkiszorítású, 262 méter hosszú egység az eredeti tervekhez képest már több éves késében van. Becslések szerint a teljesen felszerelt VIKRANT majd 5 milliárd dollárba fog kerülni, míg fegyverzet és a tervezett 30 darab légi jármű (20 MiG-29K és Tejas Mark 2 mellett 10 Kamov Ka-31 helikopter) nélküli ára csak 2 milliárd dollár. Érdekes adat, hogy 2003-ban még csak 500 millió dollárral számoltak fegyverek és repülőgépek, valamint helikopterek nélkül.
Sikeres volt a hatodik, 42 percet és 23 másodpercet felölelő repülési teszt, amit az indiai fejlesztésű Nirbhay csapásmérő robotrepülőgéppel hajtottak végre. Az eddigi próbák során három alkalommal adódott gond a fegyver repülésvezérlő szoftverével és navigációs rendszerével. Az 1000 kilométeres hatótávolságú fegyver 200-300 kilogrammos harci résszel lesz ellátható, ami a hagyományos mellett lehet nukleáris is. A 0,7 Mach-os sebesség elérését most még az orosz Szaturn tervezőirodában megalkotott 36MT gázturbinás hajtómű biztosítja, de folyik már a hazai Manik tervezése is, aminek létrejötte után a Nirbhay csapásmérő robotrepülőgép több mint 95%-ban helyi előállítású lenne. Az első próbaindításokra immáron a Manik-kal ellátva két év múlva kerülhet sor. További tervek is vannak a Nirbhay-al kapcsolatban, ugyanis szeretnék az indiai haditengerészet kérésére a hatótávolságát 1500 kilométerre növelni és tervezik egy légi indítású változatot létrehozását is. Ennek próbaindítására 2021-ben szeretnének sort keríteni.
Szintén szelte az levegőt India felett a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) HJT-36 Sitara (Csillag) sugárhajtású középfokú kiképzőgép. A roppant hosszú fejlesztési idejű típus nem túl fényesen ragyogó csillaga 2015 nyarán áldozott le, amikor is megelégelték a fejlesztés sikertelenségét és a folyamatosan módosított határidőket. Az egyre romló műszaki állapotú 81 HJT-16 Kiran Mk.1 és Mk.2 sugárhajtású kiképzőgép pótlására a légierő vezetése 73 HJT-36 Sitara beszerzését határozta el még 2006-ban. Az alacsony ütemű sorozatgyártásban készülő első 12 gép átadására eredetileg 2010-ben került volna sor, azonban a program több okból is csúszást szenvedett el, az egyik ezek közül az egyik prototípus 2011-ben történt lezuhanása volt, a 2007-es és a 2008-as hasonló okból bekövetkezett gépveszteség után. Az eredetileg francia SNECMA Turbomeca Larzac 04-H-20 hajtóművel ellátott prototípus első repülésére még 2003-ban került sor.
Aztán eldőlt, hogy a sorozatgyártásra kerülő példányokba már az orosz Szaturn AL-55I sugárhajtóműve fog kerülni. A légierő vezetését 2012 nyarán már kezdte aggasztani, hogy a szükséges 200 Sitara nem lesz időben kész, így a pilótaképzésben gondok adódhatnak. Mindenesetre azt az évet még kivárták, hátha sikerül egy rendszeresítésre megfelelő gépet megalkotni. Ezzel párhuzamosan 2012 elején pletykaszinten arról szóltak a hírek, hogy a 12 előszéria és a 73 sorozatgyártású gépet magába foglaló megrendelés törlésre kerülhet a fejlesztés elhúzódása miatt. A 2013-as évben minden eddiginél többet, 183 felszállást hajtottak végre a típussal, míg ez a szám 2014 februárjára már elérte a 800-at, így a tengerszinthez közeli repülőterekről végzett próbák lassan befejeződtek, akárcsak a nagy repülési magasságban, az éjszakai körülmények között, valamint a fegyverzettel és pót-üzemanyag tartályokkal végzett repülések is.
Majd 2014 végére kiderült, jelentős átalakítás várhat a Sitara-ra. A gép hibáinak tanulmányozására felkért BAE Systems szakemberiből álló vizsgálóbizottság véleménye szerint a középfokú pilótaképzésre tervezett gépnek egyrészt túl nagy volt a tömege, másrészt az átesési sebessége is túl magas, 208 km/h, ami gondot okozhat a leszállás során az kiképzés alatt álló növendékeknek. A szerintük ideálisnak tekinthető 170 km/h körüli átesési sebesség eléréshez alapos változtatásra van szükség a farokrésznél, ami akár egy évvel még tovább késleltetheti a típus fejlesztését. Az igencsak visszafogott eredményességű géppel a HAL szélcsatorna kísérleteket végzett és ezek alapján átépítette az LSP4 repülőgépet. Ez repült a héten, a gyártó szerint minden az elvártak szerint alakult a szárnyalás során, bár még van mit javítaniuk a gépen. Indiában jelenleg 310 különféle repülőgépen folyik a pilótaképzés, ez hatalmasnak tűnő darabszám azonban elmarad az szükségesnek tartott 432 darabtól, így lehet még esélye a HJT-36 Sitara-nak.
A múlt heti összefoglalóban volt szó a NETARZENÁL-on Indonézia tengeralattjáró erejének fejlesztéséről. Ezen a héten is meg kell említeni az ázsiai országot ebben a témakörben, ugyanis a dél-koreai Daewoo segítségével 8 felszín alatti egység megépülése biztosítottnak látszik 2024-ig, azonban a távlati tervekben még több tengeralattjáró szerepel. 2024 utánra még 4 egység beszerzését szeretnék végrehajtani és erre a lehetőségre próbál lecsapni a török STM (Savunma Teknolojileri Mühendislik) hajógyár. Ők a szintén német segítséggel épített TYPE 209-es és TYPE 214-es osztály egységeit ajánlották a jakartai döntéshozók figyelmébe.
Kínában igen rövid idő alatt alkottak meg egy kétáramú sugárhajtóművet. A hírek szerint ez alkalmas lehet majd harci gépekben történő felhasználásra is. Jelenlegi információk alapján az FC-31-es lopakodó vadászbombázóban kerül majd alkalmazásra az új erőforrás. Továbbá sokan feltételezik, hogy ha a hajtóművel nagyobb gondok nem lesznek, akkor jelentős lökést adhat majd az eddig igencsak gyenge lábakon álló kínai sugárhajtómű-fejlesztéshez is a megszerzett tapasztalatokkal.
Szárazföldön, majd később hajón, de útnak indult Argentína felé öt darab alaposan becsomagolt Dassault Super Étendard Modernisé (SEM) vadászbombázó Franciaországból. A gépek vételárának átutalása később történt meg mint tervezték, így a gépek csak ebben az évben érkeznek meg a dél-amerikai államba. A gépek mellé egy szimulátor, az öt beépített mellé további tíz ATAR8K50 sugárhajtómű és számos alkatrész került eladásra a dél-amerikai ország részére. Az 1978 és 1982 között gyártott, 1-es (1978), 31-es (1980), 41-es (1981), 44-es (1981) és 51-es (1982) oldalszámú példányok közül mindegyik a legutolsó modifikációba, a SEM 5-be tartozik. Argentína a Falklandi-háborúban ismerté vált típusból összesen 14 példányt szerzett be, ezekből az évek folyamán 3 került balesetek miatt veszteséglistára. Az eltelt években a típus példányai leállításra kerültek, de nem dobták ki őket, hanem jobb napokra várva tartós tárolásban várták a szebb napokat. 5 évvel ezelőtt az argentinok már próbálkoztak a frissen kivonásra kerülő francia Étendard-ok közül párat, egészen pontosan 10-et megszerezni. Ezeket egyrészt alkatrészbázisul szerették volna felhasználni a 11 meglévő közül a 10 legkevesebbet repült argentin Super Étendard számára, másrészt a korszerűbb rendszereik is beépítésre kerültek volna az újra szolgálatba álló példányokba.
A munkálatokat az ARCE (Arsenal Aeronaval Comandante Espora) végezte volna el, az első példány esetében még francia felügyelettel és támogatással, majd a megszerzett tapasztalatok alapján már önállóan. A legfőbb előrelépést a Thales Democles és az ALTIS célmegjelölők, a lézerirányítású rakéták és bombák, a Thomson Agave fedélzeti rádiólokátornál kétszer nagyobb hatótávolságú Anemone radar beépítése, a Sherlock besugárzásjelző megjelenése és az UAT-90 központi számítógép, valamint az UNI 40M inerciális navigációs rendszer jelentenék az argentinok számára, hiszen az ő régebbi vadászbombázóik ezekkel nem rendelkeznek. A gépek pilótafülkéjébe mindössze egy új HUD jelentette volna a legszembeötlőbb változást. A gépek önvédelmének növelésére tervezték a Matra Phimat infracsapda és dipólszóró berendezés integrációját is, továbbá két új felfüggesztési pontot is kialakítottak volna a Super Étendard–ok szárnyai alatt. Az idén megérkező példányok közül kettő egészen biztosan alkatrészforrásul fog szolgálni az üzemképtelen argentin vadászbombázók számára, míg a másik három szolgálatba fog állni.
NETARZENÁL GALÉRIA
Lockheed Martin F-35C Lightning II
General Dynamics F-16C Fighting Falcon
McDonnell Douglas F-15DJ Eagle
McDonnell Douglas F/A-18D Hornet
McDonnell Douglas AV-8B+ Harrier II
