2021.03.13
A szlovák légierő két Mil Mi-17-esén a közelmúltban elkezdték a nagyjavítást. A két forgószárnyas február 26-án, illetve március 2-án érkezett meg a LOTN (Letecké opravovne Trenčín, Trencséni Repülőgép-javító Vállalat) telephelyére. A helikoptereknek hét évnyi üzemelés, vagy 1000 repült óra után teljes felújításon kell átesniük. A nagyjavítás során az összes alkatrészt szétszerelik, vagy kicserélik, megvizsgálják a további használat előtt. A festéket is eltávolítják és újrafestik a helikoptereket. A hírben szereplő két Mi-17-es, a 0827-es Mi-17LPZS, és a 0846-os Mi-17M közül az előbbit már évek óta repülésre képtelen állapotban tárolták a típusnak otthont adó eperjesi bázison.
Van, ami mellett nem lehet elmenni, mert pusztán más sem tette. Most egy ilyen hír következik. Az ukrán légierő egyik MiG-29-es harci repülőgépe sérülést szenvedett szerdán este. A vadászgépnek egy tiszt hajtott neki Volkswagen Touran gépjárművével, eléggé ittas állapotban a Vaszilkiv mellett lévő katonai repülőtéren. Az éppen vonatott, digitális festésmintával rendelkező fehér 08-as oldalszámú Fulcrum-ba hátulról hajtott bele a Volkswagen Touran. Az ütközés következtében a repülőgép kigyulladt, de a keletkezett tűzet a tűzoltók idejében megfékezték és eloltották. A baleset a repülőgép jobb hajtóművének, valamint a jobb függőleges vezérsíkjának és a stabilizátorának roncsolását is okozta. A századosi rendfokozatú tiszt zúzódásokat szenvedett a mellkasán és az arcán. Bár a MiG-29-es sérüléseinek felmérése még tart, nem zárható ki a károsodás miatt hadrendből történő kivonása sem.
Továbbra is Ukrajnában maradunk, de most egy sokkal józanabb hír apropóján. Kijevben ugyanis eldöntötték, hogy államosítani fogják a Motor Szics-et, mely a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalata. Az ok az, hogy nemzetbiztonsági stratégiai jelentősége van a cégnek. A két évtizede privatizált vállalat esetében az utóbbi években félő volt, hogy teljesen kínai befolyás alá fog kerülni. A kínai Skyrizon légiipari befektető legutóbb 2019-ben tett ajánlatot a több mint százéves, de már jó ideje nem túl jó pénzügyi helyzetben lévő Motor Szics többségi tulajdonrészének megvásárlására. 2017-es médiajelentések szerint a Skyrizon mintegy 80% -os részesedést halmozott fel a Motor Szics-ben, melynek megvásárlására már 2016-ban is ajánlatot tettek. Az eladás ötletét Washingtonban sem nézték jó szemmel és megpróbálták azt megakadályozni.
Különleges festést kapott egy német C-160 Transall (Transporter Allianz) szállító repülőgép. A hohni Lufttransportgeschwader 63 (LTG 63) ezred 50+40 lajstromjelű C-160-asa a típus 2021 végén történő kivonása alkalmából viseli különleges festését. A szárny felső felére Németország és az alakulatnak otthont adó Schleswig-Holstein tartomány zászlaját festették fel, a szárny középső részén pedig a 63-as szám látható egy világtérkép felett. A hajtóművek gondolái, a függőleges vezérsíkon lévő kormányfelület, valamint a törzs oldalán lévő futógondolák eleje narancssárga festést kapott. A törzs oldalán feltűnik az alakulat jelvényében is látható méh, valamint a 63-as szám is. A Németország és Franciaország által az 1960-as években közösen kifejlesztett repülőgép 1968 óta szolgál a német légierőnél, így az 1968-as és a 2021-es évszám is feltűnik a fehérre festett szárnyak alsó részén. A hírek szerint a C-160-as Transall-ok kivonásával az LTG 63-as Szállítórepülő-ezred is felszámolásra kerül szeptemberben.
A következő évtől kerülnek átadásra a franciákkal közös egységbe szervezett amerikai Lockheed Martin C-130J Super Hercules szállító, és a légi üzemanyag átadásra képes KC-130J repülőgépek Németország részére. Az első C-130J 2022 februárjában érkezik majd meg a normandiai Évreux-i BA105 légibázisra, míg az alakulat a bevethetőségét 2024 nyarára éri el. A támaszponton természetesen már folynak az építkezések, ezek mintegy 70 millió eurós költségeit a két ország megosztja egymás között. Franciaország már kapott két C-130J és két KC-130J Super Hercules-t, míg a németek 2022 februárjától kezdődően vehetik át hat gépüket, félévenkénti esedékes kézbesítési időpontokkal. Az USA-ban történő átképzést már maguk mögött tudó német pilóták jelenleg a francia C-130J típusú repülőgépeken repülnek, de még mindig az Orléans-Bricy állomásról. Idén nyáron települnek majd át Normandiába.
Felszállási tilalom alatt állnak Belgium Lockheed Martin F-16AM/BM harci repülőgépei március 9. óta. A Benelux-országok feletti légvédelmi készültséget éppen ezért a Holland Királyi Légierő (RNLAF) gépei vették át a belgáktól. A repülési tilalmat egy február 11-i eset miatt rendelték el, amikor is a Florennes-i támaszpontról felszállt egyik F-16-os (FA-118) Pratt&Whitney F100-as gázturbinájában meghibásodás lépett fel. A hajtóműből kirepülő alkatrészek nem okoztak komoly sérülést a repülőgépen, melynek pilótája sikeresen le tudott szállni az F-16-al. Az eset kivizsgálása során a többi F100-as gázturbinát is átvizsgálták, és olyan nyomokat fedeztek fel többön is, ami hasonló meghibásodással járhat a jövőben. Az alkatrészcserével megoldható javítás időtartama hajtóművenként 5 munkanap, de a szükséges alkatrészből kevés áll rendelkezésre. Belgiumban 40 darab együléses AM és 9 kétüléses BM változatú F-16-os van még hadrendben.
Március első felében két Lockheed Martin F-35-ös is végrehajtotta első repülését. 2021. március 2-án az Olaszországban gyártott kilencedik holland Lightning II-es, az F-017-es jelzésű emelkedett a levegőbe. Március 8-án viszont az első dán F-35-ös, az l-001-es szűzfelszállásának a dátumává vált, amit texasi Fort Worth-ben hajtott végre és 90 percen át tartott. Így az Egyesült Királyság, Hollandia, Norvégia és Olaszország után Dánia az ötödik európai állam, melynek 5. generációs harci gép lett. Az L-001-es számú gép összeszerelése 2020 augusztusában kezdődött el és 2021 januárjában fejeződött be. A berepülést követően 2021 áprilisában átadásra kerülhet majd az európai megrendelő számára. Egy ideig ez is az arizonai Luke támaszponton lesz majd megtalálható, ahol részt fog venni az RDAF légi és földi személyzetének átképzésében. Dánia eddig összesen 27 F-35-öt rendelt meg, ezeket 2027-ig készít el majd az amerikai gyártó. Hazai földre várhatólag csak 2023-ban érkezik meg az F-35A Lightning II, amely a Skrydstrup légibázist tudhatja majd otthonául. Dánia mondhatni igencsak későn, 2013 és 2016 között választotta ki az F-16AM/BM (MLU) Fighting Falcon gépek utódjául az F-35-öt.
Brit lapértesülések szerint Nagy-Britannia a közeljövőben akár drasztikusan is lecsökkentheti majd a beszerezni kívánt Lockheed Martin F-35B Lightning II-es vadászbombázók darabszámát. Az Egyesült Királyság csak 48 repülőgépet vásárol majd meg, a korábban ismert 138-as darabszámtól messze elmaradva. Tény, London eddig pontosan ennyi F-35B megrendelését véglegesítette, ezeket 2025-ig kell átadnia a gyártónak. Azonban azt is meg kell említeni, hogy ennyi F-35B megléte nem fogja lehetővé tenni a két QUEEN ELIZABETH-osztályú repülőgép-hordozó egyidejű alkalmazását, hiszen a képzésében használtakkal, illetve az időszakos karbantartáson lévőkkel is számolva a két hordozóra vetítve 60-70 darab F-35B beszerzésére lenne szükség. A Sunday Times jelentése szerint a további 90 darab F-35 Lightning II-es harci repülőgép megrendelését törölni kell majd a fejlesztés alatt álló Tempest vadászgép javára. Ugyanezen okból a 24 jelenleg legidősebb Tranche 1-es Typhoon vadászgép a tervezetnél korábban, 2030 körül nyugdíjba megy. Ezeket a korai variánsokat még pár éve kizárólag légvédelmi feladatok ellátására, illetve légiharc-gyakorlatokon az ellenfél szerepének eljátszásra még alkalmasnak találták. A lap a döntést azzal magyarázza, hogy a nagyon hosszú távú programok során a dolgok megváltozhatnak, más képességekre lehet szüksége egy államnak, hiszen a fenyegetettség mértéke és iránya is változhat időközben.
Várhatóan csökkenteni fogják a RAF szállítási kapacitását is, mind a 14 C-130J Hercules előrehozott kivonását is megemlítette a lap. Ezáltal az Airbus A400M Atlas marad a taktikai légszállítás alappillére, bár aggodalmak merültek fel, hogy ezek a repülőgépek nem a legalkalmasabbak a különleges erők feladatainak támogatására. Szintén leépítés várhat a forgószárnyasokra is, mégpedig igen drasztikus 41%-os. Itt elsősorban a Puma HC.2-ek lehetnek majd az érintettek, amelyekből 23 darab bár korszerűsítve lett, de szolgálatuk az 1970-es évek elejére nyúlik vissza. A fenti leépítési tendenciák mellett fejlesztési is megvalósulhat majd, hiszen a The Telegraph szerint a királyi haditengerészet repülőgépek indítására és megállítására képes szerkezeteket keres. Ezeket már akár 2023-tól fel is szerelnék a már megépített repülőgép-hordozók fedélzetére, amennyiben a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt kifejleszthetők és üzembiztosak lesznek. Az indítórendszer 25 tonnás tömegű repülőgéppel, míg a megállító 21 tonnással kell, hogy meg tudjon birkózni. A 2023-as dátum azért is figyelemre méltó, mert a HMS QUEEN ELIZABETH akkor lesz nagyobb mérvű karbantartáson, így az átépítése viszonylag könnyen megvalósítható lenne.
Londonban a beszerzésre is figyelmet fordítanak, hiszen március 11-én jelentettek be egy fegyvervásárlást. Ennek során az új Lockheed Martin AGM-179 JAGM (Joint Air-to-Ground Missile) irányított rakéták kerültek megemlítésre, amelyeket 201,75 millió dollár értékben szereznének majd be. A kettős irányítású (félaktív lézer+radar) rakéta hatótávolsága felülmúlja a fejlesztési alapként szolgáló AGM-114R Hellfire hasonló adatát. Ennek ára a továbbfejlesztések ellenére mégis megnövekedett tömeg lett, így a Hellfire 45-50 kilogrammjához képest az AGM-179A 52 kilogrammot nyom. A rakéták számáról nem közöltek részleteket, bár a szerződésből kiderül, hogy a szállítások 2023. december 31-ig befejeződnek. Várható hordozóeszközeik a Boeing AH-64 Apache harci helikopterek, a General Atomics Aeronautical Systems Inc. MQ-9 pilóta nélküli repülőgépek és a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es vadászbombázók lehetnek.
Franciaországban Éric Trappier, a Dassault Aviation vezérigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, az FCAS (Future Combat Air System) következő generációs harci repülőgép fejlesztését akár a franciák egyedül is képesek lesznek végigvinni, amennyiben a jelenlegi társaik, vagyis a németek és a spanyolok kiszállnánk a programból. Természetesen a franciák is azt szeretnék, hogy az alkotómunka közös legyen, de nem szeretnék az irányítást kiadni a kezükből. Berlin és Párizs megállapodtak abban, hogy Franciaország vezeti a következő generációs harci repülőgép programját, cserébe Németország pedig átveszi a vezetést az új MGCS harckocsi létrehozásában. Csakhogy Spanyolország tavalyi csatlakozása az FCAS-hoz felborította ezt a kényes egyensúlyt. Kezdetben a Dassault és az Airbus fele-fele arányban osztozott meg a munkán. Miután Spanyolország csatlakozott és aláírták a program demonstrációs szakaszára vonatkozó első keretszerződést, átalakítás történt. Eredetileg az Indra volt a vezető a spanyol oldalon, de végül az Airbus Spain vette át a helyét. A Dassault, valamint az Airbus német és spanyol fióktelepei közötti munka egyenlően megvalósított részarányával a részvétel kétharmada végső soron az Airbus-nál van, amely formálisan két szervezetként van jelen. A franciák számára ez a helyzet nehezen elfogadható.
Főleg azután, hogy a németek kijelentették, szeretnék elérni, hogy a második demonstrátort ők építhessék meg. Ebből eredetileg csak egyet építettek volna meg, Franciaországban. Így franciák elveszettnek látják a vezető szerepüket, amit nem szeretnének. Ezért kötik az ebet a karóhoz, akár azon az áron is, hogy egyedül maradnak. Trappier szerint a B terv esélyeit jelentősen növeli, hogy a francia ipar (Dassault, Safran, Thales, MBDA) rendelkezik minden szükséges kompetenciával, ami a fejlesztéshez kell. A pénz továbbra is külön kérdés. A multinacionális programok, például az Eurofighter, és az FCAS fő gondolata éppen a költségek csökkentése. Több ország részvétele lehetővé teszi, hogy több pénz álljon rendelkezésre, a nagyobb megrendelések pedig csökkentik a végtermék árát. Ezenkívül, több vállalat képességeinek kombinálása elméletileg lehetővé válik a projekt fejlesztési szakaszának lerövidítését, ami ismét alacsonyabb költségeket jelent.
Spanyolország a Kanári-szigeteken állomásozó 46. repülőezrednél található Boeing F/A-18 Hornet vadászbombázóit ettől az évtől kezdik majd el kivonni a hadrendből. A cseréjükre szolgáló gépekre azonban jelenleg még nincs érvényes szerződés megkötve. A Honvédelmi Minisztérium szándéka 20 Eurofighter megvásárlása, ezek így kiegészítenék a már meglévő 70 Eurofighter-t, amelyek az Albacete és Morón de la Frontera (Sevilla) bázisokon repülnek. Mivel a szerződés aláírása eddig nem történt meg, így ezek átadása csak 2025-től valósulhatna meg. Megoldást jelent erre az időszakra, ha a Hornet-et repülő két másik bázis, nevezetesen Zaragoza, vagy Torrejón de Ardoz (Madrid) gépállományából csoportosítanának át alaposan korszerűsített EF-18M gépeket a Kanári-szigetekre. Itt jelenleg csak az USA-tól az 1990-es évek végén, az úgynevezett CX program keretében megvásárolt 24 használt példányokból található meg 20 darab. A magas hőmérséklet, a levegő magas pára-és a sótartalma együttesen igencsak hamar megnövelte az eredetileg tengeri körülményekre tervezett példányok üzemeltetési költségeit.
A zord időjárás hatásainak enyhítésére elindított ellenlépés is csak a 2024-ig történő szolgálatban maradást teszi lehetővé. Az idei év végétől kezdődő nyugdíjazást az első becslések szerint körülbelül 2 milliárd euróba kerülő beszerzés tenné ideiglenes darabszám csökkenéssé. Az Airbus éppen a maga részéről ajánlotta fel Spanyolországnak, hogy csatlakozzon Németországhoz, amely épp most rendelt további 38 új Eurofighter-t, a gyártási költségek csökkentése érdekében. A korszerűsített EF-18M gépek sem örökéletűek, hiszen ezek kivonása is kezdetét fogja venni 2025-től. Utódaik jelenleg jó eséllyel szintén a Eurofighter-ek lehetnek.
Oroszországban ez év végig tervbe van véve egy LADA-osztályú tengeralattjáró átvétele a haditengerészet részéről. Ez éppenséggel a második LADA-osztályú tengeralattjáró. A KRONSTADT (B-586) nevű egység építését még 2005-ben kezdték el, de finanszírozási és egyéb gondok miatt, építését 2009-ben felfüggesztették és 2013-tól folytatták, így csak 2018 szeptemberében jutott el a vízrebocsátásáig. A Project 677-ként is emlegetett tengeralattjárókból az orosz flotta eddig egy darabot, a SZENTPÉTERVÁR-t vette át. A LADA-osztály vízkiszorítása 1750 tonna, hossza 66,8 méter, szélessége 7,1 méter, maximális sebessége 21 csomó, legénysége 35 fő és hat 533 milliméteres vetőcsövéből a torpedókon felül képes, a több mint 500 kilométer feletti hatótávolságú, hajók és szárazföldi célpontok ellen egyaránt alkalmazható Kalibr 3M54 (NATO-kód: SS-N-27 Sizzler) csapásmérő robotrepülőgépek hordozására és indítására is. Az egyéb gondok a SZENTPÉTERVÁR által mutatott teljesítmény volt, ami igencsak elmaradt a flotta elvárásaitól.
A problémák olyan súlyosak voltak, hogy a haditengerészet azt követelte, hogy állítsák le a már folyó építési munkákat a másodikkal és a harmadikkal. Mindez azért volt meglepő, mert a második LADA majdnem készen állt a vízre bocsátásra. Emiatt a befejezetlen egységet nem selejtezték, és az eddig elkészült tengeralattjárót megőrizték, amíg valamilyen megoldást találnak az összes problémára, akkor gyorsan be lehessen fejezni a munkát. Ez végül megtörtént, és 2018 szeptemberében megtörtént a vízre bocsátása. A harmadik LADA építését 2015-ben kezdték meg, de ezt is leállították, mielőtt még vízre került volna. Leginkább a levegőtől független meghajtó rendszerben lévő hibák, illetve a rendszer képességei miatt történtek ezek a hátráltatások. Ha igazak a hírek, a KRONSTADT esetében napjaikra már egy kiforrott rendszerről lehet beszélni, amelyik megfelel a haditengerészet elvárásainak.
Már a Zsukovszkij tesztközpontban található meg az elsőnek elkészült Tupoljev Tu-160M2-es (NATO-kód Blackjack) szuperszonikus stratégiai bombázó. Ez a példány a piros 14-es oldalszámot és Igor Sikorsky nevét viseli. A gép a 2020-as év februárjában készült el, de az új hajtóművek késése miatt a levegőbe emelkedést csak hónapokkal később tudták végrehajtani vele. Az első Tu-160M2 első repülésére 2020. február 2-án került sor, még a régi hajtóművekkel, és az 2 óra 34 percig tartott. Az immáron a Kuznyecov NK-32-02-es sugárhajtóművek által hajtva 2020. november 3-án végezte el az első felszállását. Ezt 5 évvel ezelőtt még 2018-ra várták. A modernizált Tu-160M2 stratégiai bombázó első repülése az új gázturbinákkal 2 óra 20 percig tartott, és 6000 méteres magasságban hajtották végre. Egy 2015-ben tett bejelentés alapján a Tu-160M2-es a kevesebbet fogyasztó NK-32-02-eknek köszönhetően 1000-1650 kilométeres hatótávolság növekedést tud majd elkönyvelni. Ez főleg az optimalizált kompresszor és turbina lapátok révén vált elérhetővé. Még 2018. október utolsó napjaiban derült ki, hogy Moszkva 22 darab NK-32-02-es sugárhajtóművet rendelt meg a modernizált Tupoljev Tu-160M2 és Tu-22M3M bombázógépei számára.
Moszkva az összes jelenleg meglévő, vagyis 16 darab Tu-160-át korszerűsíteni fogja és 2018. január 25-én szerződést írtak alá további 10 új építésű bombázó megvásárlásáról is, egyenként 15 milliárd rubel értékben. A távlati tervekben összesen 50 darab Tu-160-on szeretnék látni a légierő felségjelét. Az új variáns tömeges megjelenésére 2023-tól lehet számítani. A modernizált változat új fegyvereket, továbbfejlesztett elektronikát és repülőelektronikát fog kapni, így harci hatékonysága a kétszeresére fog emelkedni. Az új erőforrásra feltétlenül szükség volt, hiszen a Tupoljev Tu-160-as stratégiai bombázók hajtóműve már évek óta, egészen pontosan 1993-tól nincs gyártásban, ezért a bombázók üzemképességének fenntartása igen nehézkessé vált. Egyébként az NK-32-02 nem igazán új szerzemény, még 1987-ben fejlesztették ki, de a Szovjetunió összeomlása után eddig nem került sorozatgyártásba. A Ruselectronics Group 2020. augusztusi közleménye szerint a modernizált csapásmérők kommunikációs csomagját az ötödik generációs Szuhoj Szu-57-es vadászgép számára létrehozott kommunikációs platformon fejlesztették ki. Fő előnyei, a nagyfokú megbízhatóság, a gyors információátvitel, a kis súly, valamint az energiahatékonyság. Ennek a kommunikációs rendszernek már 2020 nyarán folytak a légi tesztjei, ezek alatt magas megbízhatóságot tudott felmutatni.
Egy újabb alvázra helyezték fel a Sosna rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert. A Strela-10M utódja 12 rakétájával jelent veszélyt 10 kilométeren belül és 5000 méteres repülési magasság alatt a levegőben tartózkodó eszközökre. Elsőként a többcélú MT-LB könnyű páncélozott lánctalpas járműre szerelve volt látható a Sosona, majd ezt követte a BMP-3-as gyalogsági harcjárműre szerelt variáns. A legújabbat a Nudelman Tervezőiroda (az Almaz-Antey Corporation leányvállalata) alkotta meg, hordozójárműként immáron nem egy lánctalpas technika, hanem a BTR-82A 8x8-as kerékképletű gyalogsági harcjármű szolgált. Ennek teherbírása lehetővé tette a javadalmazás csökkentése nélküli felszerelést, vagyis ezen is 12 rakéta található meg.
A legfrissebb hírek szerint a török Altay harckocsikba Dél-Koreából vásárolt motor és sebességváltó kerül beszerzésre. Állítólag a Doosan és az S&T Dynamics egyaránt aláírta már a szerződését a török BMC-vel. A 2021-es év januárjának közepén még arról érkeztek hírek, hogy készülőben van az Altay harckocsiba szánt Batu harckocsimotor első prototípusa is Törökországban. A teljesen hazai motorral és erőátviteli rendszerrel ellátott Altay változat talán 2023-ra készülhet el és ez után kerülhet majd sor a hazai rendszeresítés és az export megkezdésére. A Batu a török BMC cég által kifejlesztett erőforrás, amely cég a dízelmotor mellé egy automata váltót is megalkot. A BMC az olasz Fiat/Iveco-val együttműködve indította el egy új, 1600 lóerő teljesítményű motor kifejlesztését. Ennek ellenére 2020 elején újra behúzták a kéziféket Törökországban az Altay harckocsi esetében. Az akkor tett bejelentés szerint 18 hónappal elcsúsztatják a páncélos sorozatgyártásának megindítását, mivel nem sikerült erőforrásokat szerezni az első példányok számára. A német MTU mindössze 4 motor szállítását vállalta arra a 2020-as évre, így, mivel más erőforrás nem állt rendelkezésre, ez az egyetlen egy lehetőség maradt a törökök számára. A 2019-es év végén pedig úgy tűnt az addigi kitérővágányon töltött idő után újra a jó irányba vezető sínen van az Altay harckocsi programja. Az egyhelyben járást már akkor is a meghajtást biztosító erőforrás körül kialakult probléma okozta.
Történt ugyanis, hogy a dél-koreai K2-es Black Panther licenc alapján Törökországban épülő Altay harckocsik számára erőforrásokat gyártó, egyébként magántulajdonban lévő Tumosan, a motor előállításához és továbbfejlesztéséhez külföldi partnert keresett. A partner egy osztrák cég, az AVL List lett. A török kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés során kitalált és megalkotott részek mind török szellemi tulajdont képezzenek, a szerződésben foglalt 200 millió dollár ellenében. Ausztria viszont szertett volna beleszólást a majdani exportra kerülő erőforrások eladásába, ebbe viszont Ankara és a Tumosan egyaránt nem egyezett bele. A vita végül a felek szakításához vezetett, aminek következében már akkor látható volt, hogy ez a (félre)lépés további csúszást fog okozni az Altay harckocsi programjában, de hogy ez mekkora lesz, azt akkor még nem lehetett tudni.
Pár hónappal későbbi hírek szerint a törökök Ukrajnát keresték meg, mint lehetséges motorbeszállítót. A volt szovjet tagköztársaságban még 2017-ben teszteket végeztek egy, az Altay számára is megfelelőnek tűnő erőforrással. Ezek során bebizonyosodott, hogy még 55 fokos környezeti hőmérséklet esetén is képes az 1500 lóerős teljesítmény leadására a folyadékhűtéses, 6TD sorozatba tartozó, hathengeres, kompresszoros motor legújabb változata. Az elsősorban harckocsik erőforrásaként reklámozott erőforrás légszűrőrendszere még sivatagi körülmények között is 99,8% hatékonysági mutatóval volt képes a levegőben található porszemcsék kiszűrésére. Meg kell említeni, hogy a 3, illetve 5 hengeres „kistestvérei” a 3TD, illetve az 5TD jelzést viselik és 280-600, valamint 700 és 1050 lóerő közötti teljesítménykategóriába tartoznak.
Persze a dél-koreai motor és sebességváltó sem (volt) tökéletes. Dél-Koreában hosszú évek alatt sem sikerül úgy a K2 Black Panther harckocsik módosítása, ahogy azt várták. Szöulban szerették volna az első rendelési tételbe tartozó harckocsikban megtalálható MTU 883–as német erőforrást és erőátviteli rendszert hazaira lecserélni a később gyártottak esetében. A helyi ipar elvárásai szerint ez megnyitotta volna az utat a harckocsi exportja előtt. De 15 év elteltével be kellett látni, az eddigi erőfeszítések csak a motor esetébe hozták meg az eredményeiket, a Renk sebességváltót nem sikerült pótolni. Így a 2020-ban, körülbelül 2,56 milliárd dollárért megrendelt újabb 50 páncélos esetében is az 1500 lóerős Doosan Infracore DV27K dízelmotor a német Renk automata sebességváltóján keresztül mozgatja majd a harckocsikat. Ez utóbbi esetében, mint említve lett, megpróbálkoztak hazai fejlesztéssel. A S&T Dynamics hat előre-és három hátrameneti fokozattal rendelkező EST15K automataváltó megbízhatósági és tartóssági problémái miatt újra csak Németországból került beszerzésre az erőátviteli rendszer a K2 Black Panther harckocsikhoz. Persze meg kell említeni, hogy a Doosan Infracore által gyártott 1500 lóerős motor nyomatéka nem tette lehetővé a hadsereg által elvárt gyorsulás mértékét az 55 tonnás páncélos számára. Az sorozatgyártás előtt készült néhány darab némelyikébe német MTU erőforrások kerültek, ezek gond nélkül hozták az elvárt értékeket a próbák során. A hadsereg megoldásként csökkentette elvárásait a K2-es szemben, így elhárult a sorozatgyártás előtt álló legfőbb ok.
Izrael nyolc használt, de felújított amerikai Sikorsky SH-60F Seahawk tengerészeti helikoptert állít majd hadrendbe. Ezek csak 2021 végén érkeznek meg, de Izrael már rég eldöntötte, hogy az SH-60F-ek milyen elektronikát és fegyvereket hordoznak. Természetesen a hazai védelmi ipar termékei itt is szerepet kapnak. Az egyik fegyverzet éppenséggel a Rafael Advanced Defense Systems által gyártott Spike NLOS (Non-Line-Of-Sight) irányított rakéta lesz. Ennek a rakétacsaládnak a legnagyobb indulótömegű, 70 kilogrammos rakétájának a darabja 250000 dollárt kóstál, cserébe akár 25 kilométerre lévő célpontok ellen is bevethető. Egy helikopternek csak körülbelül 40 méteres magasságban kell lennie ahhoz, hogy észrevegyen valamit 25 kilométeres távolságban. A Spike NLOS feladatkörének bővülését jelzi, hogy a harci része cserélhető, így már hajók ellen is alkalmazható.
Ezekből már Fülöp-szigetek és Dél-Korea is rendelt AugustaWestland AW159 Wildcat helikoptereik számára, továbbá Dél-Koreában a SandCat járművekre szerelt rakétákat partvédelmi feladatokra is használják, egy esetleges északi támadó hadművelet visszaverése érdekében. Továbbá a szárazföldről indítható változatot használják az északi tüzérség elleni feladatokra is. Egy AW159 Wildcat egyszerre négy Spike-NLOS rakétát szállíthat. Az izraeli AH-64-ek már évek óta alkalmazzák a Spike több változatát is. Az amerikai hadsereg a lövészeti tesztek során kilenc Spike NLOS rakétát indított az AH-64E-ről. Ezek során történt éjszakai indítás is, de egy valami közös volt bennük, mégpedig az, hogy minden alkalommal sikerült a célt leküzdeni Arizona hegyvidéki sivatagában.
Jelenleg még csak átmeneti megoldásként tekintenek az izraeli rakétára, míg a hasonló képességű amerikai rakéta el nem készül. Amennyiben a jövőben mégis nagyobb mennyiség megvásárlásról születne döntés, a helyi gyártásban várhatólag a Lockheed Martin fog együttműködni az izraeli céggel. Az izraeli Sikorsky SH-60F tengerészeti helikopterek az 1990-es évek óta használt francia AS 565-ök utódjai lesznek. Ezek a 4,3 tonnás forgószárnyasok felszereltségben és alkalmazhatóságban is a 10,4 tonnás SH-60F mögött állnak, viszont az eddig hadrendbe állított kisebb SAAR-osztályú hajókon tökéletesen megfelelőnek bizonyultak. A SAAR 6 osztályú rakétás korvettek esetében már lehetőség nyílt a nagyobb és nehezebb helikopterek alkalmazhatóságára is.
Az Egyesült Államok továbbra is akadályozza Pakisztánt a török TAI (Turkish Aerospace Industries) T129 ATAK harci helikopterek beszerzésében. A 1,5 milliárd dolláros bevételt eredményező, jól induló történetbe belerondított a török-amerikai viszony megromlása. Így a helikoptereket a levegőbe emelő, az amerikai Honeywell és a brit Rolls-Royce közös vállalkozásaként működő LHTEC gyártmányú T800-4A gázturbinák elérhetetlenné váltak. Meg kell jegyezni, hogy már 2017 februárjától Törökországban megkezdték a hasonló paraméterekkel rendelkező TS1400 jelzéssel ellátott hazai gázturbina kifejlesztését is. Ezt az erőforrást szeretnék felhasználni a Turkish Aerospace Industries T625 közepes méretű, több célra is felhasználható helikopteren is. A megjelenésében igencsak Agusta jegyeket mutató szerkezet fejlesztése 2010-ben kezdődött. A Pakisztán által 1,5 milliárd dollárért megvásárolni kívánt 30 darab T129 ATAK harci helikopter előállítása, valamint leszállítása is így a beépíthető hajtóművek hiánya miatt több mint egy évet késhet. Talán ennek, na és az eddigi előre nem lépésnek tudható be az, hogy Törökország egy ügyvédi iroda segítségével próbált meg a 2020-as év második felében lobbizni amerikai kongresszusi képviselőknél és a Fehér Házban is az eladás megvalósulása érdekében. 2021 márciusára kiderült, eredménytelenül. Pakisztán mindenesetre már jelezte, amennyiben a török T129-ek megvásárlása záros határidő belül nem rendeződik, kész kínai gyártmányú Z-10-es harci helikopterek beszerzésére.
Számos helyen rendszeresítették a szovjet időkben kifejlesztett Mil Mi-24 Hind harci helikoptert, valamint annak továbbfejlesztett, korszerűsített változatait. A pakisztániak is vásároltak a Mi-35-ös változatból 4 darabot. A 2017-ben megérkezett forgószárnyasokkal a már több mint 30 éves szolgálati múltat maguk mögött tudó Cobrák nagy magasságokban történő elerőtlenedését szerették volna ellensúlyozni. Nem tudni mi okból, de az emlegetett 20 darab Mi-35-ös megvásárlása már évek óta nem szerepel a tervekben, ellenben egyre inkább hajlanak arra, hogy Kínából vásárolják meg az indiai AH-64E-kel ellensúlyt képező harci helikoptereket. A kiszemelt típus az évek során továbbfejlesztett CAIC Z-10ME lett. A korai változatú Z-10-ből állítólag 3 darab már szolgálatba állt Pakisztánban 2015-ben, ezeket Peking ajándékaként kapták meg. Meg nem erősített információk alapján úgy lehetett tudni, a pakisztániak nem voltak teljesen megelégedve a kínai helikopterekkel. Leginkább az alacsony motorteljesítmény volt az elégedetlenkedés oka. Ezekben a helikopterekben még a WZ-9-es gázturbinák voltak megtalálhatók és ezekkel sok esetben a normál fegyverterhelésnek számító 16 darab AR-1/HJ-10 irányított páncéltörő rakétával a helyi viszonyok között nem voltak képesek a kitűzött repülési feladat végrehajtására a Z-10-ek. Az erősebb WZ-16-os hajtóművek fejlesztését már évekkel ezelőtt elkezdték a kínaiak, ezek talán mostanra kellően kiforrottak lettek. Mindenesetre a kialakult helyzet azt eredményezi, hogy a kínaiaknak lehet esélye. Legvalószínűbb egy 17 darabos Z-10ME megrendelés megvalósulása az elkövetkező hónapokban, hacsak a nemzetközi helyzet nem alakul a pakisztániak és leginkább más gyártók számára kedvezően.
Iszlámábád 48 darab Bell AH-1F Cobra helikoptereit szeretné lecserélni már egy jó ideje, de eddig eredmény nélkül. Első körben a kései utód, az AH-1Z Viper került megrendelésre 15 darabos mennyiségben. A még 2015 áprilisában született megállapodás a forgószárnyasokon felül tartalmazott továbbá 1000 darab AGM-114R Hellfire II lézervezérlésű rakétát is. A Pakisztánban alkalmazott Cobra harci helikopterek utódjai közül az első két példány még 2017-ben készült el. Azonban leszállításra már nem kerültek, mert 2017 augusztusában az Egyesült Államok bejelentette, befagyasztja az eddig nyújtott katonai támogatását Pakisztán irányába. Az eltelt idő alatt több mint 9 darab frissen legyártott AH-1Z Viper harci helikopter került tartós tárolásba az USA területén. A 2019-es év közepén újabb két példány volt jól megfigyelhető a tárolás helye felé vezető repülőúton. Ezek is az amerikai tengerészgyalogság számára gyártott Viper-ektől eltérő, sötétebb festést viselték és a faroktartón lévő „PAKISTAN ARMY” felírat első szava le volt festve. Az amerikai típus után került a képbe a Törökországban gyártott TAI (Turkish Aerospace Industries) T129 ATAK harci helikopter.
Egy megszületett megállapodásnak köszönhetően Szaúd-Arábiában is gyártásban fognak kerülni a dél-koreai fejlesztésű Biho II önjáró légvédelmi rendszerek. Az ázsiai országban már 2018 közepéből hadrendben álló Biho II-ek létrejöttét eredményező továbbfejlesztés még egy 2010-ben elindított program eredménye, melyben a Doosan Defense Systems & Technology, a Samsung Thales és a LIG Nex1 vett részt. Ennek célja a légi célok megsemmisítési távolságának növelés volt. Ezért a Biho tornyának két oldalán két-két hazai fejlesztésű, 7 kilométeres hatótávolságú KP-SAM Shin-Gung légvédelmi rakéta szállító-indító konténerét helyezték el. A vizsgálatok a 2013-as évben sikerrel zárultak, így a kibővített fegyverzetű Biho II-es megjelenésére már számítani lehetett a szárazföldi csapatoknál. A K200-as páncélozott szállító harcjármű alvázán létrehozott K30 Biho két 30 milliméteres gépágyújának pontos célzását egy integrált tűzvezető rendszer, valamint egy TPS-830K felderítő és tűzvezető radar és egy infravörös kamerarendszer is segíti, melyet a K30-as tornyán helyeztek el.
A Shin-Gung integrációja következtében megnövelték az elektromos rendszer kapacitását és természetesen módosították a tűzvezető rendszert is. A TPS-830K radar képes észlelni és nyomon követni a 2 négyzetméteres radarkeresztmetszetű légi célokat 17 kilométeres távolságból. A gépágyúk elméleti tűzgyorsasága 600 lövés/perc, lőtávolságuk 3000 méter. A K30-as barát-idegen felismerő rendszerrel is el lett látva, valamint a K200-hoz képest megnövekedett tömege miatt (13 tonnáról 25 tonnára) egy 520 lóerős MAN - Doosan D2840L motort és erősebb erőátviteli rendszert kapott. A K30 Biho önjáró légvédelmi gépágyú legnagyobb sebessége 60 kilométer per óra, hatótávolsága 500 kilométer. A dél-koreai Doosan DST eddig majd 200 darabot gyártott le a K30 Biho önjáró légvédelmi gépágyú első változatából. Ezek az 520 példányban meglévő K263A1 Chungung 20 milliméteres Vulcan önjáró légvédelmi gépágyúkat egészítik ki. Rijád ambiciózus célkitűzése a hazai haderőben alkalmazott védelmi felszerelések 50% -ának honi előállításának megvalósítása 2030-ig.
Hamarosan újabb MiG-29-es repülőgépek érkezhetnek majd meg Fehéroroszországba. Azonban ezek a gépek nem a helyi légierőt fogják erősíteni, hiszen csak egy alapos nagyjavítás és korszerűsítés miatt teszik tiszteletüket Európában. Ugyanis ezek Banglades tulajdonát képezik, ahol összesen 8 egy-és kétüléses MiG-29-es van hadrendben. A távoli országból 2019 és 2020 között már korszerűsítésre került a fehéroroszok által 4 gép. Ezek képességei a hírek szerint igen közel állnak az orosz SzMT variánsokhoz, bár a modernizáció során a fehérorosz BM változat kerül megalkotásra.
Hamarosan jelentős előrelépés várható majd az indiai KALVARI-osztályú (francia SCORPENE-osztály) tengeralattjárók levegőtől független meghajtása terén. Az indiai haditengerészet, ellentétben potenciális ellenfeleivel, Kínával és Pakisztánnal, még nem állította hadrendbe a levegőtől független meghajtással rendelkező egyik tengeralattjáróját sem. Ez azonban pár éven belül változni fog, ugyanis India Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezete (DRDO) szárazföldi tesztüzemében már huzamos ideig üzemelt maximális teljesítményen a hazai fejlesztésű üzemanyagcellás meghajtórendszer. Ezt a törzsátmérővel megfelelő méretű térben sikerült elhelyezni, így az esedékes időszakos nagyjavítás alatt a tengeralattjárót szétvágva, majd a hazai fejlesztésű üzemanyagcellás meghajtórendszert beillesztve és újra összehegesztve a némileg hosszabbá vált (67,56 méterről 77,56 méterre) KALVARI-osztályú tengeralattjárók akár két hétig is képesek lesznek vele üzemelni.
Az indiai fejlesztésű üzemanyagcellás meghajtórendszer érdekessége, hogy a működéshez szükséges hidrogént a rendszer maga állítja elő, azt nem tárolják nagyobb mennyiségben a tengeralattjárón, csak a másik összetevőt, a folyékony oxigént. A Mazagon hajógyárban épített tengeralattjárók lemerülve 1775 tonnás vízkiszorításúak, 12000 kilométeres hatótávolságúak, 350 méteres merülési mélységgel, 67,5 méter hosszal, 12,3 méteres törzsátmérővel rendelkező egységek. Ez a hajóosztály 37 kilométer per órás maximális sebességre képes, fegyverzetét a francia gyártmányú, 50-70 kilométeres hatótávolságú SM39 Exocet tengeralattjáróról indított hajó elleni rakéták is erősítik, a Varunastra torpedók és aknák mellett. A tengeralattjárók belső terében 360 darab akkumulátortelep van elhelyezve, ezek mindegyike 750 kilogramm súlyú. A KALVARI (S 50), a KHANDERI (S 51), a KARANJ (S 52), a VELA (S 53), és a 2020 novemberében vízre tett VAGIR (S 54) után a VARSHEER (S 55) 2022-ben kerül majd átadásra a flotta részére. Szolgálatba az első három tengeralattjáró állt 2021 márciusáig, a negyedik és az ötödik a következő évben kerül a flotta állományába.
További előre lépés, hogy hamarosan kezdetét veszi az USA-ban az első indiai műszakiak és repülőszemélyzetek típusátképzése a Sikorsky MH-60R Seahawk haditengerészeti helikopterekre. Erre még tavaly került volna sor, de a koronavírus okozta járvány miatt halasztásra került. Új-Delhi ezekből a tengeralattjárók és hajók elleni hadviselésre képes helikopterekből eddig 24 darabot rendelt meg, mintegy 2,6 milliárd dollárért. Az első hármat már 2021 júniusa és szeptembere között átadják. A hírek szerint ezeket a forgószárnyasokat eredetileg az amerikai haditengerészet részére kezdték el építeni, és az indiai megrendelés befutása után lettek kijelölve az új ügyfél részére.
Dél-Koreában 2021. március 11-én, csütörtökön jelentették be, hogy további harci helikoptereket terveznek megvásárolni. A már meglévő 36 darab AH-64E Apache Guardian forgószárnyas mellé további 36-ot szereznének be. Ezekkel, a jelenleg legkorszerűbb V6-os változatokkal a még meglévő Bell AH-1S Cobra harci helikopterek cserélnék le. Az első 36 darab AH-64E-et még 2013-ban rendelte meg Szöul 1,6 milliárd dollárért.
A tavaly bejelenthez képest egy, de akár két évet is csúszhat Tajvan Harpoon partvédelmi robotrepülőgép-rendszereinek (Harpoon Coastal Defence Systems, HCDS) és a hozzájuk kapcsolódó berendezések leszállítási dátumai. Ez a 100 darab partvédelmi robotrepülőgép-rendszer indítóként négy RGM-84L-4 Harpoon Block II-es hajók elleni robotrepülőgépet szállíthat, négytengelyű teherautókra telepítve. A tajvaniak számításai szerint egy esetleges kínai inváziós erők 50% -ának feltételezett megsemmisítéséhez a meglévő készleteiket legalább 112 darab Harpoon Block II-es hajók elleni robotrepülőgéppel kell kiegészítenünk. A beszerzés becsült összköltsége 2,37 milliárd dollár körül fog alakulni. Az eddig ismert 2024-es átadási dátum eltolódása egy újabb béka, amit a tajvaniaknak le kell nyelniük, hiszen ők a 200 kilométeres hatótávolsággal rendelkező RGM-84Q-4 Block II +ER változatot szerették volna megvásárolni. Washington ezzel szemben csak a 150 kilométeres hatótávolságú RGM-84L-4 Harpoon Block II-es változat eladáshoz járult hozzá. Mindezen felül az USA-ból azt is megemlítették, lehetséges, hogy az eredetileg tervezett büdzsét meg kell majd emelni, hogy minden szükséges rendszer beszerzésre kerülhessen.
Kormányzati javaslatra az amerikai tengerészgyalogosoknak csökkenteniük kellene a Sikorsky CH-53K King Stallion helikopterek beszerzési ütemét, a fennálló problémák megoldásig. A Számvevőszék felvetése szerint évente hat darabnál többet nem kellene megvásárolni a CH-53K-ból, míg az nem lesz teljesen kiforrott és megbízható. A tengerészgyalogság ütemezése szerint hét CH-53K vásárlását tervezik a 2021-es, 11-et 2022-es, 12-őt 2023-as, 18-at 2024-es és 23-at 2025-ös költségvetési években. A Pentagon véleménye szerint a 2021-es és 2022-es évek mennyiségek csökkentése nagyobb kockázatot jelent a gyártási program életképességére és megfizethetőségére nézve, mint a fennmaradó technikai kihívások kockázata. Továbbá a beszerzések jelentős csökkentése komoly költségnövekedést okozna a Sikorsky és beszállítói részéről, valamint lelassítaná a CH-53E változatok leváltását is. Várhatólag a 2024-es évben az összes jelenleg fennálló hibát orvosolni fogja gyártó.
Az amerikai légierő a Lockheed Martin hiperszonikus rakéta tesztelésére készül. A légi indítású AGM-183A ARRW-vel (Air-launched Rapid Response Weapon = légi indítású gyorsreagálású fegyver) a következő 30 napba tervezik végrehajtani a repülési tesztet. Ennek során szeretnék elérni a tervezett, 5 Mach-os sebességet, és számos a fejlesztés további részében felhasználható adatot összegyűjteni. Az indításhoz egy Boeing B-52H Stratofortress bombázót fognak felhasználni. A kísérleti rakétát március 1-én szállították az Edwards bázisra. A torlósugár-hajtóművel ellátott AGM-183A ARRW az akár 1600 kilométerre lévő célpontját is mindössze 10-12 perc alatt éri majd el. Az 2019. június 12-én, az Edwards légibázisról felszálló B-52-es Stratofortess bombázó szárnya alatti felfüggesztési ponton volt megtalálható az AGM-183A harci rész és egyéb rendszerek nélküli, de felműszerzett súlymakettje. Ezzel a szállító gépet és az AGM-183A-t a repülés közben érő erőhatásokat vizsgálták meg.
A jelentősen korszerűsített B-52-ek a jelenlegi elképzelés szerint csak a szárnyaik alatti 1-1 felfüggesztési pontokon vethetik majd be az AGM-183A ARRW-t. Ezzel szemben a Rockwell B-1B Lancer stratégiai bombázók többet is hordozhatnak majd belőle. A 17 géppel újból csökkenő mennyiségű B-1B flotta továbbra is hadrendben maradó 44 példányán így a forgó bombatárakat is felhasználva a 8 külső felfüggesztési pontnak köszönhetően, amelyeket még az AGM-86B csapásmérő robotrepülőgépek szállítására terveztek felhasználni, egyszerre 31 darab AGM-183A ARRW hiperszonikus rakétával lesz felszerelhető. Ezekből a felfüggesztési pontokból az utóbbi időben csak egyet használtak rendszeresen, erre került felszerelése a Sniper célzókonténer. Az első körben mindössze egy századnyi, vagyis 18 darab B-1B-t érintene ez az átalakítás és átfegyverzés. A B-1B hadrafoghatósága az utóbbi hónapokban javult, a 2019-es évben volt olyan időszak, amikor csak mindössze hat gép volt bevetésre alkalmas állapotban.
Más hiperszonikus rakéta lesz megtalálható majd az amerikai haditengerészet repülőerőinél. A Screaming Arrow programban megalkotni tervezett fegyverrel szembeni elvárás, hogy férjen el a repülőgép-hordozók fegyverliftjein, továbbá a Boeing F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázókon is. Hossza 4,5 méter, szélessége 1 méter, magassága 1,1 méret lehet. Jó lenne, ha a Super Hornet akár négyet is hordozhatna belőle egyszerre, valamint a tömege tegye lehetővé a biztonságos leszállást a hordozón is, amennyiben a torlósugár-hajtóművel ellátott fegyverek nem kerülnének bevetésre.
Lecserélik az amerikai haditengerészet pilótaképzésében használatos Boeing T-45 Goshawk sugárhajtású kiképzőgépeinek oxigénelőállító rendszerét. A 194 darabos mennyiségben hadrendben álló T-45A és T-45C gépeken eddig a Cobham Mission Systems GGU-7-es rendszerét használták. Azonban a nem megfelelő oxigénellátottság miatt több alkalommal is hypoxia-szerű tünetek jelentkeztek a gépen repülő pilótáknál a levegőben. Ezek sűrűsége és persze veszélyessége okán körülbelül 100 oktatópilóta tagadta meg a T-45 Goshawk sugárhajtású kiképzőgépekkel történő repülést 2017-ben. A megkezdett kivizsgálás nem találta meg a jelenség kiváltó okát. A megoldás a GGU-7-ek lecserélése lett egy fejlettebb rendszerre. Ez a GGU-25 típusjelzést viseli és intelligens szerkezetként lett megtervezve a Cobham Mission Systems által, amely nem csak arra képes, hogy a szükséges oxigénmennyiséget eljuttassa a pilótákhoz, hanem valós időben rögzíti a legfontosabb működési paramétereket is. Ezek az adatok rendkívül hasznosak a megmagyarázhatatlan fiziológiai jelenségek esetleges előfordulásának elhárításához repülés közben. Az első két GGU-25-ről szóló rendelés 2021. március 3-án kapta meg a gyártó.
Elkezdte az amerikai hadsereg FARA programjában megalkotásra kerülő helikopterére szánt lőfegyver első prototípusának építését a Northrop Grumman. A 20 milliméteres űrméretű gépágyú a Sky Viper nevet kapta. Ez az egycsövű gépágyú az AH-64 Apache harci helikopteren bemutatkozó M230 ágyún alapul, de a legújabb technológiák alkalmazásával csökkentették a tömegét és a lövés során fellépő hátrarúgását is. Lőszerellátását a jól ismert láncos megoldás biztosítja majd, tűzgyorsasága felülmúlja a 30 milliméteres M230-as 625 lövés/perces tűzgyorsaságát. Megpróbálják a lehető legpontosabbra készíteni ezt a 20 milliméteres gépágyút, így kevesebb lőszer felhasználásával is hasonlóan eredményes lehet, mint nagyobb űrméretű, de pontatlanabb társai. Ide kapcsolódik, hogy új lőszereket is fejlesztenek hozzá, ezek között lesz időzített robbanású is, kifejezetten drónok elleni felhasználásra. Első lövéseket késő tavasszal, vagy a nyár elején tervezik leadni vele. A megrendelésért ellenfele a Gatling-rendszerű XM915 lesz, melyet a General Dynamics Ordnance and Tactical Systems készít.
Brazíliában már folynak az átszállított Saab JAS39E Gripen hangsebesség feletti repülési tesztjei. Ezeket 5000 méter feletti légterekben végzik, az Embraer Gaviao Peixoto-ben található gyárától északnyugatra kijelölt terület felett. Ezek a repülések elengedhetetlenek az új repülőgép teljesítményének és funkcióinak teszteléséhez. Az következő néhány hónapban a szuperszonikus repülések mellett vizsgálják a JAS39E Gripen trópusi éghajlaton történő üzemeltetését, illetve a fegyverzet és a Link BR2 kommunikációs rendszer integrációját, amely titkosított adat- és hangkommunikációt biztosít a repülőgépek között.
Agustín Rossi argentin védelmi miniszter megerősítette, hogy az országa tárgyalásokat folytat Sea King helikopterek beszerzéséről. A helyi jelöléssel UH-3H Sea King-ként ismert forgószárnyasból 2007-ben már vásároltak párat az USA-ból. A használt példányokból összesen hatot szeretek be, leszállításuk 2008-ban történt. Ezekből négyet tettek képessé a repülésre, a többi alkatrészforrásként szolgált.
NETARZENÁL GALÉRIA
