2021. jún 03.

Célegyesben az új holland tengeralattjárók

írta: Netarzenál
Célegyesben az új holland tengeralattjárók

Világunkban az éppen folyó haditechnikai beszerzések átütemezése, vagy éppen elodázása, rosszabb esetben törlése nem újdonság az elmúlt évek történéseit figyelve.

Van azonban néhány ország, ahol nem jelentenek be a fent említettekhez hasonló lépéseket, az új tengeralattjáróit kereső Hollandiával is ez a helyzet. A nem éppen olcsó fegyvernem számára jó hírt tartogattak Amszterdamban, hiszen a folyamatban lévő kiválasztást és a beszerzést nem fenyegeti veszély. Mindezt annak fényében, hogy a tavalyi évben a holland Számvevőszék úgy ítélte meg, hogy a haditengerészet négy WALRUS-osztályú dízel-elektromos tengeralattjárójának pótlására szánt költségvetés 730 millió euróval kisebb, mint kellene.

(weldmij.nl)

Az akkoriban elkészült jelentése megmutatta, hogy 2016 óta már 1,14 milliárd euróval növelték meg az ehhez a nagy projekthez rendelt költségvetést, de a jövőben ez is kevésnek bizonyulhat. Mivel az új tengeralattjárók és azok üzemeltetésének összes előre látható költségét nem vették figyelembe addig, de például az új fegyverzet beszerzési költségeit sem tárta fel még akkor senki sem teljes egészében. Olyan országok tapasztalatai, mint Kanada és Ausztrália, azt mutatják, hogy a modern tengeralattjárók használata drágább, mint az idősebb generációké volt. Nem világos, hogy a nemzetközi együttműködés költségmegtakarítást okoz-e, vagy éppenséggel növelni fogja majd a kiadásokat. Továbbá az előre nem látható kockázatokat sem vették figyelembe ebben a projektben.

(weldmij.nl)

Pedig 2019 decemberében már egy lépéssel tovább haladt Hollandia következő generációs tengeralattjáróinak kiválasztási folyamata. A megrendelés elnyerésére már csak a Naval Group, a Saab Kockums és a ThyssenKrupp Marine Systems maradt versenyben. A spanyol Navantia ajánlata, a bioetanolt és üzemanyagcellát is alkalmazó levegőtől független meghajtórendszerrel rendelkező S-80 Plus-al, már az első körben kihullott a rostán. A spanyolok esélyeit nagyban növelte, hogy az S-80-as osztályhoz beszállítóként már több helyi cég is csatlakozott, így a hazai ipar bevonása zökkenőmentesen megoldható lett volna. A hollandok következő szakaszban meghatározzák a követelményeket, a megrendelés elnyeréséhez fontos kritériumokat és a súlyozási tényezőket. Teszik mindezt olyan összetevők alapján, mint például a legjobb hajó a legjobb árért, a kockázatkezelés, valamint a nemzetbiztonsági érdekek és a stratégiai autonómia.

(weldmij.nl)

A tervezés, az építés és a későbbi karbantartás szempontjából Hollandia nagy jelentőséget tulajdonít a helyi ipar bevonásával megvalósuló elképzelésekre. Ráadásul a hazai cégekre számítanak az ellátási lánc esetében a minél fontosabb helyek betöltésének lehetőségére is. Az 1990-es évek óta szolgáló WALRUS-osztály négy egységének pótlására négy másikat terveznek beszerezni Amszterdamban. A kiválasztási folyamatot 2021-ben tervezik lezárni, míg a szerződés megkötésére 2022-ben kerülne sor. Az első egység még 2018 vége előtt hadrendbe állna, míg a negyedik, az utolsó WALRUS 2031-be történő kivonásával egyidőben. A WALRUS-osztályú dízel-elektromos tengeralattjárók korszerűsítése 2013-ban vette kezdetét. Elsőként a HNLMS ZEELEEUW került ideiglenesen kivonásra a munkálatok idejére, 2013. május 13-tól. A korszerűsítés folyamán optronikus árbocot, korszerűbb hangradart, továbbfejlesztett műholdas kommunikációs és harci rendszerek kerültek beépítésre 94 millió euró értékben.

Szólj hozzá

Hollandia tengeralattjáró WALRUS-osztály