2021. jún 08.

Amerikai váltó kerülhet a török/indonéz Kaplan MT/Harimau harckocsikba

írta: Netarzenál
Amerikai váltó kerülhet a török/indonéz Kaplan MT/Harimau harckocsikba

Az Allison Transmission bejelentése szerint, ők is részt vesznek beszállítóként a török/indonéz Kaplan MT/Harimau harckocsik gyártási programjában.

A török FNSS és az indonéz PT Pindad által kifejlesztett Kaplan MT, vagy  ahogy helyben ismerik a Harimau, vagyis Tigris közepes harckocsiból az előzetesen várt 18 darabos mennyiséget rendelte meg Jakarta. Ezt a típusú harckocsit már 2018 májusában igen alaposan megismerték az ázsiai államban, hiszen hazai környezetben folyattak le egy majd 2 hónapos tesztet. A 2020 februárjában megrendelt mennyiséget 2021 végéig tervezték leszállítani. A gyalogsági harcjárműből fejlesztett harckocsin mindössze 2014-ben kezdődött el a közös munka, aminek eredménye egy elektronikus vezérlésű sebességváltóval ellátott, minimum 20 LE/tonna arányt felmutató, minimum 450 kilométeres hatótávolságú harckocsi lett.Kaplan MT/Harimau egy felvonuláson (Wikipedia)

A 3 fős személyzetű páncélos legnagyobb sebessége 70 kilométer per óra, fegyverzetét egy CMI (Cockerill Maintenance & Ingenierie SA Defense) Cockerill 3105 toronyba szerelt, csőszájfékkel és automata töltőberendezéssel ellátott 105 milliméteres löveg alkotja, de egy párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuska is helyet kapott a toronyban. Azautomata töltőberendezésben 16 lőszer helyezhető el. A harckocsi tömege a páncélzat függvényében 32-35 tonna között változhat. Indonézia távlati terveiben összesen 400 darab harckocsi rendszeresítése szerepel. A térségben még két állam szemezget a török-indonéz páncélossal, ugyanis Fülöp-szigetek és Banglades is igen élénk érdeklődést mutat iránta már 2018-tól kezdődően.

 

 

 

Szólj hozzá

FNSS PT Pindad Kaplan MT Harimau Allison Transmission