2021. júl 13.

Halad a pakisztáni járőrgépek programja

írta: Netarzenál
Halad a pakisztáni járőrgépek programja

Pakisztánban még 2020. október 6-án jelentette be Zafar Mahmood Abbasi tengernagy, hogy a flotta számára 10 új tengeri járőrgépet fognak beszerezni a jövőben. Ezek a jelenleg is használt amerikai Lockheed P-3C Orion-ok utódjai lesznek. Azt is megemlítette, hogy ezek az új gépek egy kereskedelmi típus átalakításával jönnek majd létre. A konkrét géptípus akkor még nem került megnevezésre. Majd 2020 októberének végére kiderült, a pakisztániak a brazil Embraer Lineage 1000-et szemelték ki, mint a jövőbeli tengeri járőrgépük alapját. A pakisztániak akkor csak egyetlen repülőgépet rendeltek meg, tehát a program a kezdeti szakaszában volt. A pakisztáni szolgálatra átalakított repülőgép neve Sea Sultan lesz. Egy ilyen mérvű átalakítás igencsak időigényes és kétséges kimenetelű is lehet, hiszen a polgári célra tervezett és gyártott repülőgépet alaposan át kell majd építeni az új feladat ellátásához.

Egy Sea Sultan és az elvárt feladatokhoz szükséges rendszerek

A sok kérdőjel között ott volt az is, hogy akkor még nem lehetett tudni, hogy a gyártó, az Embraer részt fog-e venni az átépítésben bármilyen módon is. Az azóta eltelt időben több kérdés is megválaszolásra kerül. Az Embraer Lineage 1000 az Embraer 190 regionális repülőgép egyik változata, melynek alapján Brazíliában is dolgoznak egy tengeri járőrgép létrehozásán a gyártónál. Azonban a brazil és a pakisztáni program között nincs kapcsolat. Ugyanis a pakisztáni példányok átalakítást a Leonardo fogja elvégezni, de most már az ebben a munkákban érintett gépek mennyisége elérte a hármat. Egy másik szerződés fényt derített arra is, hogy az elkészült Sea Sultan-ok karbantartását, javítását és nagyjavítását egyaránt a dél-afrikai Paramount csoport fogja elvégezni. Érdekes módon a két érintett cég nem nyilatkozott a munkákkal kapcsolatban, szigorú titoktartási megállapodásokra hivatkozva.

Szólj hozzá

Pakisztán Leonardo Paramount Embraer Lineage 1000 Sea Sultan Embraer 190