2012.11.20
Irak katonai vezetése több mint 30 darab General Dynamics Stryker páncélozott járművet kíván beszerezni. Ha Washingtonban az eladást jóváhagyják, akkor ez a típus történetében az első exportmegrendeléssé válhat. Az irakiak szeretnék megvásárolni a típus sugár- és vegyifelderítő M1135-ös jelzésű változatait is. Ezekből az amerikaiak eddig 116 darabot állítottak hadrendbe és 2014-ig további 158-at vesznek át.
Az Ománi Szultánság 400 darab FGM–148 Javelin irányított rakéta megvásárlási kérelmével fordult Washingtonhoz. A rakéták és a kapcsolódó berendezések becsült költsége 96 millió dollár. Indonézia is rendszeresíteni szeretné a rakétát, az ázsiai állam első lépésben 180 darabot vásárolna meg, 25 indítóval együtt.
Oroszországban egy új, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető fejlesztését fogják elindítani. A terv célkitűzése egy 200 km-es hatótávolságú fegyver létrehozása, mely GLONASSZ műholdas navigációval fog rendelkezni. Az új rendszer a Tornado-S jelzést kapta és tulajdonképpen a Tornado-G továbbfejlesztett változata lesz. Oroszországban még tavaly kezdődött meg az 1964 óta szolgálatban álló BM-21 Grad sorozatvetők leváltása és csak ebben az évben akár 30 darab Tornado-G is átadásra kerülhet. A 122 mm-es sorozatvetőket az új, többcélú rakéták indítására képes Tornado-G (vagy ismert Tornado 9A52-4 néven is) megjelenésével nyugdíjazzák az alegységeknél. Ezek 6 darab 300 mm-es rakétát hordoznak és immáron négytengelyes KamAZ 63501-es teherautó alvázra vannak telepítve.
Svédországban befejeződtek a minden eddiginél kisebb, könnyebb és olcsóbb haditengerészeti 40 mm-es gépágyú tesztjei.
Jelenleg még nem tudni meddig kell elhalasztani a viszontlátás örömét az amerikai tengerészgyalogosoknak, mivel a három hajóból álló (USS IWO JIMA [LHD 7], USS NEW YORK [LPD 21], USS GUNSTON HALL [LSD 44]) tengerészgyalogos hajóraj a gázai történések miatt mégsem tér vissza az államokba november 28-án. A 24. tengerészgyalogos expedíciós egységet alkotó hajók a nyolc hónapos út utolsó részeként európai kikötőket látogattak meg és indultak el Norfolk felé, amikor a nagyjából 2300 tengerészt és bőrnyakút a Földközi-tengerre vezényelték.
Egy közel 90 éve ki nem osztott nevet fog kapni a testet öltést a következő évben megkezdő és 2018-ban szolgálatba álló VIRGINIA-osztályú tengeralattjáró. A majdani USS DELAWARE (SSN 791) immáron a nyolcadik egység lesz, mely azt a nevet viseli, amit már a fából épült vitorlások korában is használtak. Érdekes, hogy utolsónak elkészülőként szintén a nyolcadik lesz a VIRGINIA-osztályú Block III-ok közül is. Legfiatalabb, gőzüzemű elődje a róla elnevezett csatahajó osztály tagja volt (BB 28) és 1923-ban vonták ki a szolgálatból.
Az F-35A Lightning II nagy állásszögű tesztjeinek első szakaszában már elérték az 50 fokos állásszöget is. Ezen tesztek befejezéséig a gépek csak 20 fokos állásszöggel repülhetnek. Ennek a korlátozásnak a feloldására azonban még várni kell, hiszen ezeket több fegyverzet variációval és üzemanyag mennyiséggel is el fogják végezni, így még több hónapnyi van hátra a tesztidőszakból.
F-35A nagy állásszöggel repül.
NETARZENÁL GALÉRIA
HMS ILLUSTRIOUS befut Vallettába:1., 2., 3., 4., 5., 6.