2013. sze 04.

2013.09.04

írta: Netarzenál
2013.09.04

Norfolk-ban szeptember 7-én, szombaton fogják átadni a US. Navy számára a 10. VIRGINIA-osztályú tengeralattjárót. A USS MINNESOTA (SSN 783) építését 2008 márciusában kezdték el és 11 hónappal a kitűzött idő előtt készült el. A gyors munka jó is volt, hiszen a próbajáratok során kevesebb kifogásolható pontot találtak rajta az ellenőrök, mint testvérhajóin.

Nagy-Britanniában az elmúlt napokban egyre-másra kerülnek elő az ország hordozó-programjának drágulásáról szóló hírek. Az F-35B-ről az F-35C-re való át, majd visszaállás 74 millió fonttal emelte meg a kiadásokat. Mindez azonban csak aprópénznek tűnik az fedélzetre szánt gépek fel-és leszállási módjaik miatti hordozókon végzett áttervezések költségeihez képest. 2010-ben ezeket olyan 800 millió fontra becsülték, de nem egész két év elteltével kiderült, ennél lényegesen több kerülne az átalakítás. Ezek miatt a 70000 tonnás egységek ára 2 milliárd fonttal lett magasabb, ezzel a valaha volt legdrágább brit hadihajók címét is viselhetik majd a QUEEN ELIZABETH-osztály tagjai.

Félő azonban, hogy 5,5 milliárd font ellenében csak olyan hordozók fognak megépülni, amiknek éveket kell majd várniuk arra, hogy teljessé váljon a rádiólokátorral történő felszereltségük, ugyanis ezen berendezések közül is késve kerül majd átadásra pár, hiába fog csúszni a hajók elkészülte. Ha a 2007-es tervet változtatások nélkül végigviszik Londonban, akkor 3,65 milliárd font elköltése után 2016-ban és 2018-ban szolgálatba léphetett volna a két repülőgép-hordozó, így viszont csak 2020-ra fog realizálódni ez az állapot.

Ghána a 2011 novemberében és a 2012 áprilisában átvett egy-egy Airbus Military C295M szállítógépek mellett további két példányra is igényt tart. Ezeket elsősorban a Maliban tevékenykedő, 12600 főt kitevő ENSZ csapatok támogatását segítő szállítási feladatokban használnák. A két gépről már folynak a tárgyalások, ezeken az afrikai ország szeretné elérni, hogy ne megvásárolja, hanem csak bérelje azokat.

NETARZENÁL GALÉRIA

Az angol HMS WESTMINSTER fregatt és az olasz FRANCESCO MIMBELLI romboló.

Köteléket bonts.

Felszálláshoz készülődve.

General Dynamics F-111E Aardvark.

Soko NJ-21 Jastreb.

Dassault Mirage IIID.

Szólj hozzá

Military USS Airbus F-35B F-35C (SSN QUEEN MINNESOTA 783) ELIZABETH-osztály VIRGINIA-osztály C295M