2019. aug 31.

2019.08.31

írta: Netarzenál
2019.08.31

Elkezdődött Bulgária Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgépeinek Fehéroroszországba történő szállítása. Szófia hosszú idő után döntött a gépek Baranovicsiben történő nagyjavításáról és némi korszerűsítéséről. A meglévő 14 bolgár gépből nem mind kerül majd a további hadrendbe tarthatóságot garantáló munkafolyamatokba. Az ezekben érintett 8 példányból az első augusztus 28-án indult útnak az 558. repülőgép javító üzem felé, egy Iljusin Il-76-os szállítógépben, részlegesen szétszerelve. A nyolc repülőgépen elvégzendő munkák várhatóan mintegy 50 millió eurós kiadással fognak járni, de a kormányzati szinten van terv még további két repülőgép Belorussziába való kiküldésére.

Donauwörth-ben augusztus elején hajtotta végre első repülést az immáron 5 főrotorlapáttal rendelkező Airbus Helicopters H145-ös prototípusa. A hónap vége előtt már a második prototípus is a levegőbe emelkedett, mivel a következő év elején szeretnék megszerezni erre a változatra is a típusalkalmassági bizonyítványt. A jelenlegi négylapátos kialakítással szemben, az 5 főrotorlapáttal rendelkező H145 további 150 kilogramm több hasznos teherrel emelkedhet majd fel, és a maximális felszálló tömege 3800 kilogrammra növekedhet. Az első prototípus jelenleg Dél-Amerikában van, nagy tengerszint feletti repülési teszteken.

Igencsak alaposan korszerűsített Mil Mi-24P harci helikoptert mutatott be a KRET orosz vállalat. A Mi-24P-1M üres tömegét 430 kilogrammal csökkentették, a beszerelt könnyebb fedélzeti rendszerek révén. A fegyverterhelés 2400 kilogramm, de ebben már nincs helye a rádióvezérlésű 9M114-es rakétacsaládnak. Helyüket a legújabb 9M120 Ataka sorozat lézervezérlésű változatai vették át, az akár 15 kilométerről is indítható radarvezérlésű 9M123-as mellett. Ezek miatt is került egy AESA antennával rendelkező fedélzeti rádiólokátor felszerelésre a lövész fülkéje elé. Az optikai rendszer forgatható kupolája a mereven beépített 30 milliméteres ikergépágyúval ellentétes oldalon, a radardóm mellett nyert elhelyezést. Mind a lövész, mind a pilóta fülkéje korszerűsítésre került színes kijelzőkkel és HUD-al. Az eddigi legtöbb modernizált Mi-24-el szemben ezen rajta voltak még az irányított rakéták felfüggesztésére szolgáló külső lelógó szárnyrészek is. Továbbá a harci helikopter külső részén a törzs oldalán és az alatt is az önvédelmi rendszerek dudorai és tornyai is láthatóak voltak. A helikopter deszantterét alkalmassá tették 3 sérült katona harctérről történő elszállítására is.

Augusztus 26-án az indiai légierő megkapta a 11. (MSN IAF-11) Boeing C-17 Globemaster III-as szállítógépét. A típust az országban a 81. század (Sky Lords) repüli 2013 óta. India terveiben további Globemaster III-ok beszerzése is szerepelt még egykoron, de a lassú bürokrácia nem tudta időben tető alá hozni ezen megrendelésének előkészítését. A Boeing C-17 Globemaster III-ból az USAF-nál 222, Indiában 11, Nagy-Britanniában, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben és Ausztráliában 8-8, Kanadában 5, a NATO közös ezredében 3, míg Kuvaitban 2 példány repül. A legöregebb C-17-es 27 éves, az átlagéletkor 14,4 év.

Röviden fogalmazva az indiai Hindustan Aeronautics Limited (HAL) SPORT-ot csinált a nem túl gyorsan fejlesztett Tejas vadászbombázóból. Bővebben kifejtve a kétüléses verziót fejlesztenék tovább kifejezetten harckiképzésre szolgáló oktatógéppé. Ennek rövidítése a SPORT (Supersonic Omni Role Trainer). Természetesen a nagyteljesítményű harci repülőgépek (mint például a Rafale, a Mirage 2000, vagy a MiG-29) repülési tulajdonságainak, fedélzeti rendszereinek és fegyverzetének (csapásmérő robotrepülőgépek, sisakkijelző, célzókonténer, elektronikus hadviselési rendszerek) megismerésére szolgáló típus alkalmas lenne harci bevetések végrehajtására is, háborús helyzetben. Kapcsolódó hír, hogy a HAL bejelentette, sikerült csökkentenie a Tejas darabárát. Az igencsak borsosnak tekinthető 62,9 millió dolláros árcédulát sikerült mérsékelni az igencsak versenyképes 34,9 millió dollárra. Mivel igen alaposan rágyúrtak az ár csökkentésére talán bebiztosíthatják az igencsak elhúzódó fejlesztésű gépük következő 83 darabra szóló hazai megrendelését.

Kínai médiában bennfentes körökből származó információt közöltek a héten, a haditengerészet új hordozófedélzeti vadászbombázójának típusáról. Évek óta az Shenyang Aircraft Corporation (SAC) FC-31-es jelzésű gépet tartották befutónak a nagyobb méretű Chengdu Aerospace Corporation (CAC) J-20-as szemben. Az információ szerint viszont a döntéshozók a J-20-at szeretnék látni a kínai repülőgép-hordozók fedélzetén a jövőben. A Szu-33-as helyi továbbgondolásához, a J-15-höz fogható nagyobb méret okozta hátrányokat állítólag ellensúlyozza a J-20-as megbízhatósága és fejlettsége. Mindemellett a katonai vezetők szerint az FC-31-es esetében a tervezést végzők nem tudtak felmutatni megfelelő méretékű innovációt/kreativitást gépük megalkotásánál, ez szintén hátrányt jelentett a flotta új vadászbombázó típusának kiválasztásnál. Így hiába a hordozón elfoglalt kisebb hely, valamint a repülési jellemzőkben érezhető fürgesége, az FC-31-es úgy tűnik elbukott. Ez a döntés akár az FC-31-es végét is jelentheti, hiszen a haditengerészetéhez közeli másik katonai forrás szerint mindkét repülőgép fejlesztésének végig vitele szinte lehetetlennek tűnik az elkövetkező néhány évben, tekintettel a gazdasági visszaesés kockázatára, mivel az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború továbbra is eszkalálódik.

Ami a jövőt illeti az J-20-as hordozófedélzeti változatánál a fő kihívást nem a tömege, hanem a hossza okozhatja. Amennyiben sikerül megrövidíteni a géptörzset, úgy a tömege már nem fog gondot okozni, hiszen a kínai flottánál a gőzkatapulttal szemben az elektromágneses katapultot részesítik előnyben. Ennek egyik előnye, a nagyobb indítható tömeg, ami pont jól jön a J-20-as számára. Jelenleg még mindkét típus erősen támaszkodik az Oroszországból beszerzett gázturbinákra, de a J-20-as itt is előrébb tart, hiszen a hazai fejlesztésű WS-15-ös jelzésű erőforrás már elkészült, több száz órányi tapasztalatot szereztek vele. Ami még további kihívás lehet a kínai mérnökök számára az teljesen független a típustól, hiszen olyan radarkeresztmetszetet csökkentő bevonatot kell előállítani, ami a zord tengeri körülmények között is helyt tud állni és nem okoz túl sok plusz időt a karbantartások során.

A kanadai királyi légierő (RCAF) bővíti és korszerűsíti a CH-149 Cormoran kutató-mentő (SAR) helikopter flottáját. A forgószárnyasok élettartamának felénél esedékes munkálatok után a gépek 2042-ig maradhatnak majd szolgálatban. Az Észak-Amerikában repülő AgustaWestland AW101-ek korszerűsítése során új GE Canada által szállított hajtóműveket, a legmodernebb avionikát, navigációs és kommunikációs rendszereket, valamint a Collins Aerospace-tól származó pilótafülkét is kapnak. Továbbá LED-es lámpatestek gondoskodnak majd a világításról, megújul a csörlő, a repülésvezérlő rendszer és a fedélzeti rádiólokátor is a földi telepítésű szimulátorral együtt. Ezeknek köszönhetően a kanadai gépek a jelenlegi legkorszerűbb felszereléssel ellátott, Norvégia számára leszállított példányokkal lesznek egyenértékűek. A korszerűsítés összköltsége 1,39 milliárd dollárra fog rúgni. Az első korszerűsített CH-149 Cormoran 2022-ben emelkedhet majd a levegőbe. A darabszám növelésére jelenleg két újabb helikopter megvásárlását jelzik előre.

Végrehajtotta első repülését az Airborne Tactical Advantage Company (ATAC) magáncég első repülőképesé tett Dassault Mirage F1-es gépe. A texasi Fort Worth Alliance repülőtérről augusztus 22-én levegőbe emelkedő példány egykor a francia légierő gépe volt. A kétüléses Mirage F1B lajstromszáma N601AX (francia szolgálatban annak idején 502). A társaság nyilatkozata szerint a repülés 30 percig tartott, és eseménymentesen végződött. Az ATAC a 2017-es évben vásárolt meg 63 darab Dassault Mirage F1 vadászgépet Franciaországtól, amelyeket 2014-ben vontak ki az aktív szolgálatból. Ezekből az első körben 32, igen jó állapotban lévő darabot a belga SABCA cég segítségével fognak felújítani. Ezek a példányok viszonylag könnyedén, kevés ráfordítással tehetők repülőképessé.

Igaz az ATAC nem bízott semmit sem a véletlenre, ugyanis a gépek mellé 157 darab Atar 9K50 hajtóművet, 84 Cyrano IV radart, valamint 72 üzemanyagtartályt is megvásároltak. A cég terveiben 40 darab Mirage F1-es repülőképessé tétele szerepel, ez minden bizonnyal sikerülni fog a sok tartalék alkatrésznek köszönhetően. Az ATAC 1994 óta segíti a pilótakiképzést az ellenséges repülőgépek szerepét játszó gépeinek és pilótáinak bérelhetőségével. A vállalat jelentős sikert ér el az Egyesült Államok Haditengerészetével, ők évente legalább 4500 repülési óra kibérlésével támogatják pilótáik harcképességét. Ebben persze nagy segítség, hogy az ATAC összes pilótája vagy az amerikai haditengerészet, illetve tengerészgyalogság, vagy USAF egykori vadászpilótája, és a legtöbbjük légiharc-oktatói minősítéssel is rendelkezett az aktív szolgálati ideje alatt.

Rakétakísérleteket folytatott az amerikai hadsereg Arizona hegyvidéki sivatagában augusztus 28-ig. Egy Boeing AH-64E Apache harci helikopter segítségével ugyanis a Rafael által gyártott Spike Non-Line-of-Sight (NLOS) irányított páncéltörő rakéta képességeit vizsgálják. A tesztek során az orosz Pantcir légvédelmi rendszer leküzdésének lehetőségét tanulmányozták alaposan, korunk legfejlettebb harci helikopteréről indítva az izraeli rakétát. A Rafael Advanced Defense Systems által gyártott Spike huzalvezérlésű fegyvercsalád elsősorban páncélosok megsemmisítésére lett kifejlesztve. A 25 km-es hatótávolságú, így már nem huzalvezérlésű, hanem rádiós irányítású Spike-NLOS változatot 2009 végi mutatták be, mint a rakétacsalád legnagyobb indulótömegű (70 kg) és hatótávolságú változatát. Feladatkörének bővülését jelzi a harci részének cserélhetősége. Az izraeli AH-64-ek már évek óta alkalmazzák a Spike több változatát is. Az amerikai hadsereg a lövészeti eredmények kiértékelését követően 2020 közepe táján nyilatkozhat majd az esetleges rendszeresítési szándékról. Amennyiben a megvásárlásról döntés születik a helyi gyártásban a Lockheed Martin fog együttműködik az izraeli céggel.

Egy újabb feltárt és megoldott hibával kevesebbel rendelkezik a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es vadászbombázó. A Boeing KC-135 Stratotanker merev töltőcsövére szerelt adapterrel történő éjszakai légi üzemanyag-felvétel során ugyanis a tankergép személyzetét vakította az F-35-ös B és C változatánál a fogadócső tövénél elhelyezett lámpa fényereje. A légierő előírásában ugyanis az szerepel, hogy a töltőcső kezelőjének a tankolás során végig figyelemmel kell kísérni az üzemanyagot vételező gépet és annak veszélyt jelentő mozgása esetén az utántöltést megszakítani. A lámpa lecserélése sikerrel megtörtént egy meleg fehér fényt adóra, így ez a kismértékű hiba kiküszöbölésre került.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Falcon 7X

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Dassault Rafale C

McDonnell Douglas EAV-8B+ Harrier II

MiG-29SzMT

LTV Aerospace A-7B Corsair II

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas F-4N Phantom II

Szuhoj Szu-27UBM Flanker

Boeing RC-135S Cobra Ball

Eurofighter EF-2000 Typhoon

McDonnell Douglas F/A-18A Hornet

Saab JAS39C Gripen

Grumman EA-6B Prowler

Korean Aerospace Industries T-50i Golden Eagle

Boeing MV-22B Osprey

British Aerospace Hawk Mk.51

Lockheed VP-3A Orion

Saab JA37D Viggen

North American F-100F Super Sabre

JF-17 Thunder

Sikorsky MH-60R Seahawk

Alenia/Aermacchi/Embraer AMX

McDonnell Douglas F-4E Terminator 2020

CASA C-101EB Aviojet

Lockheed Martin F-16C Fighting Falcon

Mil Mi-28NM Havoc

Boeing E-767

Xian JH-7A

McDonnell Douglas F-15C Eagle

 

 

Szólj hozzá

Szuhoj Lockheed Martin AgustaWestland Boeing AW101 Tejas 9M123 Rafael Spike HAL Mil F-35 Lightning II FC-31 C-17 Globemaster III AH-64E Apache Szu-25 9M120 Ataka Hindustan Aeronautics Limited Airbus Helicopters Mirage F1 J-20 Shenyang Aircraft Corporation KC-135 Stratotanker H145 Mi-24P Mi-24P-1M SPORT SAC Chengdu Aerospace Corporation CAC WS-15 CH-149 Cormoran Dassault Non-Line-of-Sight NLOS