2020.11.07
Ukrán sajtóértesülés szerint Kijev új tüzérségi eszközöket szeretne megvásárolni a hadsereg részére. Ezzel a beszerzéssel egyszerre nyugdíjaznák a szovjet gyártmányú 152 milliméteres 2A36, 2A65 vontatott, valamint a 2S1 (271 darab), a 2S3 (235 darab), 2S19, és a 2S5 önjáró tarackokat is. Úgy hírlik, hogy a cseh fejlesztésű és gyártású DANA M2 kerekes futóművel rendelkező 152 milliméteres önjáró tarack tudta felhívni magára a legjobban az ukránok figyelmét a lengyel KRAB-bal együtt.
Október 21-én és 22-én egy háromfős belga katonai küldöttség tett látogatást az osztrák Diamond repülőgépgyár központjában, Wiener Neustadtban. Ennek célja a Diamond DART 550 turbólégcsavaros kiképzőgép minél jobb megismerése volt. Ugyanis a belga hadsereg légi komponense számára új alapképző repülőgépet keresnek az öregedő SIAI-Marchetti SF260M-ek és SF260D-k helyére, amelyek közül az elsőket már 1969 óta használják. Belgium 1969 elején 36 SF260M alapképző repülőgépet rendelt, ezeket a repülőgépeket 1969 novemberétől kezdődően 1971 tavaszáig bezárólag szállították le. További kilenc SF260D típusú repülőgépet rendeltek és szállítottak 1992-ben. Belgiumban jelenleg is 32 üzemképes SF260-as található meg, ezekből 23 az SF260M és kilenc a SF260D variáns. Az SF260-asok cseréjének ütemtervét egyelőre még nem árulták el a belgák. Mindenesetre a látogatás nem volt hiábavaló, mivel a küldöttség egyik tagja, a belga légierő korábbi kiképzési vezetője, Patrick Goossens repülő ezredes a gyár egyik tesztpilótájának segítségével a levegőben is megismerkedhetett a DART 550 turbólégcsavaros kiképzőgéppel. A Diamond szerint elégedett volt a DART 550 stabilitásával és könnyű kezelhetőségével.
Csehországban már befejeződtek az AERO Vodochody Aerospace L-39NG sugárhajtású kiképzőgép legutóbbi szélcsatorna vizsgálatai. Ezeket a prágai Cseh Repüléstechnikai Kutatóközpont (VZLU) kissebességű szélcsatornájába végezték el és a céljuk az volt, hogy megnézzék, hogyan viselkedhet a típus különféle fegyverzeteket hordozva. A 3 dimenziós nyomtatással megalkotott 1:6,6 méretarányú modellt különféle konténerekkel és fegyverzettel ellátva vizsgálták a 3 méter átmérőjű szélcsatornában, a jövőre elkezdődő valódi légi próbák előtt. A függesztményeket szintén 3 dimenziós nyomtatással hozták létre, ezek között megtalálhatók voltak a célzókonténerek, a 12,7 milliméteres géppuskával, vagy 20 milliméteres gépágyúval ellátott géppuska, illetve gépágyúkonténerek, a 250 kilogrammos bombák és légiharc-rakéták is. A repülési tesztek előtt a szélcsatornában végzett vizsgálatokkal kellett ellenőrizni ezeknek az L-39NG repülési jellemzőire és a teljesítményére gyakorolt hatásait. A statikus mérések mellett, amelyek meghatározzák a repülőgépen fellépő erőket, dinamikus méréseket is végeztek. Fél év alatt több mint 200 mérést hajtottak végre, 30 különböző fegyverzeti konfigurációban.
Megszületett a parlamenti jóváhagyás a Német Légierő részére további 38 darab Eurofighter beszerzéséről. Ezek a gépek az ugyanekkora darabszámú, 2003 és 2008 között gyártott Tranche 1-es első szériás példányokat fogják pótolni a Project Quadriga nevű program keretében de a jelenlegi legkorszerűbb Tranche 4 felszereltségi szinttel. A most november 5-én megszavazott 5,5 milliárd euró elköltéséről szóló szerződés aláírása még ebben a hónapban megtörténik. A várhatóan 2025 és 2030 között leszállításra kerülő Eurofighter-ekből hét példány lesz kétüléses, további négy pedig légi rendszerpróbákhoz felműszerezett gép lesz, amik a jövőbeli továbbfejlesztésekben fognak főbb szerepet kapni. Németország maradék Panavia Tornado IDS/ECR repülőgépeinek pótlása ügyében is lassan itt lesz az idő a döntéshozatalra. A Lockheed Martin F-35-ének eltűnésével a kiválasztás már jó ideje kétesélyes lett, mára csak a Boeing Super Hornet és a Eurofighter maradt a ringben.
Egyesek szerint Berlin az egész európai védelmi ipart jelentősen befolyásolhatja majd döntésével, mivel ha az Egyesült Államokban épített harci repülőgépet választja a Luftwaffe számára, akkor igen jelentős bevételtől eshetnek el az európai gyártók. Tény, a Boeing F/A-18E/F Super Hornet napjainkra kiforrott, megbízható, harctéren bizonyított típusnak számít, és az USA haditengerészete is számít még rá az elkövetkező évtizedekben. Másik oldalon a hazai ipar támogatását is jelentősen elősegítő Eurofighter továbbfejlesztés áll. A távlati német tervekben összesen 110 darab Captor-E AESA antennával ellátott fedélzeti rádiólokátor beszerzése kezd körvonalazódni, de ez nem jelent ugyanennyi új Eurofighter-t. Ugyanis a Tranche 2-es széria gépeit szeretnék majd felszerelni a jelentős többletet képviselő mennyiséggel. Meg kell említeni, hogy 2019-ben Spanyolország esetében is megrendelésre kerültek a Captor-E AESA antennával ellátott fedélzeti rádiólokátorok, itt azonban kisebb mennyiségről van szó. 2022 harmadik negyedévétől jelennek majd meg ezek a berendezések a Tranche 3-as széria 19 példányán.
Szintén említésre érdemes, hogy ezek az E-Scan Mk1-ként is emlegetett radarok különböznek a Kuvait és Katar által megvásárolt Eurofighter Typhoon vadászbombázókba kerültektől, némileg fejlettebbek lesznek. A brit gépek orr-részébe viszont a még többet tudó, leginkább a rádióelektronikai harc területén továbbfejlesztett Mk2-öt szánják Londonban. A németek esetében már szóba került egy-egy további 45, illetve 40 darabos megrendelés is. Ez a 2030-ban kivonásra kerülő Panavia Tornado IDS és ECR vadászbombázók pótlását szolgálná. A 45 nukleáris csapásmérésre is képes gép mellett a másik 40 Eurofighter felderítésre, rádióelektronikai zavarásra és légvédelem elleni harcra ugyancsak alkalmasabb lenne elődjeiknél. Ezek az összetett feladatkör miatt szinte biztos, hogy a kétüléses változaton alapulnak majd.
A konténerben hordozott zavarórendszerek mellett ez a változat az MBDA és a Leonardo újfejlesztésű SPEAR EW, gázturbinás meghajtású rádióelektronikai zavaró robotrepülőgépek bevetésére is alkalmas lesznek. Ezek a 100 kilogrammos, 100 kilométert lerepülni képes eszközök a Brimstone irányított rakéták 3-as indítósínjeiről lesznek bevethetők a védendő kötelék érdekében. További módosítás lesz, hogy a megfelelő alkalmazhatóság végett két, eddig póttartályok felfüggesztésére nem alkalmas felfüggesztési pontot tesznek majd alkalmassá az 1000 literes póttartályok felszerelésére. Az európai megrendelők számára történő esetleges termelés újraindulása új esélyt ad arra, hogy áthidalják azt a szakadékot, amíg Franciaország, Németország és Spanyolország befejezi az új generációs vadászgépének tervezését és fejlesztését. 2020 márciusának végére egy újabb, kompromisszumos elképzelés jelent meg német híroldalakon. Ezek szerint a jelenleg még 93 darabos mennyiségben hadrendben lévő Tornado-k helyébe 78-90 darab Eurofighter, 30 darab F/A-18E/F Super Hornet és 15 EA-18G Growler léphetne.
Az első példányok eme gépek közül 2025-ben kerülnének átadásra, így a Tornado-k 2030-ban történő kivonására már hadrendben állhatna egy részük. Az amerikai gépek egyrészt a rádióelektronikai harcban lennének használva (EA-18G Growler), másrészt NATO követelménynek eleget téve háborús helyzetben a legújabb B61-12 nukleáris bombákkal (F/A-18E/F Super Hornet) kerülhetnének bevetésre. Mind az európai, mind az amerikai gyártó kivitelezhetőnek tartja gépeinek módosítását az atombomba bevetésére, mivel jelenleg erre egyik típus sem képes, de 3-5 év alatt ez a képesség megteremthető lenne. Meg nem erősített hírek szerint az amerikai gépek azért vannak még jelen a német védelmi miniszter elé került tervben, mivel a német döntéshozók nem bíznak a Eurofighter sikeres továbbfejlesztésében. Várhatólag ez a nagyobb gépmennyiségről szóló döntés, akár megtalálható lesz benne amerikai típus, akár nem, a csak a következő évi választások után születhet majd meg.
Megérkezett a brit RAF negyedik Boeing Poseidon MRA Mk.1-es (Maritime, Reconnaissance, Attack) tengeri járőrgépe. A ZP804-es lajstromot és a Spirit of Reykjavik nevet viselő gép és társai majdani otthona Lossiemouth-ba van, és ez a gép, akárcsak az október 14-én landolt ZP803-as példány (ez Terence Bulloch nevét viseli) is ide érkezet meg. A ZP804 november 2-án indult el Boeing Field-ből de aznap még nem hagyta el az Egyesült Államok területét, ugyanis az éjszakát az Amerikai Haditengerészet Patuxent River-i bázisán töltötte és csak november 3-án szelte át az Atlanti-óceánt. Az első RAF Poseidon, a ZP801-es Pride of Moray nevet viselő gép 2020. február 4-én érkezett meg. A London által megrendelt kilenc Poseidon 2021 végéig meg fog érkezni Nagy-Britanniába.
Az új létesítményeken az első két Boeing Poseidon MRA Mk.1 érkezésekor Lossiemouth-ban még javában folyt a munka, így került az első két Poseidon Kinloss repülőterére, amit egyébként régebben a Nimrod MR.2 tengeri járőrgépek tudhattak otthonuknak. A RAF a 2020-as év végére már három átvett Poseidon MRA Mk.1-el rendelkezik, ahogy azt tervezték. A Boeing P-8A Poseidon repülőgépeket elsőként a 120. század fogja üzemeltetni a szigetországban, a másik alegység, amelyik repülni fogja a típust a 201. század lesz. London 9 darabos Poseidon beszerzését 2016-ban sikerült tető alá hozni, az utolsó gép 2021 novemberéig került majd átadásra. Érdekesség, hogy a Rejkjavik szelleme gépnév és a 120. repülőszázad újra összefonódik napjainkban. Ugyanis 1942. szeptember 4-én hét darab tengeri járőrfeladatokra módosított B-24 Liberator landolt az izlandi főváros repülőterén. Ezzel a mozzanattal kezdetét vette a német tengeralattjárók elleni hadművelet az Atlanti-óceán északi részén is. Ez a hét repülőgép a 120. repülőszázad állományába tartozott.
A Poseidon MRA Mk.1 megrendelésből brit cégek is alaposan részesültek. A brit gyártók speciális alrendszereket, összetevőket biztosítanak a P-8A számára, például Marshall Aerospace & Defense Group készíti a kiegészítő üzemanyagtartályokat, a Martin Baker a személyzet üléseit állítja elő, a GE készíti a fegyverfelfüggesztőket és a GKN Aerospace szállítja a pilótafülke szélvédőit. A brit megrendelésre elkészült első példány, a ZP801-es lajstromjelt kapta és 2019. október 29-én adták át a megrendelőnek a gyártó Seattle-ben lévő üzemében, nagyjából három és fél hónappal első repülése után. Első alkalommal 2019. július 12-én repült, amikor felszállt a Boeing Renton-i gyárból, és átrepült a Seattle-i Boeing Fieldre.
Más típusú új repülőgépek is érkeztek az Egyesült Királyság területére ezen a héten. November 3-án négy Beechcraft T-6C Texan II turbólégcsavaros kiképző repülőgépet adtak át. A típusból eddig 10-et használtak a középfokú képzésben a Grob 120TP Prefect alapkiképző és a BAE Systems Hawk T.2 közötti lépcsőfokként.
Az Egyesült Királyság Királyi Haditengerészete október 28-án, a Portsmouth-ban tartott ünnepség alkalmával leszerelte a hidegháború idején szolgálatba állított Type 82-es osztályú HMS BRISTOL (D23) rombolót. A 82-es típusú rombolókból 8 darabot terveztek megépíteni, feladatuk a már eredetileg is gőzkatapulttal és szögfedélzettel megépített CVA 01-es osztályú repülőgép hordozók védelme lett volna. A négy tervezett hordozóból végül egy sem épült meg, de az 1967. április 17-én megrendelte BRISTOL gerincét a Tyne and Wear-i Swan Hunter hajógyárban lefektették, majd 1969. június 30-án vízre is bocsátották. Szolgálatba 1973. március 31-én állt, több testvérhajója nem épült meg. A tengeralattjárók elleni hadviselésre (Ikara) és légvédelemre (Sea Dart) felkészített BRISTOL vízkiszorítása 7100 tonna, hossza 154,53 méter, szélessége 16,76 méter és merülése 7,5 méter lett. A legénység 30 tisztből és 367 tengerészből állt. Két 30000 lóerős gőzturbina és két azonos teljesítményű Bristol-Siddeley Olympus TM1A gázturbina hajtotta meg, amelyek maximálisan 28 csomós sebességre tudták felgyorsítani a hajót.
A HMS BRISTOL lett az utolsó brit hajó, amely gőzturbinákat használt. Ezekkel a gőzturbinákkal volt baj, mert 1974 februárjában tűz ütött ki Wales partjainál, amelynek helyreállítása két évet vett igénybe. Tíz évvel később újabb incidens történt, amikor is az egyik gőzturbina felrobbant. Ez megpecsételte a hajó sorsát, mivel a javítás túl drágának bizonyult volna. Az 1980-as évek elejére tervezett kivonását a Falklandi válság, majd háború elodázta. A BRISTOL romboló negyven Sea Dart rakétájával igencsak jelentő mértékben volt képes a szigetek visszafoglalására elindított flottakötelék légvédelmét megerősíteni. A háború után a hajó további légvédelmi fegyvereket kapott, két 30 milliméteres Oerlikon KCA ikercsövű gépágyút és két 20 milliméteres Oerlikon egycsövű gépágyút. A HMS HERMES (R12) nyugdíjazása után a brit flotta zászlóshajójaként szolgált, majd 1987-tól már iskolahajó lett belőle.
A DGA Fegyverkezési Főigazgatóság (Direction générale de l'armement) bejelentette, hogy hamarosan elkezdik készíteni azon fedélzeti rendszerek megvalósíthatósági tanulmányát, amelyek az új német-francia tengeri járőr repülőgépbe kerülhetnek beépítésre. A Thales, a Hensoldt, az ESG és a Diehl társaságok, együttesen T-HED néven szerepelnek majd ebben a programban. Mindkét ország által érintett repülőgépgyártók az Airbus és a Dassault 2021-ben csatlakozik majd a programhoz. Az elemzés késztése várhatóan még ebben a hónapban megkezdődik. A Maritime Airborne Warfare System (MAWS) program célja egy olyan tengeri járőr repülőgép kifejlesztése, amely képes lesz az Atlantique 2 és a P-3C Orion repülőgépek helyettesítésére is. A program résztvevői elsősorban a repülőgép fedélzetére kerülő rendszerekre és a fegyverrendszerekre összpontosítanak a fejlesztés során, mivel a MAWS program nem csak egyetlen repülőgép, hanem egy rendszer kifejlesztését célozza.
A T-HED csoportnak úgy kell meghatároznia a teljes rendszer architektúráját, hogy az a jövőben többféle repülőgépre is integrálható legyen. Az elektronikus hadviselési csomag, a radar, a szonár, a szonárbóják, a fegyverek, valamint a kommunikációs és adatátviteli rendszerek mind meg kell, hogy feleljenek ennek a kritériumnak is. Az már biztos, hogy európai gyártmányú repülőgépbe kerülnek beépítésre, a konkrét típus majd csak később kerül kiválasztásra. Az Airbus már régóta javasolja az A320-as típus használatát ebben a szerepben, de hordozóként szóba jöhet még a C295-ös, vagy akár a Dassault Falcon üzleti repülőgép is.
Október 31-én hajtotta végre első repülését a második sorozatgyártású Szuhoj Szu-57-es. Korábban a repülőgépgyár azt ígérte, hogy ez a gép október végéig felszáll. Ez a példány várhatólag ez év végéig átadásra fog kerülni a légierő részére. Az első sorozatgyártású Szu-57 típusú repülőgép 2019. december 24-én zuhant le, ami hatalmas visszaesést okozott Oroszország azon tervében, hogy a légierő számára lopakodó repülőgépeket állítson elő. Ennek következtében a repülési teszteket több mint tíz hónapra felfüggesztették. A típus gyártását a Komszomolszk városában lévő, Jurij Gagarin nevét viselő Komszomolszki Repülőgépgyártó Termelési Egyesülésnél, a KnAAZ repülőgépgyárban végzik.
A típus előállítását a 2028 végére 76 repülőgép átadásáról szóló moszkvai megrendelés következtében a termelékenység növelését tette létfontosságúvá. Ugyanis a rövidre szabott határidő tartása végett évente 12-13 darab Szu-57-es elkészítése válik majd szükségessé, hogy az utolsó példány is átadásra kerülhessen 2027-ben. Ez a 76 darab vadászbombázó állítólag 2,7 milliárd dollárba került, így sikerült 2019 májusára, a megrendelés időpontjára egy Szu-57-es előállítási költségét 20%-al csökkenteni. 2022-ben már az első olyan Szu-57-es is elkészül, amelyikbe a nagyobb tolóerejű hajtóművek kerülnek beszerelésre.
Szintén első alkalommal emelkedett a magasba a Tupoljev Tu-160M2 (NATO-kód Blackjack) stratégiai bombázó, immáron a Kuznyecov NK-32-02-es sugárhajtóművek által hajtva 2020. november 3-án. Ezt 4 évvel ezelőtt még 2018-ra várták. Ez a példány a piros 14-es oldalszámot és Igor Sikorsky nevét viseli. Ez év februárjában készült el, de az új hajtóművek késése miatt a levegőbe emelkedést csak most tudták végrehajtani vele. Az első Tu-160M2 első repülésére pedig 2020. február 2-án került sor, és az 2 óra 34 percig tartott. A modernizált Tu-160M2 stratégiai bombázó első repülése az új gázturbinákkal 2 óra 20 percig tartott, és 6000 méteres magasságban hajtották végre. Egy 2015-ben tett bejelentés alapján a Tu-160M2-es a kevesebbet fogyasztó NK-32-02-eknek köszönhetően 1000 kilométeres hatótávolság növekedést tud majd elkönyvelni.
Moszkva az összes jelenleg meglévő, vagyis 16 darab Tu-160-át korszerűsíteni fogja és 2018. január 25-én szerződést írtak alá további 10 új építésű bombázó megvásárlásáról is, egyenként 15 milliárd rubel értékben. A távlati tervekben összesen 50 darab Tu-160-on szeretnék látni a légierő felségjelét. Az új erőforrásra feltétlenül szükség volt, hiszen a Tupoljev Tu-160-as stratégiai bombázók hajtóműve már évek óta, egészen pontosan 1993-tól nincs gyártásban, ezért a bombázók üzemképességének fenntartása igen nehézkessé vált. Majd 2019. október utolsó napjaiban derült ki, hogy Moszkva 22 darab NK-32-02-es sugárhajtóművet rendelt meg a modernizált Tupoljev Tu-160M2 és Tu-22M3M bombázógépei számára.
Befejezte tengeri próbajáratait Izrael első SAAR 6 osztályú rakétás korvettje, az INS MAGEN (VÉDŐPAJZS). Ez a rakétás korvettje még december hónapba áthajózik Izraelbe Németországból, ugyanis ezt az egységet, valamint másik három, a 2021-es évben átadásra kerülő testvérhajóját is a németországi Kielben készíti el a Thyssenkrupp Marine Systems. Ezeket a hajókat Tel-Aviv azután látta szükségesnek beszerezni, hogy a 2000-es évek elején Izrael Földközi-tenger vízei alatt húzódó kizárólagos gazdasági övezetében értékes földgázkészleteket fedeztek fel. Mivel Izrael villamos energiájának 70% -át ma a tengeri fúrótornyai által termelt földgázból állítják elő, a felfedezés nagy horderejűnek bizonyult és szükség lett a majdan itt telepítendő fúrótornyok védelmére.
Bár a tervezést és az építést Németországban végzik, a hajókon levő védelmi rendszerek több mint 90% -a izraeli gyártmányú lesz. A fúrótornyok elleni várható rakétatámadások okán még 2017-ben javították az SAAR 6 osztály légvédelmi képességét, ugyanis a duplájára növelték a Rafael Advanced Defense Systems által gyártott C-Dome (a szárazföldi telepítésű Iron Dome rendszer tengeri változata) Tamir rakétáinak darabszámát. Így már 12 Israel Aerospace Industries Barak 8-as légvédelmi rakéta mellett 20 Tamir számára is beépítésre kerülnek a függőleges indítók, a 2000 tonnás egységek hajótestébe. A kis helyigény miatt a C-Dome ideális lehet korvettek, őrhajók, de akár tengeri gázkitermelő és olajfúró tornyok védelmére is. A 90 méter hosszú, 70 főnyi legénységű korvettek fegyverzetét ezeken felül egy 76 milliméteres löveg, 25 milliméteres távirányítású gépágyúk, 16 hajók elleni rakéta, két torpedóindító és egy SH-70-es Sea Hawk helikopter fogja alkotni.
A C-Dome hajókról történő alkalmazhatóságát a 2016-os év tavaszának végén tesztelték le. Akkor az Iron Dome tüzérségi lövedékek elleni védelmi rendszer indítóállványát egy hadihajó tatján kialakított, helikopterek fel-és leszállására használt fedélzeten rögzítették, míg a felderítést a hajó rádiólokátorai végezték. A több mint 100 kilométeres hatótávolságú többfeladatú Adir rádiólokátorral felszerelt SAAR 6 osztályú rakétás korvettek fedélzeti rendszerei lehetővé fogják tenni, hogy a már meglévő szárazföldi, vagy légi rendszerekkel kapcsolatot létesíthessenek és adatokat cseréljenek. Várhatólag a SAAR 6 osztályú rakétás korvettek 3 évtizedig maradnak majd szolgálatban.
Az Egyesült Arab Emírségek számára az Egyesült Államok Külügyminisztériuma jóváhagyta 50 darab Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázó eladását. A várhatólag 10,4 milliárd dolláros bevételt eredményező üzletet a Kongresszusnak még jóvá kell hagynia, erre 30 nap áll rendelkezésére. Itt azonban még eléggé megoszlanak a vélemények az eladással kapcsolatosan. Egyesült Arab Emírségek Izrael után a második közel-keleti országgá lehetne, amelyik birtokolhatja ezeket a fejlett repülőgépeket, míg az egész világot tekintve a 15. a megrendelők sorában. Meg kell említeni, hogy az Egyesült Arab Emírségek helyzetét nem javítja az a tény, hogy 2018-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Oroszországgal.
Pakisztánban a lehető leggyorsabban szeretnék fejleszteni a légierőt. Az indiai Rafale beszerzésekre válaszul 50 darab kínai J-10-et szereznének be. Ezek közül 30 darabot akarnának mihamarabb hadrendbe állítani, éppen ezért október 22-én egy 13 fős küldöttség el is utazott Kínába a lehetőségek felmérése érdekében. A pakisztáni J-10-es rendszeresítés nem új keletű, hiszen még 2006-ban jelentek meg az első hírek arról, hogy Iszlámábád kacérkodott a J-10 36 példányának megvásárlásával. Később is szóba került a J-10-es és Pakisztán, főleg azután, hogy India a Rafale rendszeresítése mellett döntött, de szerződéskötésre eddig nem került sor. Például 2011-ben már a továbbfejlesztett J-10B-ről szóltak a hírek, amelynek szívócsatornáját az F-35-höz hasonlóan alakították ki, tolóerővektoráló hajtóművel és AESA antennával rendelkező fedélzeti rádiólokátorral is ellátták. Jelenleg Pakisztánban 110 JF-17 és a 75 F-16 képviseli a korszerűséget a légierőnél, hiszen a Chengdu J-7, Mirage III és Mirage 5, amelyek öt évtizedesek, az első típus kivételével leginkább csapásmérőként jöhetnek szóba és az eddigi korszerűsítésük is ebbe az irányba folyt.
November 4-én három újabb Dassault Rafale vadászbombázó - két együléses (BS002 és BS005) és egy kétüléses (RB002) -, érkezett meg Indiába. Ezeknek a repülőgépeknek több mint 8 órát vett igénybe, hogy közvetlenül Franciaországból hazatérjenek. Az indiai pilóták által vezetett Rafale-ok ezen út során három alkalommal vételeztek üzemanyagot a levegőben a Francia Légierő (Armée de l'Air) Boeing C-135FR Stratotanker tankergépéből – ez a gép az Egyesült Arab Emírségekben szállt le -, majd a későbbiekben már indiai Iljusin IL-78MKI Midas-ból. A tervek szerint az Indiai Légierő két, vagy három havonta három, vagy négy Rafale-t kap majd meg, amíg mind a 36 megrendelt repülőgépet el nem szállítják.
Október hónapban elutasításra került Indonézia Lockheed Martin F-35-ös beszerzési kérelme Washingtonban. A Trump-adminisztráció azt tanácsolta, Jakarta helyettük inkább Lockheed Martin F-16V Viper-eket, vagy Boeing F/A-18 Super Hornet-eket vásároljon meg. Az ázsiai állam az F-35 típusú repülőgépeket az orosz Szuhoj Szu-35Sz alternatívájaként vásárolta volna meg. A 2015 végén elkezdett, már igencsak előrehaladott tárgyalások miatt a sokak által biztosnak vélt beszerzéstől éppenséggel amerikai tanácsra táncoltak vissza, pedig a 11 orosz vadászbombázó 1,1 milliárd dollárt kivető gumi, nyers pálmaolaj, kávé, tea, bútorok és fűszerek ellentételezésével történő megvásárlása kifejezetten jó üzletnek ígérkezet.
Dél-Koreában a légierő egy új magasabbegységet hozott létre november 3-án. A Cshungdzsu légibázison felállított 39. Felderítő Ezred állományában mind a négy RQ-4 Block 30 Global Hawk pilóta nélküli felderítő repülőgép megtalálható lesz, a már itt települő 159. Taktikai Felderítő Század RKF-16C gépei mellett. Szintén ennek az új ezrednek az állományába fog tartozni a 296. Taktikai Felderítő Század négy RC-800RA Geumgang módosított üzleti repülőgépe is. Még nem került megemlítésre, hogy a 296. Taktikai Felderítő Század további repülőgépei, az RC-800SIG Baekdu és a Falcon 2000S SIGINT típusúak is gyarapítani fogják-e majd az ezred gépállományát.
Kínában a haditengerészet igényeinek kielégítésére kétféle Harbin Aircraft Industry által gyártott Z-20-as változatú helikopter is fejlesztés alatt áll. A tengeralattjárók elleni harcra a Z-20F fog szolgálni, míg a többcélú modifikáció a Z-20J jelzést fogja kapni. Az első repülését 2013-ban teljesítő, ötlapátos főrotorral rendelkező Z-20-as hajófedélzeti változata gyaníthatóan megerősített futóművel is el lesz látva, az egyéb szükséges fedélzeti rendszerek mellett. Szükség lenne rá, hiszen kisebb, mint a 13 tonnás Z-8 helikopter, ami túl nagy ahhoz, hogy a legtöbb hadihajón elhelyezzék. A 4 tonnás Z-9 meg túl könnyű ahhoz, hogy elegendő felszerelést, fegyvert és üzemanyagot szállítson a flotta által igényel feladatok ellátására. Ideális tehát a 10 tonnás Z-20-as lenne erre a feladatra. A 2019-es év közepén egy Type 55-ös romboló tatján kialakított helikopter leszállóhelyen volt megfigyelhető a Z-20-as helikopter életnagyságú modellje.
Ezt jól láthatólag módosították, a főrotor lapátjai a törzs fölé voltak visszahajthatók, míg a farokrotor a függőleges vezérsíkkal együtt oldalra volt hajtható a kisebb helyszükséglet okán. Így a gép könnyedén belefér a hajó korlátozott területű hangárába. Ez nem jelenthetett mást, mint azt, hogy az amerikai Black Hawk-ra igencsak emlékeztető forgószárnyasnak fejlesztés alatt áll a haditengerészeti változata. Nem csoda, hogy a világ számos pontján bevált típus megihlette a kínaiakat, hiszen a megvásárolt 24 darab, nem katonai felszereltségű Sikorsky S-70C-2 nagy magasságban is jó teljesítményt nyújtott. Biztos, ami biztos alapon a Z-20-okban két darab WZ-10-es gázturbina került beépítésre, egyenként 2400 lóerővel, amik körülbelül 27% -kal erősebbek, mint az S- 70-ben alkalmazott erőforrások.
Tajvanon még ebben a hónapban szeretnék elkezdeni az első tengeralattjáró építését. Tajvan legfejlettebb hajógyára, a CSBC Corporation állami szorgalmazásra immáron több mint 8 évvel ezelőtt lépéseket tett a tengeralattjárók megépítéséhez szükséges technológiák, külföldről történő megszerzése érdekében. A hajógyáriak 2024-re várják az első hazai tervezésű és építésű tengeralattjáró elkészültét. Az építést végző CSBC Corporation a 1168-os projektszámot adta a hajóosztálynak, míg a haditengerészet részéről a Hai Csang nevet használják. Az 5 év alatt megépülő egységekből 8 darab fog majd szolgálatba állni. Vízkiszorításuk 3000 tonna körül lesz, hosszuk 70 méter, törzsátmérő 8 méter. A test végén a kormánylapok X - alakban lesznek elhelyezve, ez a sekély vízben történő jó manőverező-képességet feltételezi. Sokat a tengeralattjárókról nem lehet majd megtudni, hiszen építésüket fedett csarnokban fogják végezni, kizárva ezzel a műholdak kíváncsi tekintetét.
Az elmúlt hetekben információk jelentek meg a dél-koreai és tajvani médiában a Koreai Köztársaság esetleges részvételéről Tajvan hazai tengeralattjáró programjában. Az eset azért érdekes, mert Dél-Koreát eddig nagyon ritkán említették meg ebben az összefüggésben. A legtöbb esetben európai, amerikai vagy éppen japán partnerek kerültek szóba, mint olyanok, akik érdemben lennének képesek a szigetország tengeralattjáró építési programját támogatni. További ízt ad a dél-koreai segítségnek az a tény, hogy Szöul 1992-ben szakította meg a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Tajpejjel, normalizálva a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. Persze a koreaiaknak nem kell feltétlenül részt venniük a tervezési munkában. A támogatás magában foglalhatja a projekt- vagy logisztikai menedzsmentet is, vagy éppen a hajóépítési technológia átadását, illetve az ezt végző a hajóépítő szakemberek képzését is.
Tajvan számára a Donald Trump vezette amerikai kormány a 2018-as évben engedélyezte a tengeralattjárók építésében gyakorlatot szerzett amerikai vállalatokkal való üzleti kapcsolatok kiépítését, vagyis Tajpej számára elérhető közelségbe kerültek az évek óta tiltott technológiák. Ezekkel még könnyebbé válhat a szigetállam számára a hazai gyártású tengeralattjárók előállítása, amire pár éve már lépéseket is tettek. Még 2001 áprilisában George W. Bush elnök jóváhagyta nyolc hagyományos meghajtású tengeralattjáró eladását, majd ennek a döntésnek a megvalósítása függőbe került. Tajvanon természetesen örültek a Trump féle döntésnek, míg Pekingben éppen ellenkezőleg. Ugyanis diplomácia csatornákon keresztül is kifejezték nemtetszésüket a döntés miatt, a médiavisszhang mellett. A sok rejtély mellett az azonban bizonyos, az első tajvani tengeralattjáró 2024-ben lesz kész, átadása a flotta számára 2025-ben valósul majd meg. Jelenleg 1,72 milliárd dollárra saccolják az első tajvani tengeralattjáró építési költségét.
Régi hagyományt éltet tovább az Ausztrál Légierő 33. Repülőszázada. Az alegység napjainkban az Airbus KC-30A MRTT légi utántöltő/szállító repülőgépekkel repül, egészen pontosan hét példánnyal. Nemrégiben mindegyik KC-30A saját nevet kapott, ezek az Ipswich, a Brisban, a Wivenhoe, a Scenic Rim, a Warrego, a Willowbank és a Somerset. Az 1942-ben megalakult 33. repülőszázad öt, korábban Qantas tulajdonában lévő Short Empire repülőcsónakkal volt felszerelve. Ezek a Centaurus, Calypso, Coogee, Coolangatta és Clifton nevet viselték. 1983-ban újra életre hívták a 33-okat, de most már a Boeing 707 légi utántöltő/szállító repülőgépekkel felszerelve. Ezek a Sydney, Richmond, Windsor, Clarendonba, Castlereaghba, és Wilberforce neveket kapták.
Kanada részére engedélyezésre került 100 darab légvédelmi rakéta eladása az Egyesült Államokban. A Standard Missile 2 (SM-2) Blokk IIIC rakéták és a kapcsolódó berendezések beszerzése 500 millió dolláros kiadást jelent majd Ottawa számára. A rakétákhoz száz MK 13-as függőleges indítórendszert is megvásárolnak, ugyanis ezek a fegyverek a BAE System által tervezett Type-26-os típusú fregattokra fognak kerülni.
Elkezdik az Amerikai Légierőnél szolgáló F-15-ök katapultüléseinek cseréjét. A régebbi ACES II-t, mely számos más harci gépben is megtalálható, az új ACES 5 fogja pótolni. A Raytheon Technologies leányvállalata, a Collins Aerospace egy 700 millió dolláros szerződést nyert el, a továbbfejlesztett végtaglefogó rendszerrel, valamint a pilóta testsúlyának függvényében gyorsuló katapultüléssel. Az ACES 5 kevesebb, mint 5 százalékra csökkenti a katapultálással kapcsolatos súlyos sérüléseket, és kevesebb, mint 1 százalékra a katapultálással kapcsolatos gerincsérüléseket. Az ACES 5-öt rendelték meg a T-7A Red Hawk sugárhajtású kiképző repülőgépek számára is, de a jövőben megjelenik majd az F-16, az F-22, a B-1B és az A-10C pilótafülkéjében is.
Ez év augusztusi hír, hogy Peruban eladósorba került három darab Mil Mi-26T nehéz szállító helikopter. A hadseregnél használt gépek évek óta nem emelkedtek a levegőbe. A beszámoló szerint a Motor Szics D-136-as gázturbináik, segédhajtóműveik és reduktoraik mind nem javítható állapotban vannak. Ezenkívül a hidraulikus, az elektromos, a kommunikációs és a navigációs rendszerek sem működőképesek, továbbá, a sárkányszerkezeteken belső és külső sérülések is felfedezhetők. Újbóli repülőképessé tételük jelentős összeget emésztene fel. Lima 1995-ben vásárolta meg körülbelül 10 millió dollár ellenében a három Mi-26T-t, amelyek azelőtt az Aeroflot színeiben repültek. Az EP-705, EP-706 és EP-707-es lajstromjelet kapó helikopterek perui felségjelet viselve alig repültek. Az EP-705 és az EP-706, egyaránt körülbelül 600 órás repült idővel rendelkezett, míg a harmadik Mi-26T, az EP-707, mindössze 142 órával. Utóbbi ugyanis 2003 októberében egy leszállás során sérüléseket szenvedett. A helikopterek tizenkét, tizenhét és huszonegy éve nem emelkedtek a levegőbe. A szörnyű műszaki állapot ellenére a peruiak úgy vélték, hogy a helikopterek más Mi-26 felhasználók számára még érdekesek, értékesek lehetnek, és tartalék alkatrészekként szolgálhatnak. A műszaki állapotot taglaló tényeket ismerve nem meglepő, hogy a hírek szerint a helikoptereket 300000 dollárért az AGSL Aero Systems, egy fémhulladék-kereskedő cég vásárolta meg.
NETARZENÁL GALÉRIA
Lockheed Martin F-35A Lightning II
McDonnell Douglas AF-1A Skyhawk
Agusta-Westland HH-101A Caesar
McDonnell Douglas F-15DJ Eagle
General Dynamics F-16A Fighting Falcon
McDonnell Douglas EAV-8B+ Harrier II
McDonnell Douglas F/A-18D Hornet
