2012. jún 20.

2012.06.20

írta: Netarzenál
2012.06.20

Tegnap sikeresen végrehajtotta első repülését a Brazíliában korszerűsített A-1M könnyű csapásmérő repülőgép prototípusa, mint ahogy az várható is volt. Az első átépített A-1M-et a következő évben adják majd át a légierő részére. Az Embraer üzemében a sikeres első repülés mellett azt is ünnepelték, hogy elkészültek a Brazil Légierő részére gyártott 99. és egyben az utolsó A-29 Super Tucano légcsavaros könnyű harci géppel.

Ezenfelül befejeződtek a korszerűsítési munkálatok is az első 46 darabos F-5M modernizáció utolsó két gépén is. A Tigriseken végzett strukturális megerősítés és elektronikai korszerűsítés nem áll le, hiszen a Jordániától megvásárolt 11 F-5-ös modernizálásával még nem végeztek. Az ex-Jordán gépek még további 15 évig biztosítanak munkát az Embraer ezen a téren tevékenykedő dolgozóinak. Az arab országból származó első példánnyal a következő évben fognak elkészülni.

Nagy valószínűséggel az utolsó 224. Boeing C-17 Globemaster III-as szállítógépét rendelte meg az USAF június 19-én. A 2010 júliusi alaszkai balesetben elvesztett példány pótlására szánt 169,8 millió dolláros géppel együtt így újra a szállítási kapacitás által megkövetelt 223 Globemaster fogja szolgálni az Egyesült Államokat. A most megrendelt szállítógépet 2013 májusában fogják átadni.

Lezárultak a szállítás miatt szétszerelt dél-afrikai Denel Aviation Cheetah vadászbombázók összeszerelés utáni próbarepülései Ecuadorban. Az utolsó gép ez év januárjában érkezett meg a dél-amerikai országba. A tucatnyi vadászbombázót négy hajóút során részlegesen szétszerelve juttatták el a megrendelőhöz. A Gepárdok mellé az ecuadori légierő átfogó oktatási, karbantartási és támogatási szolgáltatást is igényelt legalább öt évre terjedően, azonban mutatkozik lehetőség eme szolgáltatások későbbi meghosszabbítására is. Értesülések szerint a pilóták és a földi személyzet is egyaránt elégedett a Dél-Afrikai Köztársasában már kivonásra került típus képességeivel. A Cheetah a Dassault F1 és esetleg a Sepecat Jaguar váltótípusa lesz Ecuadorban.

A bolgár ARSANAL JSCo. több lőfegyvert és lőszert is kínál és gyárt. Termékeik között az egyik érdekesség a 40x46 mm-es RLV-AD gránát.  A Heckler&Koch HK M320, az FN SCAR MK-13 EGLM és akár a M203-as gránátvetőből ki kilőhető RLV-AD a hajók és kikötők védelmét erősíti az ellenséges búvárok ellenében. A 400 méteres hatásos lőtávolsággal rendelkező gránát késleltetett gyújtóját a vízbecsapódás hozza működésbe és ezt követően az RLV-AD nagyjából 5 méteres mélységben robban fel. Itt az ölőhatása egy 15 méteres távolságon belül érvényesül, míg 30 méteres távolságon belül súlyos sérüléseket okoz a robbanás keltette nyomáshullám.

Tokió arra kérte az Egyesült Államokat, hogy minél előbb derítsék ki mi vezetett az elmúlt hónapokban a billenőrotoros Osprey gépek lezuhanásához. Az áprilisi és a júniusi esetek kivizsgálásának részletei érdekli a japánokat is, hiszen ebben az évben a típus a szigetországban is megjelenik az amerikai tengerészgyalogság Futenma-i bázisán. Japánban már eddig is komoly visszhangot váltott ki az MV-22-esek megjelenése. A Japán kormány kész akadályokat gördíteni az MV-22-esek az országba történő telepítése elé, ha nem bizonyítják az amerikaiak a gép megbízhatóságát.

Tegnap Horvátországban egy javítást követő ellenőrző repülés során levált egy MiG-21UMD hátsó kabinjának a teteje. Az eset 13 óra körül történt, 700-800 méteres magasságban, a partvonaltól 3 km-re repülve. A kissé szellősé vált 21-esse pilótája biztonságosan landolt a Pleso légibázison.

Az F-35C első éjszakai repüléséről készült videó.

NETARZENÁL GALÉRIA

M1A1 Abrams.

Fékernyős Békaláb.

Venezuelai Eurocopter AS-332B1 Super Pumák: 1., 2., 3.

Scud-vadász GR.4A Panavia Tornado.

Convair TF-102A Delta Dagger.

Szólj hozzá

Denel Super A-1M Embraer A-29 Tucano F-5M C-17 Cheetah ARSANAL JSCo. RLV-AD Heckler&Koch M320 FN SCAR MK-13 EGLM M203 MiG-21UMD