2012. júl 20.

2012.07.20

írta: Netarzenál
2012.07.20

Július 18-án első alkalommal landolt EA-18G Growler rádióelektronikai zavarógép a USS HARRY S. TRUMAN (CVN 75) NIMITZ-osztályú repülőgép-hordozó fedélzetén. A gépeket repülő VAQ-130-as század a keleti parton települt egységek közül a második, mely lecserélte régi EA-6B Prowler gépeit a Super Hornet átalakított változatára. Az egység a TRUMAN fedélzetén most szerzi meg a hordozókról történő bevethetőség képesítését.

Együttműködési megállapodást írt alá az orosz Irkut repülőgépgyár és a dél-afrikai Denel Aviation. Az oroszok a Denel segítségével próbálják majd meg a fekete kontinensen kelendőbbé tenni a Jak-130-as sugárhajtású kiképző/könnyű támadógépet, valamint az MC-21-es 150-210 fős kapacitású személyszállítógép családot. Ez utóbbi még fejlesztés alatt áll, első repülésére 2015-ben kerítenek sort, a légitársaságok színeiben 2017-től tűnik majd fel.

Sikeresen semmisített meg egy mozgó célpontot a GBU-53/B SBD II-es bomba az első tesztje alakalmával. A Raytheon Company gyártmányát a White Sands-i Rakétalőtéren tették próbára egy Holloman légibázisról felszállt F-15E vadászbombázóról leoldva július 17-én. A 113 kg-os, három üzemmódú vezérlőrendszerrel felszerelt SBD II-es orrában gömbcsuklón lett elhelyezve a milliméteres hullámhosszú radar, a hűtés nélküli infravörös képalkotó kamera és félaktív lézeres irányítófej is. Az igazán biztos találatot a GBU-53/B és az irányítást végző gép között lévő kétsávos, kétirányú adatkapcsolat biztosítja.

Várhatólag következő hét hétfőjén érkezik meg az első 12 Japánba telepítendő MV-22B Ospery billenőrotoros gép a szigetországba. A hajón érkező gépek az első időben a biztonságukat bizonyítandó próbarepüléseket fognak végrehajtani Japánban. Washington közleménye szerint augusztusig japán teljes körű értesítést fog kapni a közelmúltban bekövetkezett két Osprey balesettel kapcsolatban. (Kapcsoló hír)

Jelentős mennyiségű, 750 darabos megrendelés érkezett az Egyesült Arab Emírségből az Oshkosh Corporation által gyártott M-ATV MRAP járművekre. Az elődjeihez képest kevésbé borulékony M-ATV-ből eddig több mint 9500 darabot rendeltek meg a gyártótól. Az Egyesült Arab Emírség rendelését várhatólag 2013. január és augusztus között fogja teljesíteni a gyártó.

Egy újabb jelentős lépést tett az Amerikai Haditengerészet a kőolajszármazékok csökkentett felhasználását célzó „Nagy Zöld Flotta” nevű tervének megvalósítása érdekében. A Hawaii vizeken megrendezésre kerülő RIMPAC 2012-es hadgyakorlaton ugyanis a USS NIMITZ (CVN 68) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó fedélzetére 50-50 százalékban bio és hagyományos üzemanyagot tartalmazó keveréket szivattyúztak a USNS HENRY J. KAISER (T-AO 187) tankerről. A június 29-től augusztus 3-ig tartó RIMPAC 2012-es hadgyakorlaton a hordozó fedélzetérő felszálló F/A-18 Super Hornet és Hornet, E-2C Hawkeye, EA-6 Prowler repülőgépek és SH-60 Seahawk helikopterek már ezzel az üzemanyaggal hajtva végzik el feladataikat. A RIMPAC 2012-es hadgyakorlaton egyébként 22 nemzet vesz részt 40 hajóval és tengeralattjáróval, több mint 200 repülőgéppel és 25000 főnyi személyzettel.

Ománban tegnap egy teheremelési művelet közben lezuhant az Amerikai Haditengerészet egyik Sikorsky MH-53E Sea Dragon helikoptere. Az elsősorban aknamentesítést végző helikopter a HM-15-ös század gépe volt, fedélzetén öten tartózkodtak, amikor Omán fővárosától, Maszkattól 24 km-re délnyugatra szerencsétlenül járt. Az Ománi Légierő tájékoztatója szerint a személyzet három tagját kórházban ápolják.

NETARZENÁL GALÉRIA

Saab AJS37 Viggen: 1., 2., 3., 4., 5.

Jak-130: 1., 2., 3., 4., 5.

Szólj hozzá

II Dragon Sea EA-18G Growler USS S. Jak-130 HARRY TRUMAN (CVN 75) VAQ-130 GBU-53/B SBD M-ATV MH-53E MC-21 Oshkosh Raytheon