2012. júl 26.

2012.07.26

írta: Netarzenál
2012.07.26

Franciaország egy darab WK450B Watchkeeper UAV gépet vásárol Nagy-Britanniától tesztelési célokra.  A britek eddig több mint 400 tesztrepülést végeztek el a típussal, melynek hadrendbe állítása elhúzódik, bár az Elbit Hermes 450-es gépén alapul. A WK450B Watchkeeper UAV-val a következő év közepéig folytatnak majd próbákat a franciák és a kapott eredmények kedvezősége alapján elképzelhető, hogy a jövőben rendszeresíteni is fogják a gépet.

A két ország közös UAV programjáról is érkeztek hírek. Ezek szerint a BAE Systems és a Dassault Aviation összefogásával megvalósuló közepes magasságban repülő, nagy őrjáratozási idővel rendelkező gép hajtóművét a Rolls-Royce és a Safran közösen hozza létre. Azonban a következő évben az első repülését végrehajtó technológia demonstrátorokba még az Adour-ok lesznek megtalálhatók.

Izraelben hamarosan rendszerbe áll az Iron Dome tüzérségi lövedékek elleni védelmi rendszer Tamir rakétájának továbbfejlesztett Block II-es változata.  A módosítások a korszerűsített radarban és a rakéta harci részének intelligensebbé válásában mutatkoznak meg.

Hivatalosan is szolgálatba állt Ukrajnában a hazai fejlesztésű és gyártású BTR-4E gyalogsági harcjármű. A BTR-4E előtt a fejlesztők szerint még hosszú és sikeres jövő állhat, hiszen számos fegyverfajta integrációja még várat magára. Fegyverzete jelenleg Luch irányított páncéltörő rakétákból 30 mm-es ZTM-1 gépágyúból, 7,62 mm-es géppuskából, valamint egy 30 mm-es KBA-117 gránátvetőből áll. Az ukrán védelmi miniszter Dmitro Szalamatin beszédében megemlítette, hogy a BTR-4E megalkotása és gyártása jelentős számú munkahelyet teremtett az országban, Ukrajna ezzel ezen járműkategóriából nem szorul behozatalra, valamint akár vezető pozícióba is kerülhetnek a nemzetközi piacon a kerekes, páncélzattal ellátott harcjárművek kereskedelmében. Irak még 2009-ben rendelt meg 420 darab BTR-4E-t.

Kuvait négy Raytheon Patriot PAC-3-as légvédelmi üteggel szeretné megerősíteni légvédelmét, a növekvő iráni fenyegetettség miatt. A Washingtonba eljuttatott vásárlási listában 4 radar, 4 tűzvezető központ, 60 rakéta, 20 szállító-indító jármű, valamint a kapcsolódó berendezések, a szükséges oktatás, tartalék alkatrész és logisztikai támogatás is megtalálható, így a végösszeg 4,2 milliárd dollár. A Patroit rakéták korábbi generációjából Kuvait még 1992-ben vásárolt 210 darabot 25 szállító-indító járművel, valamint 2007-ben szerzett be további 140 rakétát.

Jelenleg a japán miniszterelnök a repülésbiztonsági mutatók miatt még nem járult hozzá az MV-22B Ospery gépek felszállásához, azonban egy ideig a felszállási tilalom feloldása után is jelentős korlátozások betartásával repülhetnek csak a Japánba érkezett Ospery-k. A billenőrotoros gépek pilótáinak csak ritkán lesz megengedett a 150 méternél alacsonyabb repülés. Ekkor is csak 60 méterig merészkedhetnek le gépükkel, azonban ebben a magasságban 10:00 és 19:00 óra között a még erős civil tiltakozások miatt nem repülhetnek. A kijelölésre kerülő útvonalak is minél távolabb lesznek a sűrűn lakott területektől, azonban sokat sejtet az az információ, mely szerint ezek domborzati viszonyai hasonlatosak lesznek a Koreai-félszigeten találhatókhoz.

A Lockheed Martin leszállította a 8. C-5M Super Galaxy teherszállítógépet is az USAF részére július 20-án. A gép azonban még nem érkezett meg a Dover légibázisra, ugyanis belterét még csak most újítják fel.

Új manőverező robotrepülőgépet próbálgat a Kínai Haditengerészet. A hírek szerint ez nem más, mint a szárazföldi indítású DH-10-es (DongHai 10) módosított változata.  Az amerikai BGM-109 Tomahawk és orosz K-55-öshöz hasonlatos kialakítású fegyvert a Tomahawk-ok indítására az első időkben szolgáló, négy robotrepülőgép elhelyezését biztosító MK-143-as konténerhez hasonló alkalmatosságban figyelték meg. A konténeres elhelyezés előnye, hogy könnyedén felszerelhető a hadihajók fedélzetére, azonban jelentősen megnövelheti a hajó radarkeresztmetszetét. Az inerciális navigációs rendszerrel, GPS-el és a terep összehasonlítás (TERCOM) alapján működő navigációs rendszerrel egyaránt ellátott DH-10-es becsapódási pontosságát 10 méter körülire, míg hatótávolságát 4000 km-re becsülik nyugati katonai elemzők. Fejlesztésében orosz és ukrán technológiai segítségnyújtást is valószínűsítenek

Május 4-től már a módosított repülésirányító szoftvert az IDLC-t (Integrated Direct Lift Control) is tesztelik az F-35C változaton. A hordozók fedélzetére történő leszállásban jelentős szerepet szánnak az IDLC-nek, mely az irányítófelületek kitérésén túl a hajtómű tolóerejét is változtatja a siklópálya minél kedvezőbb szögének megtartása érdekében. Az elvárásokat az eddig tesztek során teljesítette az IDLC.

NETARZENÁL GALÉRIA

Ausztrál M1A1 Abrams: 1., 2.

Légi üzemanyag-felvételre alkalmassá tett perui MiG-29SMP és UBP gépek: 1., 2., 3.

Szólj hozzá

10 Iron II Block UAV MV-22B Ospery WK450B Watchkeeper Dome Tamir BTR-4E Patriot PAC-3 DH-10 DongHai IDLC KBA-117 Luch ZTM-1