2013. jún 12.

2013.06.12

írta: Netarzenál
2013.06.12

Igazán jelentős szerződést írt alá az amerikai hadsereg, ugyanis 4 milliárd dollárért rendeltek meg 177 CH-47F Chinook szállítóhelikoptert a Boeing-tól. Mindez még nem a végleges darabszám, ugyanis a szerződés magában foglalja annak a lehetőség, hogy növeljék a tandem elrendezésű forgószárnyasok mennyiségét 215-re. Ebből az F jelzésű változatból jelenleg már 241-el rendelkezik az amerikai hadsereg, ám a távlati jövőben ezt a mennyiséget 464-re szeretnék feltornászni. Afganisztánban az F modellek eddig már több mint 86000 repült órát teljesítettek, hadrafoghatósági mutatójuk 80 % feletti. A most megrendelt gépek 2015-től kerülnek leszállításra.

Nagyjából 200 millió dollár értékben kér technikai és logisztikai támogatást Kuvait az F/A-18C/D Hornet vadászbombázói számára. Ebben az összegben a repülési elektronikai frissítése, a hajtóművek számára cserére szoruló alkatrészek, néhány földi kiszolgáló eszköz, valamint további tartalék alkatrészek férnek bele.

Pár napja került említésre a Netarzenálon az ARLEIGH BURKE-osztályú rombolók Flight III-as szériája. Most ismét ez lesz a téma pár sor elejéig. Ezen hajók legfőbb jellegzetessége a jelenleg is használt AN/SPY-1D radarok helyett a nagyobb teljesítményű AMDR rádiólokátorok alkalmazása lesz. A hírek szerint ezek körülbelül 35-szer nagyobb teljesítményt és érzékenységet fognak biztosítani, ám ennek meg is lesz az ára. Egészen pontosan egy a jelenleginél 100 tonnával nehezebb és nagyobb teljesítményre képes hűtőberendezés képében. Az így már 300 tonnás hűtőberendezés tengeri tesztjei hamarosan elkezdődnek. Ezek során az elvárt hűtési teljesítményen felül igazolnia kell, hogy ellenáll a hajón fellépő rezgéseknek, mozgásoknak, de még az igen zavaró elektromágneses interferenciának is.

Február óta először van ismét nyílt vízen a kínai LIAONING repülőgép-hordozó. Pekingi bejelentés szerint a tegnap megkezdett út célja néhány tudományos kísérlet és teszt elvégzése és a személyzet tengeri körülmények közötti képzése.

Múlt hét hétfőjén volt az első alkalom, hogy a balti országok légterére vigyázó francia Dassault Mirage F1CR gépeket és pilótáikat riasztották. Az elfogás sikerült, az orosz Iljusin Il-20-as azonosításra került.

Az F-20 Tigershark eladását segítő videó.

NETARZENÁL GALÉRIA

HMS AMBUSH (S 120).

Francia Tigris Maliban.

MiG-29SzMT.

Dassault Mirage F1CR.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Tengeri Tornado.

Szólj hozzá

Mirage Dassault Boeing Chinook CH-47F LIAONING ARLEIGH BURKE-osztály Iljusin AMDR F/A-18C/D F1CR Il-20