2015.11.14
A harci gépek gyártói folyamatosan harcban vannak a megrendelések elnyerésért. Éppen ezért, vagyis a lehetséges megrendelések elnyerésért az Eurofighter konzorcium is mindent megtesz. Az egyik lépés a létszámcsökkentés a gyártósorok mellett, hogy a kiadások csökkentésével próbálják meg az árakat minél alacsonyabbra szorítani. Egy másik fronton viszont éppen a fejlesztés dominál, ugyanis a Typhoon képességei még messze nincsenek kihasználva. Az egyik ilyen, eleddig elhanyagolt pont a hajók elleni harcra specializált fegyverzet integrációja.
A Dubai Air Show-n a vadászbombázó hat légiharc-rakéta mellett, hat MBDA Marte ER rakétával került kiállításra. A 260 kilogrammos fegyver mellett az elmúlt években nagyobb hatótávolságú hajók elleni robotrepülőgépek merültek fel, mint integrálásra kerülő fegyverzet. Az amerikai Boeing AGM-84 Harpoon három példányát lenne képes hordozni az Eurofighter, de a Saab RBS15-ös is szóba került, mint lehetséges alternatíva.
Washingtonban jóváhagyásra került két Lockheed C-130J Super Hercules teherszállító és két KC-130J tankergép eladása Franciaország számra. A 650 millió dolláros üzletben a gépek felszereltségébe az AAR-47A(V)2 rakétaszenzor, az ALE-47-es infracsapda/dipólszóró és az AN/ALR-56M radar besugárzásjelző egyaránt megtalálható.
Párizs a jelenleg még a tengeren gyakorlatozó CHARLES DE GAULLE (R 91) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozót még ebben az évben újra harcba küldené az Iszlám állam fegyveresei ellen. A CHARLES DE GAULLE 20 harci gépéből álló repülőegysége jelentősen növelné az iszlám radikálisok ellen hadakozó francia repülőerők erejét, melyet jelenleg három Mirage 2000D és három Mirage 2000N, valamint hat Rafale vadászbombázó alkot. A Mirage-ok otthona Jordánia, míg a Rafale gépek az Egyesült Arab emírségekből járnak bevetésre. A francia hordozó gépei február 23. és április 18 közötti időszakban már hajtottak végre bevetéseket.
Ez az újabb időszak akár hosszabb is lehet, hiszen a repülőgép-hordozó 2016 szeptemberétől 2018 februárjáig egy átfogó felújításon fog átesni. Ez idő alatt nagyjából 1,3 milliárd eurót fognak elkölteni a hajóra, ekkora méretű munkálatokat legutóbb 2008 és 2009 között végeztek a CHARLES DE GAULLE-on. Az egységet a 2013-as évben a Toulon-i kikötőben vette kezelésbe a DCNS irányította 950 szakember. A korszerűsítést érintette a harcrendszert, a kommunikációs eszközöket, de a szálláshelyek és a konyha is átalakításra került az 1 millió munkaóra alatt. Teljesen lecserélték a hajó stabilitásáért felelős számítógépet, valamint további 35 km-nyi kábelt építettek be a jövőbeli számítógépes hálózat adattovábbításának kiszolgálására.
Ghána légiereje átvette a harmadik Airbus C295-ös szállító repülőgépét is. a típusból az első 2011 novemberében, a második 2012 áprilisában érkezett meg a fekete kontinensre.
A dél-koreai Doosan DST és a belga CMI Defence közös erőfeszítéseinek eredménye egy könnyű harckocsi lehet. Ugyanis az ázsiai országban gyártott K21-es gyalogsági harcjármű páncéltestére egy 105 milliméteres löveget befogadó XC-8-as torony kerül majd felszerelésre.
Indonézia élénken érdeklődik a japán gyártmányú ShinMaywa US-2-es repülőcsónakok iránt. A japán fegyverexporton lazító törvény megszületése óta sorra bukkannak fel a szigetország fegyveriparának termékei iránt érdeklődő országok küldöttségei Japánban. A héten egy indonéz küldöttség érkezett Tokióba, a beszerzés lehetősége felől érdeklődni.
Ausztráliában november 7-én kivonásra került a HMAS SYDNEY fregatt. A 32 évnyi szolgálatot a háta mögött tudó ADELAIDE-osztályú egység a névadó városában kötött ki utoljára a flotta lobogóját viselve.
Az amerikai haditengerészet számára 48 darab, növelt hatótávolsággal bíró Bell-Boeing V-22 Osprey variáns jó eséllyel nem tud majd annyi munkát biztosítani a gyártósornak, hogy az hosszú ideig fennmaradhasson. Ez természetesen a típust legnagyobb példányszámban szolgálatba állító amerikai tengerészgyalogságot érintené a legérzékenyebben, akik szeretnék minél tovább gyártás alatt tudni egyik kedvencüket. A jelenlegi költségvetési tervezetben 2018-ig készülnek majd a bőrnyakúak konvertiplánjai, míg a flotta HV-22-es jelzést viselő billenőrotorosait 2020 utáni évekig. A gyártott mennyiség visszaesése így nagyjából eme két időpont közé tehető. Ennek elkerülésére jól jönne néhány külföldi megrendelés az idén befutott japán mellé. Ezek a közel-kelet államai mellett akár Európából is érkezhetnek, a cégtől származó információk szerint ugyanis 3-4 európai ország érdeklődik komolyabban a típus iránt.
Biztosabbnak tűnik az UH-72A Lakota jövője, ugyanis az Egyesült Államok hadserege 65,8 millió dollárértékben újabb egy tucatnyi európai eredetű forgószárnyast szerez be 2017-től kezdődően.
Argentína utolsó pillanatban táncolt vissza az izraeli Israel Aerospace Industries Kfir Block 60-as vadászbombázók beszerzésétől. A Block 60-as változat hajtóműve az amerikai exportkorlátozás alá már nem eső General Electric J79-es maradt. A C.7-es Kfirek sárkányszerkezetét megerősítik, illetve több elemét kicserélik, így élettartamuk 8000 repült óra, vagy 40 év lesz. A pilótafülke szélvédőjét egy darabból készültre cserélik le és lehetőség lesz egy fix utántöltő csonk felszerelésére is. Az orrkúp alá az AESA antennával ellátott Elta EL/M-2052-es fedélzeti rádiólokátor kerül beszerelésre. Ez több üzemmóddal, valamint SAR és ISAR képességgel is rendelkezik, egyidejűleg 64 célpontot tud nyomon követni égen, földön, vízfelszínen.
A pilótafülkébe három, nagyméretű színes kijelzőn lesznek megjeleníthetők az adatok, de a pilóta számára integrálásra kerül a sisakkijelző is. Továbbá a Block 60-as fel lesz szerelve elektronikai önvédelmi rendszerekkel és Link 16-os adatátviteli rendszerrel is. Légi célok elleni fegyverzetét Derby és Python 5 légiharc-rakéták alkotják majd, a földi célok elleni precíziós fegyverzet irányítását a Litening célzókonténer segítheti. A hírek 14 vadászbombázó beszerzéséről szóltak, de a 220-360 millió dollár közé saccolt üzlet eddig nem valósult meg. Az ország védelmi minisztere, Agustín Rossi ugyanis elnapolta a beszerzést, mivel hamarosan választásokra került sor a dél-amerikai országban.
NETARZENÁL GALÉRIA
McDonnell Douglas F-4F Phantom II.
McDonnell Douglas F-15C Eagle.
English Electric Canberra PR.7.