2012. jún 22.

2012.06.22

írta: Netarzenál
2012.06.22

Hétfőtől már nem repülnek bevetéseket Afganisztánban az USAF Alenia Aermacchi C-27J Spartan szállítógépei. A két Spartan még 2011. július végén több közbeeső leszállással (Prestwick-Skócia és Bukarest-Románia) Afganisztán felé vette az irányt. Az Ohioi Nemzeti Gárda 179. Szállítórepülő Ezredének 164. Százada volt az első, amelyik megkapta az új típust az USA haderejében és ez alakulat volt az is, mely elsőként repülhette a C-27J-t harci bevetésen. Jelenleg már az eddig a 702. Expedíciós Szállítórepülő Század állományában tevékenykedő gépek hazajuttatásának módja tölti ki az illetékesek idejének nagy részét a kandahári repülőtéren.

 Az eredeti tervekben még az szerepelt, hogy a típus 2014-ig marad az országban, azonban a légierő vezetése a C-27J teljes kivonása mellett döntött, - sokak szerint nem éppen - a kiadások csökkentése végett. Mindenesetre a két Spartan eddigi afganisztáni szereplése során 3200 felszállást hajtott végre, 1400 tonnányi terhet és 25000 személyt szállított, valamint 71 esetben légi teherledobással juttatta célba szállított árut.

Megbeszéléseket folytat a Kaman Corporation az új-zélandi kormánnyal az ex-ausztrál SH-2G Super Seasprite helikopterek eladásával kapcsolatban. A tárgyalásokhoz az Egyesült Államok Külügyminisztériuma adta meg a szükséges engedélyeket. A 11 helikopter mellé szimulátort, tartalék alkatrészeket is megvásárlására kínálnak.

A Marshall Land Systems bejelentette, hogy egy közelebbről meg nem nevezett európai országban hamarosan hadrendbe áll a tűzszerészek kívánalmainak megfelelően kialakított járműve. Az alapot a MAN HX60 6 tonnás teherautó képezi, erre szerelték fel a páncélozott vezetőfülkét és a szintén páncélozott (STANAG Level 1) felépítményt. Ennek hátsó része emelőhátfalas kialakítású, így a tűzszerészrobot könnyedén elhagyhatja és vissza is térhet az utazás sorén védelmet nyújtó felépítménybe. A tűzszerészrobot irányítórendszerét szintén a felépítményben helyezték el, több más, a feladatokhoz szükséges felszerelés mellett. A tűzszerész jármű teljes autonomitásáról egy 4,8 kVA-es fedélzeti dízel generátor gondoskodik.

Megszületett a döntés a Fülöp-szigeteken így hét évvel az utolsó nyolc szuperszonikus F-5-ös kivonása után, hogy újra hangsebesség feletti harci géppel fog rendelkezni a légierő. A választás a dél-koreai Korea Aerospace Industries (KAI) TA-50-esére esett, mely a T-50-es Golden Eagle kiképzőgép harci feladatokra is alkalmas változata. A TA-50-esből 12 példány kerül megvásárlásra, darabonként 49 millió dolláros áron, oktatással, tartalék alkatrészekkel és technikai támogatással együtt.

A 4,5 tonnás fegyverterhelést a beépített háromcsövű, 20 milliméteres űrméretű M197 Gatling gépágyú egészíti ki. A 8000 órás repült élettartamú TA-50-es egyhuzamban maximum négy órát képes a levegőben tartózkodni. Radarként az izraeli eredetű Elta EL/M-2032 kerül majd beépítésre. A gépek megvásárlásáról szóló szerződés várhatólag még ebben az évben megkötik, és az egy tucatnyi TA-50-es már 2013. december 31-ig átadásra kerülhet. A jövőben várható még hat könnyű légcsavaros támadógép beszerzése is, ezek valószínűleg az amerikai AT-6B, a brazil Super Tucano és a dél-koreai KT- 1 közül kerülnek majd kiválasztásra az OV-10 Bronco-k helyett.

Iron Dome (Vaskupola) légvédelmi rendszer Tamir rakétájának manőverező képessége.

NETARZENÁL GALÉRIA

INS VIKRAMADITYA: 1., 2.

AgustaWestland Merlin Mk.1.

Lockheed Martin F-35B.

Egy kis bravúr egy francia tengerész Eurocopter EC225 Super Puma-tól.

AMX International A-1B.

Svájci boszorkányos és tigrises F-5-ös.

Szólj hozzá

Systems Land Super Alenia Aermacchi C-27J Spartan Kaman Corporation SH-2G Seasprite Marshall MAN HX60 KAI TA-50 M197 Elta EL/M-2032